"Ekkorra majdhogynem megőrült"

Megfejtették David Livingstone 140 éves levelét

Brit és amerikai tudósoknak sikerült megfejtetniük a nagy Afrika-kutató, David Livingstone (1813-1873) egy 140 évvel ezelőtt írt levelét.

2010.07.04 18:04MTI

A levél mindeddig olvashatatlan volt, egyrészt a skót misszionárius hevenyészett kézírása miatt, illetve azért, mert az afrikai bogyós gyümölcsből készült tinta szinte majdnem elmosódott a papíron. A levelet Livingstone egy közeli barátjának, Horace Wallernak írta, amikor az 1860-as évek végén, az 1870-es évek elején a Nílus folyó forrását kereste Közép-Afrikában. 1866-ban indult útnak.

A levél 1871-ben kelteződött, amikor a kutató a jelenlegi Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Bambarre-ban ragadt hosszú időre. Messze volt még céljától, expedíciója tagjainak többsége vagy meghalt, vagy elhagyta a csapatot. Livingstone tüdőgyulladásban, magas lázban és súlyos bőrbetegségben szenvedett. Mivel nem érkezett külső segítség, hite és meggyőződése ellenére arab rabszolga-kereskedőktől kellett támogatást kérnie. Betegsége és a reménytelenség annyira ledöntötte lábáról, hogy hallucinálni kezdett.

"Ekkorra majdhogynem megőrült" - mondta Debbie Harrison, a londoni Birckbeck egyetem kutatója.

Amikor otthon már évek óta nem hallottak róla, több keresőcsoport is útnak indult. Végül a Tanganyika-tónál talált rá Henry Morton Stanley újságíró, akit a New York Herald újság küldött felkutatására 1869-ben. A Tanganyika-tó partján 1871 novemberében hangzott el a híres mondat:

"Dr Livingstone, nemdebár?


Stanley volt az, aki a levelet valószínűleg elhozta Wallernak. A dokumentum azóta kikerült a látószögből, mígnem 1966-ben egy aukción bukkant fel, ám akkor már olvashatatlan volt. A levél része annak a projektnek, amely Livingstone 1870-71-ben írt naplóját akarja eredetiben kiadni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.