Január 3-án történt - X. Leó pápa kiátkozza Luther Mártont

Luther Márton, németül Martin Luther (eredetileg Martin Luder) 1483. november 10-én született és 1546. február 18-án hunyt el Eisleben, akit a protestáns reformáció szellemi atyjaként is emlegetnek.
_{2007.01.03 12:20, Forrás: wikipedia.hu}

_hirdetés

Augusztíner-szerzetesként lett teológus és professzor, a szükséges reformokat sokáig az egységes egyház keretében szerette volna elérni. A nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltott ki, ami a katolicizmus középkori európai uralmának véget vetett. Az általa fordított Lutherbiblia a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb bibliafordítás.

Származása

Luther szülei Hans Luder (1459-1530) bányász később tanácsi uraság és felesége Margarethe, szül. Lindemann (1459-1531). Luther nyolcadik gyermekként kilencből Eislebenben (a mai Szász-Anhalt déli részén) jött világra. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent nevére. A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol az apja kohó-műmesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert.

Mindkét "Lutherváros" a Mansfelder Land kerületben van és annak idején néhány ezer lakosa volt. Luther egy akkoriban szokásos szigorú apai, de szeretetteli nevelésben részesült. A szülei hívők voltak, de nem túlozták el a hitet.

1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta. Ott tanítottak az Együttes Élet Testvérei, ami egy későközépkori feltámasztó mozgalom volt. 1498-ban a szülei a ferencesi eisenachi alapítványba küldték, ahol zenei-költői nevelésben reszesült. Jó énekes hírében volt.

Tanulmányai

Az 1501 és 1505 közötti években Luther az Erfurti Egyetemre járt Thüringiában és a "Magister Artium" címet kapta a bölcsészeti karon: ide tartozott egy alaptanfolyam a következő tantárgyakban latin nyelv és latin nyelvtan, retorika, logika, etika és zene. Itt ismerte meg alaposan Arisztotelész tanításait, amelyek Aquinói Tamás óta a középkori Scholastikát uralták, de Erfurtban már a nominalizmus kritikájában álltak.

Apai kívánságra Luther a doktori promóció után a jogi tanulmányokba kezdett. De 1505. július 2-án úton hazafelé Stotternheim mellett egy nagy vihar lepte meg, haláli félelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: "Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek." Ezen ígéret után apja akarata ellen az erfurti augusztiner eremiták soraiba. Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507. február 27-én pappá szentelték.

A mindennapi vezeklés ellenére Luthernek nagy lelkiismereti kínokat szenvedett, amit senki sem tudott levenni a vállairól. A fő kérdése a következő volt: "Hogyan kapom meg a kegyelmes Istent?" A gyónóapja Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta és áthelyezte őt 1508-ban Wittenberg-be. Az ottani kolostori iskolában ismerte meg az Ockhami teológiát, ami az isteni szabadságot és az emberi akarat szabadságát hirdette, továbbá az egyház atyjait ismerte meg, vmindenekelött - Petrus Lombardus "szentenciái" által - Augustinust. Egy évre rá baccalarius biblicus (a biblia professzora) lett, az ógörögöt a hébert beszélte és a morális filozófia mellett a bibliai tantárgyakban is tarthatott oktatást.

Luther 1510-ben Rómába utazott, a rendje kiküldetésében azzal, hogy a felülről kikényszeríttet egyesülés ellen tiltakozzon. A szigorú "Obszervátorok" és a laza augusztineri kolostorosokat kellet volna összehozni. Egy általános gyónáson vett részt és a hasán csúszott fel a "Szent lépcsőkön" a Lateranon, hogy megkapja az ő és rokonai bűneinek a megbocsátását. Ez mutatja, hogy akkor még nem vonta kétségbe a római gyónási gyakorlatot, de már akkor felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.

1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe és 1512-ben mint a teológia doktorát utódjává tette. Bár Luther lelkiismereti szorultságát enyhítette, ezt nem oldotta fel, a barátságuk Staupitz haláláig (1524) kitartott.

