Az aradi vértanúk napja - október 6.

Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt.
_{2004.10.06 11:29, Forrás: ma.hu+sulinet}

_hirdetés

A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, majd másnap átadták őket az osztrákoknak. Augusztus 25-én érkeztek Aradra, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson vett részt, s ezt követően lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni a hadbíróságnak.

Eközben augusztus 27-én az igazságügyminiszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: "A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek.

Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."

Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket

A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc József augusztus 29-i legfelsőbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy " ... a halálbüntetést csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre ...", de a halálbüntetés tényéről csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet tett arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése után hajtathassa végre az ítéleteket.

Schwarzenberg miniszterelnök, Bach és Haynau azonban megakadályozták a királyi kézirat mérséklését. Eközben Haynau - a komáromi várvédőkkel történő egyezkedés közepette - Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna" azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól. Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet.

De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.

Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt.

Az aradi 13-ak utolsó mondatai...

Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben

Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is.

Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa- oszlopokat is.

A "tizenhármak":

Fent: Veiningen-Westerburg Károly, Damjanich Lajos, Török Ignác, Aulich Lajos, Vécsey Károly

Középen: Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Nagy-Sándor József, Knézich Károly, Schweidel József

Lent: Kiss Ernő, Lahner György, Pöltenberg Jenő

A vértanúk

Aulich Lajos

Eredetileg a császári és királyi hadsereg tisztje, majd honvéd tábornok, a szabadságharc utolsó honvédelmi minisztere. Német származású volt, magyarul nem is tudott, de a magyar alkotmányra tett esküjét végig megtartotta. A szabadságharc során részt vett 1848 nyarán a délvidéki harcokban, majd 1849-ben a tavaszi hadjáratban, az isaszegi győzelem fő részese volt. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte.

Damjanich János

Szerb származású honvédtábornok, akinek személyes ellentétei is voltak Haynauval. Századosi rangból gyorsan lépdelt előre a ranglétrán. A Bánságban a szerb felkelők ellen küzdött, majd a tavaszi hadjáratban a III. hadtest parancsnokaként több győztes ütközet tevékeny részese volt. Soha nem vesztett csatát. Lábtörése után az aradi vár parancsnokává nevezték ki. A várat 1849. augusztus 19-én átadta az oroszoknak, akik viszont kiszolgáltatták Haynaunak. Kötél általi halálra ítélték.

Desewffy Arisztid

Már nyugalomba vonult császári katonatiszt volt, mikor a szabadságharc kitörésekor szerepet vállalt a honvédsereg vezetésében. Sok győztes csatát vívott, kitüntette magát a kápolnai csatában és a tavaszi hadjáratban is. Karánsebesnél tette le a fegyvert. Eredetileg kötél általi halálra ítélték, de "kegyelemből" golyóra változtatták.

Kiss Ernő

Honvéd tábornok. 1848-ban a szerbek ellen harcolt csapataival, ahol komoly sikereket ért el (beveszi a perlaszi szeb tábort). 1849 elejétől Debrecenben az Országos Főparancsnokságot vezeti, rövid ideig hadügyminiszter-helyettes is volt. Világosnál estt orosz fogságba. Haynau főbe lövette.

Knezić Károly

Horvát származású honvédtábornok. A császári-királyi hadsereg tisztjeként esküdött fel a magyar szabadságharc eszméjének. Részt vett a délvidéki harcokban, majd 1849-ben a tavaszi hadjárat több csatájában. Világosnál tette le a fegyvert. Az aradi hadbíróság akasztásra ítélte.

Láhner György

Hadapródként kezte pályafutását a császári-királyi hadseregben, de 1848. nyarán már hadosztályparancsnokként a délvidéken harcol. Ezt követően a hadügyminisztériumban tevékenykedik, ahol a hadsereg felszerelésének, fegyverzettel való ellátásának felelőse volt, komoly szerepe volt a honvédség fegyver- és lőszerellátásában. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte. Ötvennegyedik születésnapján végezték ki.

Lázár Vilmos

A császári-királyi hadsereget elhagyva évekig civilként dolgozott. A szabadságharc kitörésekor beállt a honvédségbe, ahol eleinte a fel-dunai hadseregben szolgált századosként, majd őrnagyként. Dandárparancsnok az Észak-magyarországi hadtestben, majd hadosztályparancsnok, Bem József ezredessé lépteti elő. Több sikeres csata megvívása után Karánsebesnél esett fogságba. Az eredeti ítélet szerint kötéllel végezték volna ki, de ezt golyóra módosították.

Leiningen-Westenburg Károly

Német főnemesi származású honvéd tábornok, aki magyar nőt vett feleségül. 1848-ban beállt a magyar honvédseregbe. Előbb a szerbek ellen harcolt, majd a tavaszi hadjáratban és buda bevételénél tüntette ki magát. Sikeres ütközeteket vívott Komáromnál, Miskolcnál. A hadbíróság felakaszttatta.

Nagysándor József

A császári-királyi hadsereg nyugdíjasaként 1848-ban Pest nemzetőr őrnagya lett. Résztvett a délvidéki harcokban, majd Temesvár környékén harcolt. Nevezetes ütközete a szolnoki csata. A tavaszi hadjáratban a fősereg lovassági parancsnoka volt, Buda ostrománál személyesen vezette rohamra katonáit. A komáromi, váci és debreceni csaták után Világosnál tette le a fegyvert. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte.

Poeltenberg Ernő

Osztrák származású honvédtábornok, aki noha nem is tudott magyarul, csatlakozott a magyar szabadságért küzdő honvédsereghez. A pákozdi csatában Móga mellett harcolt, résztvett Görgei felvidéki hadjáratában. A kápolnai csatában ezredes hadosztályparancsnok volt, sikeres volt a tavaszi hadjáratban. A győri, komáromi és görömbölyi csatákat követően vezérőrnagyként került orosz fogságba. Kötél általi halált halt.

Schweidel József

Osztrák nemességet kapott, magyar honvédtábornok lett. Részt vett a pákozdi és a schwechati csatában, a fel-dunai hadtest hadosztályparancsnoka. A kormány székhelyeinek (Pest, Szeged, Arad) városparancsnoka. A világosi fegyverletétel után az aradi hadbíróság golyó általi halálra ítélte.

Török Ignác

Császári és királyi mérnökkari tiszt volt. Honvédtisztként Komárom várának parancsnoka volt, ahol az erődítési munkálatokat irányította. A továbbiakban egyebek közt Buda és Szeged erődítését is vezette. A világosi fegyverletétel után a hadbíróság kötél általi halálra ítélte.

Vécsey Károly

Császári és királyi huszár ezredes volt, magyar honvéd tábornok lett. 1848-ban a délvidéken harcolt, majd 1849-ben már tábornokként a tavaszi hadjáratban vett részt. A fegyverletétel után október 20-án adta meg magát az oroszoknak, akik kiszolgáltatták Haynaunak. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte.