A bátorságról is vall könyvében

Könyvet írt fogsága történetéről Natascha Kampusch

Fizikai és lelki szenvedéseiről, félelemről és bátorságról vall szerdán megjelent könyvében Natascha Kampusch, akit nyolc és fél éven át tartott fogságban egy gyermekrabló.

_{2010.09.09 14:15MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

_{A könyv borítója}

A kötet címe 3096 nap, pontosan ennyi időt töltött ugyanis tíztől tizennyolc éves koráig az idén 22 éves fiatal osztrák nő a tettes, Wolfgang Priklopil fogságában.

A férfi egy vastag ajtóval és biztonsági berendezésekkel ellátott "cellát" alakított ki Bécs melletti háza pincéjében, ide hurcolta a lányt, miután fényes nappal elrabolta az utcán.

Natascha Kampusch évekig nem hagyhatta el ezt a pincehelyiséget. Fogvatartója később megengedte neki, hogy felmenjen a házba, s egyszer-egyszer a városba is magával vitte. A szomszédok közül többen is látták, de nem ismerték fel benne az 1998-ban eltűnt kislányt.

Fizikai szenvedéseiről írva többször idézi azokat a feljegyzéseit, amelyeket börtönében készített közvetlenül egy-egy bántalmazás után. Priklopil a legkülönfélébb módokon kínozta: ököllel ütlegelte, rugdosta, fojtogatta, az ajtófélfának taszította a lányt.

Beszámolt arról is, hogy a férfi rendszeresen zaklatta szexuálisan. A férfi jellemzésekor egyebek között azt írta, hogy beteges irányítási vágy uralta, egyben rettegett attól, hogy a rendőrség rátalál a lányra. Ha a ház udvarán kívül voltak, néhány centiméternél messzebbre nem engedte el maga mellől.

A megfélemlítés, lelki terror része volt az is, hogy "Parancsolónak" kellett szólítania a férfit, s hogy Priklopil mikrofonokat helyezett el a pincében. Így folyamatosan hallhatta, mit csinál a lány, közben pedig hangszórón keresztül utasításokat adott neki.

A szökéstől az is visszatartotta, hogy a külvilágban bizonytalanság lett úrrá rajta.

"Az ember valahogy láthatatlannak érzi magát, még annál is kevésbé fontosnak, mint egy háziállat" - fogalmazott.

Félt attól is, hogy Priklopil megöli őt, vagy valaki mást, ha szökni próbál. 2006 augusztusában végül mégis elszánta magát, megragadva az alkalmat, hogy a férfi nyitva felejtette a pincelakrész ajtaját és telefonálás közben hátat fordított.

Az első szabadon töltött percek nem csak örömteliek voltak. Mint azt a Kuriernak elmondta, amikor menekülés közben találkozott az egyik szomszédasszonnyal, a nő rákiabált, hogy "ne tapossa össze a kertjét".

Csak egy házzal odébb talált egy olyan embert, egy asszonyt, aki a kérésére kihívta a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök első dolga azonban az volt, hogy felszólították, tegye fel a kezét. Saját bevallása szerint a könyv megírása megkönnyebbülést jelentett neki.

"Csak most, ezekkel a sorokkal tudom végre lezárni a dolgot, és igazán azt mondani: szabad vagyok" - fogalmazott.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter