Könyvfesztivál
Ismét a Magvető lett az Év kiadója
Idén is a Magvető Kiadó kapta meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) Év kiadója díját, amelyet vasárnap, a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján adtak át.
2011.04.17 16:57MTIIdén tizenegyedik alkalommal adták át az MKKE szakmai díjait, az egyesülés tagjai ezúttal is titkos szavazással határoztak a legjobbakról.
Az Év kiadója díjat Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója vett át Barna Imrétől, az MKKE elnökétől, valamint Zentai Péter Lászlótól, az egyesülés igazgatójától. A második helyezett a Kossuth kiadó lett, a harmadik pedig a Kalligram Könyv- és Lapkiadó. (Tavaly is a Magvető nyert a megosztott második Európa Kiadó és Kalligram, valamint a General Press előtt.)
Az Év könyvesboltja elismeréseket idén másodszor adták át. A legjobb fővárosi boltnak a Párizsi Nagyáruházban működő Alexandra könyvesház bizonyult, a második az Írók boltja lett, a harmadik pedig a budai Rózsakert bevásárlóközpont Líra könyvesháza. Az Év vidéki könyvesboltja - akárcsak tavaly - a váci Líra könyvesház lett, megelőzve a szegedi Líra Fókusz könyvesházat és az esztergomi Babits Mihály könyvesboltot.
Szintén vasárnap a könyvfesztiválon adták át a Budai-díjakat, amelyeket az oktatást, nevelést leginkább segítő könyvért, illetve hangzóanyagért évente ítél oda a II. kerületi önkormányzat. Idén már kilencedik alkalommal volt díjkiosztó; a Budai-díjjal pénzjutalom nem jár, a díjazottak Szalay Pál II. kerületi képzőművész szobrait vehették át.
"Az elmúlt évek statisztikai adatai azt bizonyítják, hogy egyre kevesebbszer veszünk könyvet a kezünkbe. Szomorú, de míg a hatvanas évek közepén a felnőttek hatvan százaléka azt mondta, évente legalább egy könyvet elolvasott, ma ugyanennyien vallották be, hogy egyet sem. 2000 és 2005 között a felnőtt lakosság 8 százaléka szokott le az olvasásról. Ezek rémisztő adatok, ugyanakkor a gyermekkönyvek, a bestseller-irodalom és az e-könyvek tekintetében nőtt az érdeklődés" - emelte ki Ötvös Zoltán, a II. kerületi önkormányzat vezető tanácsosa, aki Láng Zsolt polgármester nevében szólt.
A hagyományos, nyomtatott könyvek közül Őri Vilma Magyar értelmező szótár diákoknak című műve (Tinta Könyvkiadó) kapott Budai-díjat. A hangzó médiumok közül a Kossuth kiadócsoport Irodalmi fülbevaló sorozat Örkény István meselevelek című darabja Mácsai Pál tolmácsolásában lett Budai-díjas.
Mint Ferge Anna, a Móricz Zsigmond Gimnázium három tanárából álló zsűri elnöke kiemelte, a diákoknak szóló szótár jelentősége azért nagy, mert a mai gyerekek alapvető szavak jelentését nem ismerik; példaként a patyolat, a szöszmötöl és az eliramlik szót említette.

Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
DJ Dominique-nak minden hétvégéje a fellépésekről szól, egyik helyről rohan a másikra, hogy szórakoztassa a közönséget - ám a több száz kilométer nem várt veszélyeket is tartogat.
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó

Ismét gyengült a forint
Gyengült csütörtökön a szerdán elért idei legerősebb árfolyamához képest a forint. Az eurót délelőtt tíz órakor 291,65 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg kora reggel 290,05 forinton, előző este pedig 289,82 forinton.
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Majd' ötezer barlangrajzot fedeztek fel régészek Mexikó északi részén. A rajzok legalább három - mindmáig javarészt ismeretlen - vadászó, gyűjtögető kultúra lenyomatai.
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon

Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Átszakította a középső szalagkorlátot egy kamion az M43-as autópályán, Szegednél. Minkét belső sávpt lezárták.
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el
Kórházba szállították
Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
Karambol a 6-oson
Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból

A nyílt utcán vágta le a péniszét egy konyhakéssel
Vélhetően mentális problémákkal küzd az a férfi, aki fényes nappal anyaszült meztelenül kirohant az utcára, majd néhány méterre a házától egy konyhakéssel levágta a saját péniszét.
Amatőrök ne is próbálkozzanak ezzel a vadmacskával
18+ képek - Cara Brett cafatokra tépte magán a pólót
Elég paranormális tevékenység volt ez is...
Szellemet akart fogni, de a felszarvazását vette videóra
100 milliós volt a zsákmány
Román és magyar rendőrök: együtt sikerült elfogni a műkincsrablókat
Gyorshajtáson kapták rajta a hollandot
Kamuzni akart az ikertestvérével - de őt is körözték
Zavarta a kicsik civakodása a nőt
Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:50 Orbán: az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak
- 10:41 Kórházban halt meg a csecsemő - valószínűleg bántalmazták
- 10:33 Késsel támadt a párra
- 10:27 Ismét gyengült a forint
- 10:19 Gázpisztollyal kergette a feldühödött élettárs
- 10:12 Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
- 10:10 Soproni kettős gyilkosság - az ügyészség sem elégedett
top fórum témák:
- A globalista új világrend2013.05.23 10:00
- Mesterházy: Parlamentáris diktatúra van2013.05.23 09:54
- Mesterházy: Magyarország már csak papíron demokrácia2013.05.23 09:35
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 07:32
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


