hirdetés

Az Oscar-díj küszöbén a Maestro

A világ legnagyobb rövidfilm-forgalmazójával megszületett a szerződés a Magyar Televízió és a Kedd Stúdió filmjének bemutatásáról.
2007.02.23 11:10, Forrás: MTV

hirdetés

Magyar idő szerint vasárnap éjjel kettőkor adják át Los Angelesben az idei Oscar-díjakat. Huszonhét év után újra magyar alkotásnak, M. Tóth Géza filmjének, a Maestrónak szurkolhatunk. Jó ómennek ígérkezik, hogy Géza napjára esik a filmművészet legrangosabb díjának átadása: február 25-én, vasárnap, magyar idő szerint éjjel kettőkor adják át az idei nyertes alkotásoknak az Oscar-díjat. M. Tóth Géza opusa, a Maestro négy másik művel, a Danish Poet című kanadai, a No Time for Nuts című amerikai, valamint a Little Matchgirl című Disney-produkcióval, és a Lifted című Pixar-animációval várja az Akadémia döntésének kihirdetését. Az Oscar-díj mindig is az érdeklődés középpontjában állt.

Az amerikai és a hazai lapok nagy teret szenteltek az esélyek latolgatásának. "A közönség páratlan ovációval fogadta a Maestrót" - számolt be a los angelesi nominációs gáláról Pusztay András, a Magyar Televízió m1 csatornájának műsorigazgatója. Hozzátette: "A látottak és a közhangulat alapján az MTV és a Kedd Animációs Stúdió filmje esélyes a rangos elismerésre." M. Tóth Géza jelenleg Los Angelesben tartózkodik, ahol a Maestrót olyan nagy filmstúdiók képviselőinek mutatta be, mint a Pixar, a Disney, a Miramax, a Dreamworks és a Sony. Személyesen tárgyalt George Lucas-szal is.

A megbeszélések eredményeként a nagy-britanniai és észak-amerikai forgalmazásra az angliai székhelyű Shorts Internationallel, a világ legnagyobb rövidfilm-forgalmazójával kötöttek szerződést. A brit cég partnere, az Egyesült Államokra koncentráló Magnolia Pictures jóvoltából a Maestrót az összes Oscar-díjra jelölt animációs filmmel együtt Észak-Amerika számos nagyvárosában vetítik majd. Az Oscar-díj átadás alkalmából, a gyártó Kedd Animációs Stúdió és a Magyar Televízió február 25-én, vasárnap este kilenc órától a budapesti Merlin Színházban várja azokat, akik együtt szeretnének drukkolni a Maestro sikeréért.

Az Oscar-gála kezdetéig számos program tartja ébren a jelenlévőket. Várhatóan 23.00 órakor élőben jelentkezik Los Angelesből M. Tóth Géza rendező. Hallhatnak beszélgetést Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendezővel és Jankovics Marcellel, Klingl Béla, a KGB Stúdió vezetője pedig bemutatja, hogyan készült a Maestro. Fellép a Zuboly, David Yengibarjan és az Erik Sumo Band, valamint Oscar-díjas és Oscarra jelölt rajzfilmeket vetítenek az AniFest archívumából.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Megvannak az Oscar jelöltek! Ki lesz a következő Oscar díjas színésznő? - képriport a korábbi nyertesekről

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Február 11 a betegek világnapja
2012. febr. 10. 23:23

Mennyire pontos a csuklós vérnyomásmérő? - Az orvos válaszol
2012. febr. 10. 21:41

Furunkulus és karbunkulus
2012. febr. 10. 20:11

Mit szabad és mit nem foghúzás után?
2012. febr. 10. 18:37

A szájüregi daganatok és tünetei
2012. febr. 10. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.