
Szabó Magda: Für Elise
A cím, Für Elise, nem az, amire első hallásra gondolna az ember. Minden Elise számára készült: sok-sok Elise létezik, mindegyiknek szól az üzenet Beethoven mesterművéből.
2004.04.08 07:41, Forrás: Birinyi Blanka, ma.hu

Szabó Magda legújabb könyvét azért keresztelte így, mert meglepő dolgokat tár fel benne.
Az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés: az író makacsul kitért minden, kamasz, majd fiatal felnőtt életére irányuló kérdés elől.
Amit kihagyott gyerekkori önéletrajzából, az Ókútból, amit sosem említett idáig, most szinte fejbevágja az olvasót: az írónő elmeséli, hogy négyéves korában testvért kapott Trianon jóvoltából; egy vele egykorú, de mindenben ellentétes szőke Cecíliát. Cili szülei Trianon után elindultak a határ felé, de kétfelől lőttek rájuk: a szülők testükkel védték lányukat, így csak ő élte túl a golyózáport.
A trianoni árvát Szabó Elek vette magához, és vitte Debrecenbe gyógyulni és életben maradni. Cili volt muzikális, ő tudott és szeretett úgy zongorázni, ahogy Jablonczay Lenke remélte vér szerinti lányától, ő énekelt úgy, hogy csodájára jártak, ő szerette úgy Beethoven Für Eliséjét - az ő története elválaszthatatlan Szabó Magdáétól. Hogy akkor mégis miért ilyen döbbenetesen későn tud csak létezéséről az olvasó, arra nem ad választ az író. A könyvet nem lehet könnyen letenni.
A könyv olyan, mint maga a fiatalság: Cecil nagyon korai halála, reménytelen szerelme, a háború közelsége miatt olyan, mintha egyszerre lenne tragikus és mulatságosan szép, hogy kislányok vagyunk, nagyon kicsik, akik felnőttesen féltékenyek a magántulajdon-szülők szeretetére egy másik, csak úgy idekerült szőke gyerek miatt, de lassan úgy megszeretjük Cecilt, hogy halála után úgy érezzük, hiányzik a fél karunk, a fél életünk nélküle.
Gyönyörű és nehéz, félelmetes és boldogító fiatalság jutott a két lánynak, különös család, különös iskola, szokatlan folytatás: Cecilt alig tizennyolc évesen Olaszországba viszi férjhez egy nála sokkal idősebb, nagyon híres karmester, Szabó Magda pedig boldogan beleveti magát az egyetembe, mélyre ás a latinban, verseket ír, és fogalmuk sincs, hogy nemsokára a két lányból csak egy lesz, és Cecil valamikori kérése: Magda írjon épkézláb szöveget a Für Elise dallamára, milyen folytonossá válik: "Gondolj rám, ha egyszer nem leszek. Sokszor. Sokszor." Rózsaillat és esti béke, Dóczy és szerelmek, iskolai megaláztatás szokatlan fogalmazások miatt. Cili élete más.
Ő figyel, érti a világot, tudja, semmi sem az övé, bár ajándékba kapott egy egyedülálló Szabó családot. Cilit mindenki szereti, de Cilit lehet is szeretni, nemes anyagból készült, sokra vihette volna, de a kettőből magára maradt Szabó Magdának a gyász jutott belőle.
Az írónő így vall regényéről: "Az emberi tudat olyan, hogy lassan rétegek rakódnak egymás fölé. És mikor mire van szükséged, azt aktivizálod, ha írsz. A Für Elisében mást kellett aktivizálnom, valakit, akit nagyon szerettem és soha többé nem fogok látni. Olyasvalakit, aki nagyon fiatalon halt meg ahhoz, hogy megélje a saját dicsőséges életét. Én megéltem a saját életemet, de ő nem. Én itt maradtam nélküle, és többet nekem nincsen gyóntató papom, és soha többet még egyszer úgy beszélni nem tudok senkivel."
A Für Elise nem marad magára, készül a folytatása, benne Szabó Magda fiatalságának Bécsben töltött nyarai, a háború első képei - mindaz, ami nem illik bele senki életébe.
Európa (www.europakiado.hu)
Szabó Magda a Könyvfesztiválon:
Április 24. szombat 11.30 - 13.30: Európa matiné
Vendégeink: José Sarney, Szabó Magda, Huszti Péter és mások.
A műsort Osztovits Levente igazgató vezeti.
Bartók terem (250 fő)
Április 25. vasárnap 15.00: az Európa Könyvkiadó standjánál Szabó Magda dedikálja könyveit.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Szeptembertől nyitják meg
Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
Kicsit nehéz bánni vele, mert úgy siklik ki a kezeink közül, mint az angolna, mégis van valami különösen izgató Bianca puszta látványában is.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Sorozatban fulladnak meg a borturisták
Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



