
Június 11-én történt - Richard Strauss
142 éve, 1864. június 11-én született Richard Strauss német zeneszerző, akit semmilyen rokoni szál nem fűzte a bécsi, keringőiről híres Strauss családhoz.
2006.06.11 08:01, Forrás: wikipedia
Münchenben, 1864. június 11-én született. Apja, Franz Strauss foglalkozását tekintve udvari kürtös volt; anyja, Josephine a Bierbrauer-dinasztiából származó Pschorr családból jött, amelyik egyike volt München leggazdagabb családjainak.
A család, különösen az apa biztatására már hatévesen zenét szerzett. Később a müncheni Kapellmeister, Friedrich Wilhelm Meyer tanította erre a tárgyra. Vezetése alatt, vagy Strauss saját akaratából, az első korai darabok után, amelyek főleg zongorára és énekhangra íródtak, megjelentek az első nagyobb szabású kompozíciók: versenyművek ill. előadási darabok, egy nagyobb szonáta, egy vonósnégyes, két szimfónia, csakúgy, mint egy szerenád fúvósokra.
1882-ben megkezdte tanulmányait a müncheni egyetemen, de hamarosan - szintén saját akaratából - abba is hagyta. 1883-ban "művészi" utazásra indult, aminek köszönhetően többek között Drezda és Berlin városába is eljutott, ahol fontos kapcsolatokat tudott kialakítani; ezek közül a legfontosabb meiningeni udvari zenekar karmesterével, Hans von Bülow-val kötött barátsága. 1885-ben Bülow maga mellé vette Strausst (aki itt ismerhette meg Johannes Brahms-ot); majd miután nem sokkal később Bülow nyugállományba vonult, az 1885/1886-os szezonig Strauss kapta meg a posztját. Az eddig eltelt időszakban Strauss stílusa legközelebb a klasszicizmus zenéjéhez, ill. Robert Schumann vagy Brahms stílusához állt, a jelentős fordulat Alexander Ritterrel való találkozása után következett be (Ritter hegedűs volt, Richard Wagner unokahúgának férje). Ez a találkozás megerősítette Straust abban, hpgy Wagner stílusa felé forduljon, ill. támaszkodjon Liszt Ferenc szimfonikus költeményeire, hogy Wagner zenekari stílusát megtanulhassa.
Az új kompozíciós technikák máris megjelntek a négytételese zenekari fantáziában, amely az "Itáliából" címet kapta, mégis ezen tachnikák fölénybe először az ezt követő műveiben került, amelyeket a szerző "Tondichtungen"-eknek (hangsűrítményeknek) nevezett (ezen művek egytételes-programmatikus zenekari művek, egyértelmű jelentéssel). A kezdeti nehézségek után (az első szimfónikus költeményt, a Macbethet három feldolgozás követte) Strauss a "Don Juan"ban (Lenau nyomán, 1888/1889) ill. a "Tod und Verklärung"ban (1888-1890) kifejlesztette összetéveszthetetlen stílusát, ami egy csapásra ismertté és híressé tette. Egy évvel később két sorozat hangsűrítményt komponált, többek között az Imígyen szóla Zarathustra címűt (1896), ami manapság a 2001: Űrodüsszeia című filmből ismert.
1887-ben kezdett el első operáján dolgozni, a Guntram címűn, ami 1894-es bemutatása után csak kevés előadást élt meg. Több sikert hozott a Feuersnot > (1901). Az igazán nagy áttörést a Salome és az Elektra (ősbemutatója 1909-ben Drezdában) hozta meg. Zeneileg a tonális bázist kezdetben soha nem vesztette el, az Elektra volt az első olyan műve, ahol letért a tonalitás útjáról. Egyébként ez volt az az opera, ahol először dolgozhatott Hugo von Hofmannsthal költővel. A továbbiakban is összedolgoztak; miközben Strauss zenei nyelvezete megváltozott, kirobbanó sikereket értek el, mint pl. a A rózsalovag (1910). 1942-ig még számos egyéb operát írt, de az Árnyék nélküli hölgyben (1919) elérte operastílusának csúcsát, ami innentől már nem fejlődött tovább. Kései éveiben írta Capriccio és Daphne című remekét, ami egy könnyedebb, klasszicizmusát összefoglaló mű. Szinte összes operája sikeres volt.
Richard Strauss felesége Pauline Strauss-de Ahna énekesnő (1863-1950) volt, aki első operájában Freihild szerepét énekelte. Később dalainak jelentős előadója volt, és Strauss szívesen koncertezett feleségével.
A szakirodalom sokféleképpen értelmezi Strauss szerepét a nemzetiszocializmusban. Egyes állítások szerint Strauss teljesen apolitikus volt, és soha nem játszott össze a hatalom birtokosaival. Egyesek szerint, mivel tiszt volt (valóban a Reichsmusikkammer vezetője volt 1933 és 1935 között), szembe kellett volna szállnia a hatalommal, annak ellenére, hogy csak reprezentatív tisztet töltött be.
Strauss Alice nevű menye félzsidó volt, ezért unokái is részben zsidók voltak. Ez sokszor kényszerítette ellenzékbe. Avval, hogy a Die schweigsame Frau librettóját egy zsidó, Stefan Zweig írhatta, Strauss sokat kockáztatott. Mivel Strauss a premierkor ragaszkodott, hogy Stefan Zweig neve a műsorfüzeten és a plakátokon ne szerepeljen, Adolf Hitler nem tiltakozott. Egyébként Strauss gyakran használta tisztségét arra, hogy zsidó kollégáit védje.
1948-ban fejezte be utolsó nagy művét, a Négy utolsó dalt, ami magas hangra és zenekarra íródott (ősbemutatója 1950-ben Kirsten Flagstad közreműködésével Wilhelm Furtwängler vezénylete mellett Londonban volt), amelyek a legismertebb vokális kompozíciói. Eredetileg ezek a dalok nem ciklusnak készültek. Utolsó befejezett alkotása is dal volt, a Malven, amelyet november 23-án fejezett be. Strauss zenéje élete végére egyébként teljesen elavult.
Ennek ellenére Richard Strauss zseniális szerző volt, aki meghatározta a muzsikusok helyét az új társadalomszerkezetekben. Annak ellenére, hogy anyai ágon gazdag családból származott, saját lábra tudott állni, és saját munkából, ill. kompozíciójiból megélni. Ez korában nem minden esetben volt magától értetődő. Többek között azt is "kifejlesztette", hogy a zeneszerző minden művének előadásában aktívan részt vegyen. Elfogadtatta, hogy a zeneszerzők társadalmi megbecsülése egy szinten legyen az orvoséval és az újságíróéval.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Boyden, Matthew: Richard Strauss

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
Húzós nevekkel robbantja be a motort a Borsodi Hegyalja Fesztivál
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
"Felejtsük el, ahonnan jöttem!"
Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem igazi szent, inkább valódi rosszkislány
18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Megkapta Angéla az új melleit
VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Espresso KftASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.Értékesítő
Femina.hu Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