Luther elszakad Rómától

A római egyház áruba bocsátotta Isten kegyelmét. A pénzváltók asztalát (Mt 21:12) az oltár mellett állította fel. A levegő visszhangzott a vevők és árusok kiabálásától. A pápa azzal az ürüggyel, hogy a római Szent Péter-templom építéséhez gyűjti a pénzt, nyilvánosan árultatta a bűnbocsánatot. Bűncselekmények árából akartak Isten tiszteletére templomot építeni, szegletkövének lerakását pedig gonoszsággal akarták kifizetni. De éppen az az eszköz, amelyet Róma a maga tekintélyének növelésére alkalmazott, hívta ki a halálos csapást hatalma és nagysága ellen. Ez rázta fel a katolicizmus legelszántabb és legsikeresebb ellenfeleit, és ez vezetett ahhoz a harchoz, amely megingatta a pápa trónját és fején a hármas koronát.

A bűnbocsánat árulásának németországi főmegbízottját - név szerint Tetzelt - előzőleg elítélték, mert a leggaládabbul megsértette Isten és a társadalom törvényét. De megmenekült a bűncselekményeiért kijáró büntetéstől, és a pápa felhasználta a maga nyereségvágyó és lelkiismeretlen céljaira. Tetzel arcátlanul mondogatta a legégbekiáltóbb hazugságokat, és csodálatos mesékkel vezette félre a tudatlan, hiszékeny és babonás népet. Ha ismerték volna Isten szavát, nem lehetett volna megtéveszteni őket. A pápaság azért rejtette el a Bibliát az emberek elől, hogy saját befolyása alatt tartsa őket, hogy becsvágyó vezetői hatalmát és vagyonát növelje.

Amikor Tetzel belépett egy városba, futár ment előtte, és közhírré tette: »Isten és a szentatya kegyelme van kapuitoknál. «9 És az emberek úgy fogadták az istenkáromló csalót, mintha Isten jött volna le hozzájuk a mennyből. A becstelen üzérkedés a templomban folyt, és Tetzel a szószékre lépve Isten legdrágább ajándékaként dicsőítette a búcsút. Kijelentette, hogy akik bűnbocsátó cédulát vásárolnak, minden bűnükre, amelyet a jövőben elkövetnek, bocsánatot kapnak, és »még bűnbánatra sincs szükség.« Sőt arról is biztosította hallgatóit, hogy a bűnbocsátó cédulák nemcsak az élőket, hanem a halottakat is megmentik; hogy abban a pillanatban, amikor a pénz megcsörren pénzesládája fenekén, annak a lelke, akiért kifizették, megmenekül a purgatóriumtól, és elindul a menny felé."

Péter így válaszolt Simon mágusnak, aki az apostoloktól meg akarta vásárolni a csodatevő erőt: »A te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető« (Acs 8:20). Tetzel ajánlatán azonban ezrek kaptak mohón. Kincstárába ömlött az arany és az ezüst. A pénzen megvásárolható üdvösség olcsóbb, mint az az üdvösség, amely bűnbánatot, hitet, a bűn legyőzéséhez pedig kitartó erőfeszítést igényel.

A búcsú tanútételét a katolikus egyház számos művelt és kegyes tagja ellenezte, és sokan nem hittek a józan ésszel és a kinyilatkoztatással ellentétes tanításokban. Egyetlen főpap sem merte felemelni szavát e gonosz üzérkedés ellen, de a köznépet aggasztotta és nyugtalanította ez a dolog. Sokan türelmetlenül kérdezték, vajon Isten nem tesz semmit az egyház megtisztításáért?

Luther, aki még mindig katolikus volt, mégpedig a legszigorúbbak közül való, elborzadt a bűnbocsátás árusának istenkáromló vakmerősége láttán. Saját gyülekezetéből is sokan vásároltak bűnbocsátó cédulákat. Majd csakhamar felkeresték lelkészüket, és bűneiket megvallva feloldozást akartak kapni; nem mintha a bűnt megbánva meg akartak volna javulni, hanem a búcsú alapján. Luther megtagadta feloldozásukat, és figyelmeztette őket, hogy ha nem bánják meg bűneiket, és nem változnak meg, elvesznek. Ezek után kétségek között visszamentek Tetzelhez, - és elpanaszolták, hogy gyóntatójuk nem fogadta el céduláját. Néhányan még bátran vissza is követelték a pénzüket.

