
A világítás napja - Tisztelet a halottaknak
Falun és városban, katolikus, protestáns vagy görögkeleti közösségekben november 1-jén (esetleg 2-án is) halottainkra emlékezünk.
2004.11.01 08:35, Forrás: sulinet

Bár régebben is szokás volt, hogy az egyházak elhunyt híveikért bizonyos napokon miséztek, imádkoztak, a keresztény világ meghatározott ünnepnapjává, a halottak napjává bencés kezdeményezésre a XI. században tették meg november 2-át. 998-ban a clunyi monostor apátja, Odila a Benedek-rend minden kolostorában ünnepi miséket rendelt el a halottak lelki üdvéért. Ezt a gyakorlatot terjesztették ki később a pápák az egész egyházra. Eredetileg azoknak a halottaknak az ünnepe volt, akikről a naptár nem emlékezik meg, erre utal november 1-jének az elnevezése is: mindenszentek.
Mindenszentek napján az előzőleg rendbe rakott sírokat virággal, koszorúkkal, gyertyákkal díszítik (utalva ezzel az örök világosságra), sőt katolikus közösségekben néha otthon is annyi gyertyát gyújtanak a halottak emlékére, ahány halottja van a családnak. Mivel a néphit szerint mindenszentek, halottak napján hazalátogatnak az elhunyt hozzátartozók, sok helyen az asztalra kenyeret, sót, vizet, esetleg egy tál ételt tesznek ki nekik. Az elhunytak emlékére ajándékozzák meg ilyenkor a szegényeket, koldusokat kenyérrel, kaláccsal. A hagyományos paraszti közösségek egy részében "a halottak hetén" munkatilalom van: nem szabad földet művelni, mosni, meszelni, káposztát elsózni, hogy "ne zavarják a holtakat", s "mert a besózott káposzta meglágyul".
A szentek tiszteletének eltörlésével a reformáció az egyházi ünnepeket alaposan megritkította: a XX. századra a reformátusok csak Jézus életének jelentős eseményeit (karácsony, virágvasárnap, nagypéntek, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd) ünneplik meg, illetve külön csoportot alkot néhány jeles nap, amely sem Jézus életével, sem a szenttisztelettel nincsen összefüggésben: például az újkenyér, a reformáció napja.
Mindenszentek, illetve a halottak napja nem tartozik a hivatalos református ünnepek közé. A hagyományos kegyesség íratlan szabályai szerint a halottat nem emlegették, sírját nem gondozták. Tudjuk, hogy Kálvin még a sírok megjelölését is helytelenítette. Így a halottak emléke előtti tiszteletadás a református közösségekben új keletű, katolikus és görögkeleti hatásra kialakult szokás.
Mindenszentek

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra.Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot.A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.
A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. ( E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. )Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.
Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék. (A kelták november első napjaiban emlékezetek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette.)
835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.
Halottak Napja

Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".
A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.
E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére.
A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót.
Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát. Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Hogyan gyászolunk? - Hogyan gyászolnak más kultúrákban? - Hova jut a lélek?
Meghosszabbított nyitva tartás a temetőkben, megerősödött forgalom

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Mizsetáp Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Műszaki Értékesítő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.12 00:42
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 00:40
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.12 00:39
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



