
Sorstalanság - Elmaradt a csoda Réz András szerint
Kertész Imre szerint Koltai Lajos nagyot alkotott a Sorstalanság elkészítésével, míg Réz András csak egy közepes osztályzattal illette az alkotást.
2005.02.09 08:58
A Budapest Kongresszusi Központban, díszelőadás keretében mutatták be a Nobel-díjas szerző, Kertész Imre művéből készített Sorstalanság című alkotást. A bemutató után Kertész Imre úgy nyilatkozott, hogy Koltai Lajos remek munkát végzett, nagy filmet alkotott.
"A film mindent hozzátett a regényhez, amit egy jó film egy jó regényhez hozzá tud adni" - mondta és arról beszélt, hogy a film hatására a harminc évvel ezelőtt megírt történetet friss élményként élte át. A közönség meghatottságát és döbbenetét ugyancsak a film sikerével magyarázta az író.
Réz András szerint a csoda elmaradt. A kritikus úgy véli Koltai Lajos nagy fába vágta a fejszéjét, amikor első rendezésként egy Nobel-díjas irodalmi mű filmes adaptációjának elkészítését vállalta. A gyönyörű képek és szép pillanatok ellenére Réz leginkább azt hiányolja, hogy az alkotás nem helyezte alapvetően új fénybe a holokausztot.
"Sajnálatos módon engem nem tudott úgy mellbe vágni, megrázni, hogy a moziból kifelé azon gondolkodjak: te jó ég, így is lehet látni ezt a világot?" - nyilatkozta az esztéta. Ugyanakkor megjegyezte, hogy mindez nem Koltai Lajos vagy Kertész hibája. Úgy véli, hogy a magyaroknak sokkal nehezebb szembenézniük ezzel a problémával, mint például a németeknek, akik a második világháború után végrehajtották a szembenézést, vállalták az át nem hárítható felelősséget. (hirado.hu híre alapján ma.hu)
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Sorstalanság - külön óra történelemből
Megkezdődött a Sorstalanság külföldi karrierje
Morricone szerint "Oscar-díj veszélyes" a Sorstalanság

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Adecco Kft.Adatrögzítő
Work Force Kft.Vámügyintéző
Ghibli Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:01
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 21:00
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.11 20:58
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 20:56
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 20:54
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



