
"A Katolikus Egyháznak semmilyen erkölcsi alapja nincs megszólalni Jézussal kapcsolatban"
Munkatársunk interjút készített Vincze Attila Tamással az Interjú Jézus Krisztussal című kötet fogadtatásáról.
2006.02.14 12:16, Forrás: Kádár Ildikó, ma.hu

Önnek három hónappal ezelőtt megjelent egy Nemere Istvánnal közös könyve, Interjú Jézus Krisztussal címmel. Azóta Nemere úr már nyilatkozott a fogadtatásról, azt mondta, az Egyház "agyonhallgatja" a könyvet. Továbbra is ez a helyzet?
V A: Én ezt nem állítanám. Főleg azért nem, mert a kérdés nem kérdés. A Katolikus Egyháznak semmilyen erkölcsi alapja nincs megszólalni Jézussal kapcsolatban.
Ez egy elég kemény kijelentés. Megindokolná?
V A: Természetesen. Azt gondolom, ehhez tisztázni kell Jézus és az Egyház viszonyát. Jézus - habár csak egyetlen mondatával is, de mégis - a Bibliában utalt arra, hogy tervez valamilyen egyházat. Ez a mondata így hangzik: "Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." Tehát ezek alapján nem kérdés, hogy Jézus akart egyházat. Ugyanakkor egészen bizonyos, hogy nem abban a struktúrában gondolkodott, ami ma a Katolikus Egyházat jelenti, sőt az is nagyon valószínű, hogy minden általa elfogadhatónak vélt eszközzel küzdene a mai Egyház ellen.
Mert miről is van itt szó? Adott egy hatalmas - és anyagi javakban igen gazdag - intézményrendszer, élén a pápával, aki jelen pillanatban épp egy volt Wermacht katona. Olyan valaki, aki Hitler oldalán küzdötte végig a II. Világháborút, egészen addig, míg 1945 áprilisában, az európai háború utolsó hónapjában fogságba nem ejtették.
Mi úgy tudjuk, hogy Joseph Ratzinger jóval a háború vége előtt dezertált a német hadseregből.
V A: Ez tipikusan a jereváni rádió esete: a hír igaz, csak nem '44-ben, hanem '45-ben és nem dezertált, hanem fogságba esett.
De jól emlékszem, hogy a sajtó ezt másképp hozta?
V A: Igen, a sajtó másképp tálalta. Másképp ahhoz képest, ahogyan Joseph Ratzinger a vele készült interjúkötetben visszaemlékezett.

Tehát, ott tartottunk, hogy a pápa van a hierarchia élén...
V A: Igen. Persze, ezzel a múlttal nem is lenne gond, hiszen fiatal volt, az ember pedig változik. (Más kérdés, hogy talán ilyen múlttal nem kellene annyira akarni azt a pozíciót, ami több mint egymilliárd ember jelképét jelenti.) A gond inkább abból adódik, hogy Joseph Ratzinger gondolkodása sok tekintetben ma is olyan, ami egy diktatúra számára igen vonzó lehet, ám egy szabadabb világban már kevésbé.
Azt akarja ezzel mondani, hogy a pápa zsidóellenes?
V A: Dehogy. A zsidókhoz kimondottan korrektül viszonyul. Annál kevésbé mondható el ugyanez a másképp gondolkodókról... Ennek a pápának a jobbkeze egy olyan ember, aki az Egyesült Államokban néhány éve még azon ügyködött, hogyan lehetne eltusolni, kimagyarázni a néhány száz papi pedofil-ügyet, ami érthető módon nem tett jót az intézményrendszerük jóhírének.
Ám más esetek is mutatják, hogy az a jóhír nem véletlenül oly törékeny. Míg Jézus arról prédikált, hogy ne ítélkezzünk és nem kell feltétlenül észrevenni a másik szemében a szálkát, miközben a magunkéban a gerendát sem találjuk, addig a mai papok igen határozott kritikákat fogalmaznak meg egyes politikusokról, vagy az Egyházat bíráló gondolkodókról. Ezen kritikájuk gyakran gyűlölködésbe megy át, és ráadásképp mindez a templomok falain belül történik.
És ott van még ugyebár a megbocsátás kérdése is. Jézus erről is gyakran prédikált. Némi cinizmussal mondhatjuk, hogy az Egyház ebben helytáll, de persze rögtön hozzá kell tenni, hogy csak akkor, ha az ő papjairól, püspökeiről van szó, azokról, akik egy diktatúrában ügynök szerepet vállalva társaikról és a hívőkről írtak jelentéseket. Ezekre az egyénekre (igen sokan vannak) "krisztusi irgalmasságot" kért a püspöki kamara, ami egyébként ki is jelentette hogy "nem kíván ítéletet alkotni azok fölött, akik együttműködtek a titkosrendőrséggel."
Tovább boncolgatva a kérdést, eljuthatunk egy olyan ponthoz, amiben Jézus megint csak igen határozottan foglalt állást. Akik olvasták az evangéliumokat, azok számára minden bizonnyal ismerős a kép, amint Jézus a farizeusokat ostorral űzi ki a templomból. Mint köztudott, azoknak a szerencsétlen farizeusoknak az volt a bűnük, hogy a templomok falain belül árusítottak. Ami csak annak fényében válik érdekessé, ha megnézzük, hogy ma hány templomban üzletel az Egyház.

