
Az 56 csepp vér nyitja a Los Angeles-i magyar filmfesztivált
Bokor Attila 56 csepp vér című filmje nyitja meg a 7. alkalommal megrendezendő Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált, az alkotásokat a Beverly Hills-i Laemmle,s Music Hall Theaterben október 11. és 18. között vetítik - közölte Vajda Katalin, a Magyar Filmunió munkatársa az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2007.09.25 15:39, Forrás: MTI
Bokor Attila, az 56 csepp vér rendezője a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy munkája nyitófilm lehet a tengeren túli rendezvényen.
Bunyik Béla, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy a filmes mustrán 21 magyar alkotást mutat be a Bunyik Entertainment a Magyar Filmunió közreműködésével. "A fesztivál nem a Los Angeles-i magyar emigráció fesztiválja, hanem a magyar film Los Angeles-i fesztiválja" - hangsúlyozta. Rámutatott arra is, hogy a tengeren túli mustra célja a magyar film népszerűsítése, a tehetséges magyar színészek, operatőrök bemutatása.
A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint az 1996-ban alapított fesztivál egy világpremiert is tartogat az idén, Koltai Róbert legújabb filmjét, a Megy a gőzős című "vérbő népi komédiát". A bemutatón részt vesz a rendező-főszereplő is. A Los Angeles-i rendezvényen láthatja először a nemzetközi közönség Sándor Pál Noé bárkája című filmjét, illetve Tolvaly Ferenc Boszporusz felett a híd című dokumentumfilmjét.
Herendi Gábor Lorájával a Music Hall Theaterben találkozhat először az Egyesült Államok közönsége. A fesztivál hét napja alatt bemutatják Török Ferenc Overnight bróker-filmjét és Sas Tamás S.O.S szerelem! című közönségsikerét is. A sajtóanyagból az is kiderül, hogy a dokumentumfilmek közül Groó Diana Előttem az élet című munkája és Bódis Kriszta egy meleg szerelem történetéről szóló Falusi románca debütál Los Angelesben. Az amerikai nézők láthatják Pigniczky Réka saját édesapjáról készített, Schiffer Pál-díjas Hazatérés című alkotását is.
A világ filmiparának fővárosában műsorra tűzik Goda Krisztina Csak szex és más semmi című munkáját, illetve Kocsis Ágnes diplomafilmjét, a Friss levegőt. Esztergályos Károly Férfiaktja, Gárdos Péter Az igazi mikulás, valamint Szaladják István Madárszabadító, Felhő, Szél című alkotása a közelmúlt magyar filmművészetének sokszínűségéről tesz tanúbizonyságot Los Angelesben.
A kínálatban szerepel még a Pálfi György alkotása, a Taxidermia, ezt a munkát nevezi Magyarország a legjobb idegen nyelvű filmért járó 2008-as Oscar-díjra. A rövidfilmek szerelmesei két magyar alkotást láthatnak a fesztiválon: M. Tóth Géza Maestro című animációját, amelyet tavaly a legjobb animációs film Oscar-díjára jelöltek, illetve A 639. baba című magyar sci-fit. A rendezvényt október 18-án Goda Krisztina Szabadság, szerelem című filmjének vetítése zárja.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Az 56 csepp vér megjelenik CD-n
56 csepp vér - musical a forradalomról

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szoptatás csökkenti a gyermekek elhízásának esélyét, amennyiben az anya a terhessége alatt cukorbeteg volt. De ugyanez igaz akkor is, ha nem jelentkezett diabétesz az áldott állapot idején - állapította meg egy új tanulmány.
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Adecco Kft.Kereskedő
VIA Bérautó Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 09:03
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 08:58
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



