
New Orleans swingfesztivál a Müpában
A New Orleans Swingfesztivál, amelyet a Művészetek Palotája immár harmadszor rendez meg, a tradicionális jazz egyik legfontosabb közép-európai seregszemléjévé nőtte ki magát.
2007.08.17 17:04, Forrás: müpa

Az 1920-as, '30-as évek mára klasszicizálódott kompozíciói mellett a repertoárban ezúttal is helyet kapnak a negyvenes-ötvenes évek swinges lüktetésű örökzöldjei, illetve - kuriózumként - magyar, cseh és olasz nyelvű swingszerzemények.
Az első estén a trombitás-énekes Bényei Tamás széles körben ismert, népszerű zenekara, a Hot Jazz Band, illetve az elképesztően virtuóz cseh zongorista, a 2005-ös swingfesztiválon is nagy sikert aratott Jakub Safr és kilenctagú formációja, a Shaffer's Riffers lép színpadra.
Szombaton a fesztivál házigazdája, a klarinétos-szaxofonos Finok Zoltán vezette Jazz Steps után napjaink legsikeresebb olasz swingzenekara, a Louis Armstrong-féle 1929-es chicagói Hot Five sessionök forró hangulatát idéző Milano Jazz Gang muzsikál.


A harmadik napon a tradicionális jazzszaxofonozás nagymestere, a világhírű Scott Hamilton saját kvartettjével különös időutazásra invitálja a hallgatót. Feleleveníti a negyvenes-ötvenes évek Amerikájának legfontosabb stílusirányzatait, s megidézi a nagy szaxofonos példaképek - Ben Webster, Lester Young és Coleman Hawkins - szellemét.
Jegyárak: 1100.- 2300.- 2900.-
Hot Jazz Band (Magyarország)
Bényei Tamás - trombita; Fodor László - klarinét;
Bera Zsolt - harsona; Szili Róbert - gitár;
Juhász Zoltán - nagybôgô; Galbács István - dob
Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band a '20-as, '30-as, '40-es évek
zenéit, a korai jazzt, a swinget és a dixielandet kelti életre, többek
közt george gershwin, irving Berlin, Duke Ellington és a kor magyar
dallamos és szórakoztató zenéit, melyre Charlestont, shimmyt,
foxtrottot, swinget vagy steppet lehet lejteni.
Jakub Safr és a
Shaffer's Riffers (Csehország)
Jakub ?afr - zongora, zenekarvezetô; Ladislav Koucký - trombita;
Tomá± Cerný - altszaxofon, klarinét; Filip Markes - altszaxofon,
klarinét; Rudolf Musil - tenorszaxofon, klarinét; Marek Rejhon - gitár;
Martin Zpevák - bôgô; Jan Kube± - dob; Petra Ernyei - ének
"A Shaffer's riffers hot jazz játéka mindenkit lázba hoz. Olyan
eksztatikus állapotot idéznek elô jazzritmusaik, hogy mindenkit
elôvigyázatosságra intünk!"
Jegyárak: 1100 Ft, 2300 Ft, 2900 Ft
Jazz Steps (Magyarország)
Urbán Orsolya - ének; Finok Zoltán - szaxofon, klarinét; Almási
Attila - harsona; Bér Zsolt - trombita; Nagy Iván - zongora; Oláh
Zoltán - nagybôgô; Herboly László - dob
A zenekar a swing mellett a dixieland és latin zene világából is
válogat repertoárjába. A klasszikus felállás mellett Urbán Orsi
énekhangja színesíti műsoraikat.
Milano Jazz Gang (Olaszország)
Claudio Perelli - kornet, klarinét, altszaxofon, szopránszaxofon,
ének; Andrčs Villani - baritonszaxofon, altszaxofon;
Mauro Porro - zongora, C-melody szaxofon, klarinét; Claudio
Nisi - tuba; Luca Sirianni - tenorbendzsó, gitár
A Milano Jazz gang 1970 óta az egész világot bejárta. A
kritikusok szerint ôk az egyik legjobb európai tradicionális
jazz-zenekar, az 1920-as, 1930-as években népszerű
jazzirányzatok avatott elôadói.
Jegyárak: 1100 Ft, 2300 Ft, 2900 Ft
2007. augusztus 24. 2007. augusztus 25.
2007. augusztus 26.
The Scott Hamilton Quartet (USA)
Scott Hamilton - tenorszaxofon; John Pearce - zongora;
Dave Green - bôgô; Steve Brown - dob
Scott Hamilton - jóval megelôzve a késôbbi retro-divatot
- már karrierje indulásakor, a hetvenes évek közepén
csak autentikus, akusztikus mainstream jazzt volt hajlandó
játszani, s e jó szokását azóta is megtartotta. Az 1970-es
évek végén még Benny goodmannel muzsikált együtt, majd
szinte csak saját zenekarait vezette. Ezúttal olyan legendás
jazzmuzsikusok örökzöld műveibôl válogat, mint Dave
Brubeck, Fats Waller, illinois Jacquet vagy Benny Carter.
Jegyárak: 1100 Ft, 2300 Ft, 2900 Ft
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Bach-tól a swing-ig - Honvéd Férfikar és Berkesi Trio a Millenárison!
Swingin' at the Royal - Frank Sinatra kora
Swing koncert a Royalban - A Glenn Miller korszak
Victoria Swingert gyalázzák Győzike miatt

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
Húzós nevekkel robbantja be a motort a Borsodi Hegyalja Fesztivál
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
"Felejtsük el, ahonnan jöttem!"
Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem igazi szent, inkább valódi rosszkislány
18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Megkapta Angéla az új melleit
VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