Például kicsi keresztet rajta kicsi szenvedő Jézussal 500 forintért lehet kapni. Ha nagyobb keresztet szeretnénk, nagyobb szenvedő Jézussal, az már 1000 forintba kerül. Annak pedig, aki abban lelné örömét, hogy szobája falán szívesen nézegeti, amint keresztjén szenved a Megváltó, már tényleg mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Hát, többek között ezekért a dolgaiért gondolom azt, hogy Jézust finoman fogalmazva is kihozná a béketűréséből az, amit ma Egyháznak nevezünk.
De hogy ne csak cselekedeteket soroljunk, hanem valamit az elveikből is: egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az a Jézus, aki a maga korában oly felvilágosult nézeteket vallott, ma díjazná azt, amikor is a Vatikán megpróbál egyenlőségjelet húzni az abortusz és a holocaust közé.
Ahogyan nem valószínű, hogy Jézus, aki odavolt Mária Magdolnáért (azért a hölgyért akit egyes források alapján Péter helyett utódjául megjelölt), értékelné azt, ahogyan az Egyház ma a nőkhöz áll. Másodrendű embernek tekintve őket, akik a bűn elsőszámú forrásai. Néha úgy fest, mintha elfelejtenék, hogy Szűz Mária is a szebbik nemet képviselte, akitől bizony így a havivérzés sem volt idegen.
Ezek szerint egyáltalán nem kíváncsi az Egyház véleményére?
V A: Ez pontosan így van. Ha valami érdekel, az inkább az, hogy mit szólna hozzá Jézus Krisztus, ha láthatná, olvashatná.

És akkor kinek a kritikáját fogadnák el a könyvükkel kapcsolatban? Esetleg egy teológusét?
V A: Semmi esetre sem. Míg a könyv készült, többekkel is leteszteltük. A konklúzió az, hogy mindenki azt lát a mondatok mögé, amit szeretne, és majd mindenki szeretne valamit látni. Volt olyan, aki Jézus mondataiban, cselekedeteiben a homoszexualitás megnyilvánulásait vélte felfedezni, volt aki a szerencsétlen gyermekkort látta meg, azt, hogy milyen érzés kitaszított fiúnak lenni, olyannak, akinek az apja nem az apja, és ezért érthető módon lesz komplexusos, "anyás" fiatalember.
Megint más az ezotéria bizonyítékait találta meg a mondatai közt, ahogyan katolikus ismerőseim pedig hitük alapjait. Én azonban úgy gondolom, hogy bár a saját szemszögükből nézve mindannyiuk érvelése nagyon érdekes, Jézus elég felnőtt volt ahhoz és elég jól tudott beszélni is, hogy azt mondta, amit mondani akart.
Tehát, amikor arról beszél, hogy ő lángokat és kardot jött hozni a Földre, akkor azt nem úgy érti, hogy a szeretet lángját a szívekbe és a fegyvert pedig a bennünk rejlő gonosz ellen. És amikor azt mondja, hogy tiszteld apád és anyád, felebarátaidat pedig szeresd úgy, mint saját magad, akkor ott nem Jézus homoerotikus önkifejeződése érhető tetten.
Jómagam úgy vélem, hogy nagyjából annyi van Jézus szavaiban, amennyit mondott, és hogy amikor valamit meg akart fogalmazni, akkor befejezte a mondatait, nem hagyta azok második felét a képzeletünkre. Ezt támasztja alá az is, hogy Jézus amikor beszélt nem szuperintelligens embereket célzott meg, nem arra számított, hogy majd ők ügyesen kitalálják, hogy mit is akart mondani, hanem a tömegekhez szólt, az egyszerű néphez. Aminek a képességei felől, tudjuk hogy nem volt valami nagy véleménnyel.