A szerzetest elöntötte a harag, és a legiszonyúbb átkokat szórta. A köztereken tüzet gyújtatott, és azt mondta: »a pápától parancsot kapott, hogy eretnekként égessen el mindenkit, aki ellenezni merészeli legszentebb búcsúit«. Luther az igazság bajnokaként most bátran munkához látott. A szószékről komolyan és ünnepélyesen figyelmeztette hallgatóit. Feltárta előttük a bűn visszataszító voltát, és azt, hogy az ember képtelen saját cselekedeteivel kisebbíteni vétkességét, vagy elkerülni a megérdemelt büntetést. A bűnös ember csak akkor juthat üdvösséghez, ha Isten előtt megbánja bűneit, és hisz Krisztusban. Krisztus kegyelmét nem lehet megvásárolni.

Krisztus kegyelme ingyen van, ajándék. Azt tanácsolta az embereknek, hogy ne bűnbocsátó cédulákat vásároljanak, hanem tekintsenek hittel a keresztre feszített Megváltóra. Elmondta hallgatóinak saját fájó élményét, hogy megalázkodással és vezekléssel hiába igyekezett üdvösséget szerezni; hogy akkor lelt békére és örömre, amikor önmagáról levéve tekintetét, hitét Krisztusba vetette.

Amikor Tetzel folytatta a kufárkodást és hamis állításait, Luther elhatározta, hogy hatékonyabban fog tiltakozni az égbekiáltó visszaélések ellen. Nemsokára alkalom kínálkozott erre. A wittenbergi vártemplomnak számos ereklyéje volt, amelyeket bizonyos ünnepeken közszemlére tettek ki, és teljes bűnbocsánatot ígértek azoknak, akik ekkor elmennek a templomba és meggyónnak.

Ezért ezeken a napokon nagyon sokan keresték fel a templomot. Közeledett a mindenszentek ünnepe, az egyik legfontosabb ilyen alkalom. Egy nappal előbb Luther a templom felé igyekvő tömeghez csatlakozott, és a templom kapujára egy papírlapot tűzött, amelyen a búcsú tana elleni kilencvenöt tétele állt. Luther kijelentette, hogy hajlandó e tételeket másnap az egyetemen megvédeni mindazokkal szemben, akik ezzel nem értenek egyet.

Luther tételei nagy érdeklődést keltettek. Az emberek újra meg újra elolvasták, és mindenütt mondogatták. Felbolydult az egyetem és az egész város. Ezek a tételek feltárták, hogy soha senki - sem a pápa, sem más - nem kapott hatalmat a bűnbocsánat adására, sem a büntetés elengedésére. Az egész rendszer értelmetlenség, Sátán fortélya, ügyes fogás, amelynek az a célja, hogy pénzt csikarjanak ki az emberektől babonaságuk kihasználásával, és amely tönkreteszi mindazok lelkét, akik elhiszik e hazugságokat. Luther azt is világosan kimutatta, hogy az egyház legértékesebb kincse Krisztus evangéliuma, és hogy a benne kinyilatkoztatott isteni kegyelemben ingyen részesül mindenki, aki bűnbánattal és hittel igényli.

Luther tételei vitára hívtak. De senki sem merte elfogadni a kihívást. Az általa felvetett kérdések néhány nap leforgása alatt elterjedtek egész Németországban, és néhány hét múlva az egész keresztény világ visszhangzott tőlük. Sok buzgó római katolikus, aki látta és fájlalta az egyház iszonyú romlottságát, de nem tudta, miként állítsa meg ezt a folyamatot, nagy örömmel olvasta a tételeket. Sokan Isten hangját ismerték fel bennük. Úgy érezték, hogy a könyörületes Isten kinyújtotta kezét, hogy megállítsa a római Szentszéktől kiinduló romlottság rohamosan duzzadó áradatát. A fejedelmek és a magisztrátusok titokban örültek, hogy megtörik a befolyása annak a fennhéjázó hatalomnak, amely megtagadja a döntései elleni fellebbezés jogát.

