Hat könyv a Helikontól
Könyvhét: Böjte Csaba tanácsaitól az Olimpiáig
Hat kötetet jelentett meg a Helikon Kiadó az ünnepi könyvhétre, amelyek között akad házassági tanácsadó Böjte Csaba szerzetestől, olimpiai kártyajáték és műfajilag besorolhatatlan szépprózai munka is.
2012.06.09 14:14MTIPéczely Dóra, a kiadó irodalmi vezetője az MTI-nek elmondta: Böjte Csaba ferences rendi szerzetes már régóta a Helikon Kiadó szerzője, a most megjelent A szeretet bölcsője című kötet előtt már négy könyve jelent meg náluk.
"Régóta beszélgettünk Csaba testvérrel arról, hogy jó lenne, ha konkrét témákról is születnének könyvek. Végül hosszas rábeszélés után született meg ez az első, amelynek - mint ahogy az alcím, A házasság mérföldkövei is mutatja - a házasság a fő a témája" - fogalmazott a kiadó vezetője. Megjegyezte, Böjte Csaba először nem akarta vállalni, hogy a házasságról jelentessen meg könyvet. "Karikó Éva, a kötet szerkesztője végül azzal győzte meg, hogy az orvosok sem csak azokat betegségeket gyógyítják, amelyeken már átestek" - tette hozzá. A Váradi Levente fotóival illusztrált könyv Péczely Dóra szerint nemcsak azoknak lehet tanulságos, akik már házasok, hanem azoknak is, akik még csak tervezik az egybekelést.
Könyvheti újdonság Lackfi János Csak úszóknak! című kötete, amelyet a kiadó vezetője izgalmas kísérletnek nevezett. "A kötet arra jó példa, hogy a próza lehet sokféle, akár egy köteten belül is" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy eleinte csak Lackfi irodalmi tanulmányait akarták kötetbe szerkeszteni, ám végül a szerző javaslatára belekerültek jegyzetei, rövidebb prózái is. "Irónia, önirónia jellemzi Lackfi írói világát, nagyon érzékeny, finom nagyítón át tekint a hétköznapokra" - jellemezte a kötetet Péczely Dóra. "Akad itt szerelem mamuszban, zombi kis fehér Suzukiban, emberhamburger és szappanopera, templomi szúnyog és bánatos protézis. Utazhatunk mohából készült traktoron, találkozhatunk mézes késekkel összehasogatott költőkkel, Szárnyati Gézával, a malaccal, és megtudhatjuk, vajon parasztkolbász-e az élet" - idézte a könyv fülszövegét a kiadó vezetője.
A könyv négy ciklusából az elsőben kaptak helyet rövidprózai munkák, a második, amely a Szemérmetlen szerkezetek címet kapta, a világ és a művészet kapcsolatáról szól. Az Emberi hangra című fejezetben az "irodalom határvidékéről" származó szövegek szerepelnek, esszék, tárcák például arról, hogy milyen volt a Kaláka versudvar Kapolcson, vagy hogy miként lehet kreatív írást tanítani. A könyv második felében, Örök ifjak társasága címmel esszék találhatók klasszikus magyar költőkről, például Somlyó Zoltánról, Babits Mihályról, Arany Jánosról, Csokonairól, József Attiláról, a sort egy kortárs magyar költőkről szóló fejezet zárja Fájdalmas matematika címmel. "A könyv vége megint irodalom, Levezető kör címmel a miniprózáit gyűjtötte össze Lackfi János" - tette hozzá Péczely Dóra.
A könyvheti kínálatot színesíti a Helikon Kiadó kártyajáték-sorozatának újabb darabja, a Ki kicsoda? Magyar olimpiai bajnokok Athéntól Londonig elnevezésű kártyajáték. A zene, a görög mitológia, a világirodalom, a történelem nagyjai után most a magyar olimpiai bajnokok életét, sikereit ismerhetik meg a játékos kedvű olvasók. A kártyalapokon olyan híres sportolókkal lehet megismerkedni, mint Gerevich Aladár, Keleti Ágnes, Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina, Papp László, Puskás Ferenc, Gyarmati Dezső, Balczó András, Kozma István, Kásás Tamás, Janics Natasa, Kolonics György.
Márai Sándor 1959 és 1960 között írt teljes naplójából az író amerikai utazásait, benyomásait, gondolatait ismerhetik meg az olvasók - fogalmazott Péczely Dóra. Rámutatott, Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása nem teljes,és az Ami a naplóból kimaradt sorozat is csak válogatás volt. "A Helikon Kiadó ezt a hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést" - mutatott rá a kiadó vezetője. "Megdöbbentő, hogy Márai mennyire pontosan látta Amerikát, máig érvényes megállapításokkal jellemzi az országot. Az olvasót szíven ütheti, amikor az író arról ír, hogy vissza szeretne költözni Európába, hogy újra regényt írjon" - ismertette a naplót Péczely Dóra.
A könyvheti kínálatban szerepel Weöres Sándor Egybegyűjtött műfordításainak harmadik kötete is, amelyben a világirodalom rendkívül változatos tájaira kalauzolja el olvasóit, szerepel benne izlandi, norvég, svéd, finn, litván, orosz, ukrán, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát, szerb, makedón, cigány, román, bolgár, grúz, örmény és török költészet is - hangsúlyozta a kiadó vezetője.
Végh Attila költő, író A ragyogás ideje című kötetében filozófiai tárgyú esszéit gyűjtötte össze. A könyvet "a filozófiai és a költői gondolkodás kézfogójaként" jellemezte a kiadó vezetője.
Kapcsolódó írások:
- Gyermek- és ifjúsági könyvek a kínálatban
- Éhes élet címmel új könyv Jókai Annától
- Átadták a Szép magyar könyv 2011 díjakat
- 13 kiadó friss kötetei új helyszínen
- Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
- Böjte Csaba Bécsben tart előadást
- Böjte Csaba és Mága Zoltán kapta a Mindszenty-emlékérmet
- Böjte Csaba: nincs zsákutcában a magyarság, van remény

Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Megkezdődött az a polgári per, amelyet Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen indított a Budapesti Fegyház és Börtön. A Stohl börtönéletéről szóló könyvben kényes momentumok jelentek meg.
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
A bűncselekmény elkövetése után a gyanúsított a kiskunfélegyházi úton feltehetően öngyilkossági szándékkal egy kamionnak hajtott.
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
Bizsergeti a bőrét a durva kéreg
18+ képek - A fának dőlni csak meztelenül élvezet!
Még jegyet se vett a "barátnőjének"
Gumibabát dugott a mozi hátsó sorában
Az anyák észre se vették a cserét
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
Felújítás közben került elő
Világháborús repeszaknagránát a Főpolgármesteri Hivatal tetején
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:21 Szíriai rendezési terv a facebookon - álom vagy valóság?
- 1:36 Áder: el kell utasítanunk a kettős mércét
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Hurrá, nyaralunk! Változik a háziállatokkal való utazás az EU-ban
- 22:37 A Hoffenheim nyerte az osztályozó első mérkőzését
- 22:16 Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"
- 21:56 Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.23 22:30
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.23 22:27
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