Tehát nem fogadnak el kritikát?
V A: Ha az, aki véleményt alkot könyvünkről elfogadja, hogy semmivel sem ismeri jobban Jézust, mint akár Nemere István, akár jómagam, akkor dehogynem. A legtöbb véleményből tanulni lehet, ha mást nem is, azt mindenképpen, hogy milyen sokfelől lehet megközelíteni ugyanazt a kérdést.
És min dolgoznak most? Esetleg egy interjúköteten Mohameddel? Bizonyára annak most nagyobb visszhangja lenne...
V A: Beletrafált. Nemere Istvánnal közösen tervezzük az Interjú Mohameddel című könyv megírását. Ehhez a munkához a Koránt egy nagyon kedves embertől kaptuk, aki a hazai Muszlim Közösség elnöke. De a történethez tartozik az is, hogy őt kértük fel arra, hogy munkánkat ellenőrizze, vallásukkal kapcsolatban tanácsokat adjon, az esetleges, a Koránból vett idézetekkel kapcsolatos kérdéseinkre feleljen. Ő ezt a munkát szívesen elvállalta, aminek mi természetesen nagyon örültünk.
Akkor ez lesz a következő közös könyvük?
V A: Nem valószínű. Addig még minden bizonnyal megjelenik az a kötet, mely egy hosszabb beszélgetésfolyamot tartalmaz majd Szepes Mária és Nemere István között. Ennek a könyvnek én a szerkesztője és amolyan moderátora volnék. Ha minden jól alakul, ez a kötet még idén megjelenik. Az Interjú Mohameddel pedig talán jövőre.

cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Jézus meztelen - interjú Nemere Istvánnal
Nemere István - Vincze Attila Tamás: Interjú Jézus Krisztussal
Interjú Jézus Krisztussal

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Nőies pulcsik az utolsó hideg hetekre
Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
Tofuval is készíthető
Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?

A Wizz Air tíz új célállomásra indít járatot
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója közölte: a már bejelentett bukaresti mellett további kilenc új célállomásra indít járatot Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság, és az idén 2,3 millió utassal számol.
Megkezdődtek a kifizetések
NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
A jogszabályok gátolják a privatizációt
Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
Kevesebb érkezik
Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
Vádol az LMP
"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?

Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
A Bálint-nap közeledtével aktuális kérdés, minek is örülne egy nő, illetve egy férfi a szerelmesek napján. A pasinak adott ajándék sokat elárul a hölgy vágyairól.
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?
Fogadás és koszorú
Erzsébet királynő is Charles Dickensre szamárfülel
Abel Ferrara filmre viszi
Depardieu Strauss-Kahnba öltözik

Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Keresztbe fordult kamion lassítja a forgalmat a fővárosban, a Bécsi úton - közölte a rendőrség kedden.
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét

VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Soha nem hitte volna VV Fecó felesége, hogy a nagyobb és dúsabb keblekért miféle kínokat kell kiállnia, de pár nap múlva már azt mondta: újra belevágna, még ha tudná is előre, mi vár rá.
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
"Ráterhelem a cipőmre: ha valami kikapcsolódik..."
Videó - Félrelépett Medveczky Ilona
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Biztosításokat köt a népszerű musicalszínész
Válság ellen több lábon: alkuszként él túl Csengeri Attila
A szöszik párbaja jöhet hétvégén?
Képekben - Veszélybe került VV Seherezádé villaléte
300 ezret nyerhet a legjobb utcai táncos
Képek - VV Bécivel jön a Street Dance 2.!
Interchange Kft.Web Developer
Hays HungaryProjektmenedzser
Exelect HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.07 15:09
- Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon2012.02.07 14:54
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 14:31
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.07 14:13
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