A bűnszerető, babonás tömegek azonban megrémültek, amikor a félelmüket csillapító álokoskodások halomra dőltek. A bűnt szentesítő munkájukban megzavart körmönfont egyházi személyek, akik látták, hogy nyereségük veszélyben van, felbőszültek, és összefogtak, hogy megvédjék hamis állításaikat. A reformátornak elszánt vádolókkal kellett szembeszállnia.

Egyesek elhamarkodottsággal és meggondolatlansággal vádolták. Mások azt mondták róla, hogy öntelt, akit nem Isten irányít, hanem kérkedésből és túlbuzgóságból cselekszik. »Ki ne tudná - válaszolta -, hogy ritkán állhat elő valaki új tannal a kérkedés látszata nélkül, vagy anélkül, hogy vitára való izgatással ne vádolnák?... Miért ölték meg Krisztust és az összes vértanút? Mert azt hitték róluk, hogy öntelten lenézik a kor bölcsességét, és mert új dolgokkal jöttek elő, anélkül hogy alázatosan megkérdezték volna az ősi nézetek bölcseit. «

Majd ezt is mondta: "Amit teszek, azt nem emberi okoskodás, hanem Isten tanácsa alapján teszem. Ha ez a mű Istentől van, ki állíthatja meg? Ha pedig nem, ki viheti előre? Ne az én akaratom, ne az övék, ne is a mienk, hanem a Te akaratod legyen meg, ó szent Atyám, ki vagy a mennyekben. "

A reformáció egyik hívének Luther ezt írta: "A Szentírást sem tanulással, sem értelemmel nem érthetjük meg. Először is imával kell kezdened! Könyörögj az Úrhoz, kegyelme által engedje meg, hogy az Írásokat megértsd! Isten szavának nincs más tolmácsolója, mint maga a Szerző, ahogy mondja is: 'Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek'. Saját munkádtól vagy értelmedtől ne remélj semmit! Egyedül Istenben és Lelkének befolyásában bízzál! Hidd el ezt egy olyan embernek, aki mindezeket tapasztalatból mondja!" Ebben létfontosságú tanulság rejlik azok számára, akik érzik, hogy Isten hívta el őket a koruknak szóló ünnepélyes igazságok hirdetésére. Ezek az igazságok felszítják Sátán és a koholmányait kedvelő emberek ellenségeskedését. A gonoszság hatalmaival vívott küzdelemben értelmi képességeknél és emberi bölcsességnél többre van szükség.

Amikor az ellenség szokásokra és hagyományokra, vagy a pápa kijelentéseire és tekintélyére hivatkozott, Luther a Bibliával és egyedül a Bibliával felelt. A támadók a Biblia érveire nem tudtak válaszolni. Ezért a formaságok és a babona rabjai Luther vérére áhítoztak, miként a zsidók Krisztus vérére. "Eretnek - kiáltották Róma fanatikusai. - Az egyház elleni árulás lenne, ha engednénk ezt a szörnyű eretneket akár csak egy óráig is tovább élni. Azonnal fel kell állítani számára a vérpadot! " De Luther nem lett dühük prédája. Isten feladattal bízta meg, és a menny angyalait küldte védelmére. Sokan azonban, akik elfogadták Luthertől a drága világosságot, ki voltak téve Sátán haragjának, és az igazságért bátran elviselték a kínzást és a halált.

Luther tanításai egész Németországban magukra vonták a gondolkodó emberek figyelmét. Prédikációiból és írásaiból olyan fény áradt, amely emberek ezreit ébresztette és világosította fel. Az egyházat oly sokáig fogva tartó halott formalizmus helyét élő hit foglalta el. Az emberek egyre kevésbé bíztak a katolicizmus babonáiban. Az előítélet emelte korlátok megrendültek. Isten Igéje, amelynek mérlegén Luther minden tanítást és minden követelményt megvizsgált, kétélű kardhoz volt hasonlatos, amely utat vág magának az emberi szívekhez.

Az emberek vágytak a lelki felemelkedésre. Mindenütt olyan éhség és szomjúság támadt az igaz élet után, amire századok óta nem volt példa. Az emberek figyelme, amely oly régóta emberi rítusokra és földi közbenjárókra irányult, most bűnbánattal és hittel a megfeszített Krisztus felé fordult.