null

A László Attila Band a Buda Stage színpadán

Június 7-én este fél nyolckor a László Attila Band és vendégszólistaként Fekete Kovács Kornél trombitás koncertezik a Buda Stage színpadán.
2002.06.03 10:20

Az 1953-ban született László Attila gitáros és zeneszerző, a hazai dzsesszélet kiemelkedő személyisége, a Magyar Jazz Szövetség elnöke.

László Attila a 80-as évek közepén kezdett igényes jazzrockot játszani. Tony Lakatos szaxofonossal 1985-ben alapította a Things együttest, amelyben a jelenlegi László Attila Bandből Horváth Kornél, Lattmann Béla és Oláh Kálmán is játszott.

László Attila 1987 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és big bandjének vezetője. 1997-ben az év zeneszerzője díjat, 1999-ben Szabó Gábor életműdíjat, 2000-ben Weiner Leó zenepedagógiai díjat vehetett át, idén pedig megkapta az Aritisjus előadói díját.

A László Attila Band 1992-ben alakult. Az együttes zongoristája Oláh Kálmán, aki a Trio Midnight vezetőjeként is ismert.

Az együttes külföldön turnézó virtuóz ütőse, Horváth Kornél helyén ezúttal Szendőfi Péter dobos játszik. A László Attila Band basszusgitárosa a 42 éves Lattmann Béla, ő 1989 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékén basszusgitárt tanít.

A koncert vendégszólistája Fekete Kovács Kornél trombitás, az 1998-ban létrehozott Budapest Jazz Orchestra egyik alapítója és művészeti vezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének tanára. (MTI)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.