
A Szeretet művészete
110 éve született Erich Fromm
Száztíz éve, 1900. március 23-án született Frankfurtban Erich Fromm német származású amerikai pszichoanalitikus és társadalomfilozófus, a Szeretet művészete című könyv szerzője.
2010.03.21 14:05, MTI
Apja ortodox zsidó borkereskedő volt. Fromm is erősen vallásos volt, 1919-ben részt vett a Szabad Zsidó Iskola alapításában, s intenzív talmud tanulmányokat is folytatott. Emellett Frankfurtban tanult jogot, majd Heidelbergben szociológiát, pszichológiát és filozófiát, később Alfred Webernél nemzetgazdaságtant hallgatott, s 1922-ben doktorált.
A Müncheni Egyetemen és a Berlini Pszichoanalitikai Intézetben sajátította el a pszichoanalízis módszereit, később ugyanitt kezdett praktizálni. Freud tanítványaként kezdte el a pszichoanalízist, de hamarosan szembekerült mesterével, Fromm ugyanis azt hirdette, hogy az egyén személyiségére a tudattalan erőkön kívül a társadalmi, kulturális tényezők is jelentősen hatnak. 1934 májusában az Egyesült Államokba emigrált, s New Yorkban nyitott praxist. 1934 és 1941 között a Columbia Egyetemen tanított, 1940-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, ettől kezdve jelentek meg művei angol nyelven. Az 1941-es Menekülés a szabadság elől középpontjába az addig közkeletű pszichoanalitikus szükséglet- és libidóelmélettel szemben Fromm a szabadság egzisztenciális problémáját állította. 1941-től a vermonti Bennington College oktatója volt, 1950-ben pedig Mexikóvárosba költözött, a Mexikói Egyetem orvosi karának különleges professzora lett.
1956-ban megalapította a Mexikói Pszichoanalitikai Társaságot, s ebben az évben jelent meg világsikert aratott műve, A szeretet művészete, amelyben azt kutatja, a szeretés - megtanulható - művészete által hogyan lehet megőrizni az emberi tudat, az emberi szubjektum integritását. Az ötvenes évek közepétől a politikai közéletbe is bekapcsolódott, s tevékenyen részt vett az amerikai békemozgalomban, tiltakozott az Egyesült Államok atomfegyver-politikája és a vietnami háború ellen is. 1965-ben nyugdíjazták, 1968-ban egy szívinfarktust követően visszavonult a politikától is.
Az emberi természettel, az erkölccsel kapcsolatos írásai felkeltették a társadalomtudósok és a széles olvasóközönség érdeklődését is. Írt elemző művet Freud életéről és munkásságáról, a marxi emberkép alakulásáról, a szocializmusról, tanulmányban elemezte az Ótestamentumot. 1974-ben visszaköltözött Európába, Svájcban, Muraltóban telepedett le. Több ízben is átesett szívinfarktuson, az 1980. március 18-án bekövetkezett negyedik már halálos volt. Az Erich Fromm Társaság 1995-ben létrehozta a róla elnevezett díjat, amelyet minden évben annak a tudósnak, politikusnak, vagy írónak ítélnek oda, aki a humanista eszmék elkötelezett híve, és tevékenységében megnyilvánul Erich Fromm szellemisége. 1996-ban a Pécsi Tudományegyetem Germanisztika Tanszéke is megkapta az elismerést.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A sátán parancsára szúrta agyon lánya az idős asszonyt Szombathelyen
Veszélyben vagyunk a szakember szerint - a pszichopaták köztünk járnak
A pszichopaták agya bármi áron jutalmat keres
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!



