Led Zeppelin - 30 Years Gone
Letz Zep tour a Sportarénában
Bármilyen hihetetlen, de már harminc év telt el azóta, hogy a dobos, John Bonham eltávozott és így a legendás Led Zeppelin feloszlott.
2010.09.03 17:45ma.huA dalaiknak köszönhetően azonban a zenekart minden idők legmeghatározóbb együtteseként tartják számon azóta is. John Henry "Bonzo" Bonhamet a rockzene történetének egyik legnagyobb dobosaként emlegetik a zenészek és a kritikusok egyaránt.
Tehetsége és egyedülálló stílusa óriási hatással volt a hatvanas évek végének zenei világára.
Halála után a Led Zeppelin tagjai az alábbi nyilatkozatot tették közzé:
„Mindenkivel szeretnénk tudatni, hogy drága barátunk elvesztése után a zenekar tagjai és a menedzserünk is úgy érzi, hogy az eddig megtörhetetlen harmónia így felbomlott. Ez arra a döntésre késztetett minket, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább.”
Innentől kezdve eltekintve az olyan kivételes alkalmaktól, mint a 2007-ben az O2 Arénában tartott The Ertegün Concert, a Led Zeppelin visszautasította az összes felkérést és az ezzel járó több millió dollár tiszteletdíjat annak ellenére, hogy John fia, Jason Bonham a helyébe léphetett volna.
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését. legnagyobb zenei szaklapok is elismerően nyilatkoznak róluk, a Ticketmaster például az Egyesült Királyság legnépszerűbb emlékzenekaraként említi őket, és mint ilyen, a BBC1, a BBC2 és az ITV1 televíziós csatornák állandó vendégei.
A legnagyobb büszkeséggel mégis az töltötte el őket, hogy maguk a Led Zeppelin tagjai elismerésük jeléül előzenekarként meghívták őket a Led Zeppelin Mothership című CD-jének hivatalos lemezbemutató partijára a londoni Sohóba.
A repertorájuk felöleli a Led Zeppelin egész munkásságát, az olyan dalokkal, mint a Black Dog, a Rock and Roll, az akusztikus Gallows Pole, a Babe I'm Going to Leave You, a Kashmir és persze a klasszikus a Stairway to Heaven.
Letz Zep tour 2010
‘Led Zeppelin - 30 Years Gone’
2010. Szeptember 24.
Papp László Sportaréna
Kapcsolódó írások:
- Queen Esther Marrow és a The Harlem Gospel Singers a Sportarénában
- Vasárnap itt az év legnagyobb fitneszeseménye a Sportarénában
- Deák Bill Gyula - Életmű koncert a Papp László Sportarénában
- ZZ Top koncert októberben a Sportarénában!
- B.B. King One More Time Tour a Sportarénában!
- Demis Roussos koncert lesz a Sportarénában!
- Keresztes Ildikó énekel Beyoncé előtt április 29-én a Sportarénában!!

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Jókor jön a Balaton vastag jégborítását hozó hideg a nádaratáshoz; a jövő hét elejétől várhatóan már a munkagépeket is elbírja a jégpáncél.
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?
Nem változtatott a jegybank
Maradt az orosz kamat

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Laár a Millenárison
Tovább folytatódik a Kávészünet zenekar irodalmi-zenei koncertsorozata idén a Millenáris Fogadó épületében.
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól

Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Halálos baleset a csúszós 4-es főúton Kisvárda és Záhony között.
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz
Az egyik jármű megpördült, a másik belement
Autók csattantak az M30-ason: egy ember súlyosan megsérült

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
- 14:40 Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
- 14:21 Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
- 13:50 Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
- 13:23 Katasztrófa: fűtés és víz nélkül - egyre nagyobb a hó
MANPOWERMinőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.Robot technikus
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 12:46
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



