Papadimitriu Athinát megtiszteltetés érte
A magyar énekesnő nagykoncertet ad Görögországban
Nagy megtiszteltetés érte a színész-énekesnőt, szeptember 12-én Magyarországot képviseli Thessalonikiben, zenésztársával Kutik Rezsővel.
2010.09.03 16:15ma.huSzeptember második hetében rendezik meg Thessalonikiben a Nemzetközi Vásárt, melynek Magyarország lesz a díszvendége. Közel fél éves előkészület után utazik az eseményre Papadimitriu Athina és állandó zenésztársa, Kutik Rezső.
- " Athina képviseli Magyarországot a rendezvényen - mondja Perjés János, Athina producere -, melyre a Magyar Nagykövetség meghívására érkezik. Másfél órás önálló koncertet ad szeptember 12-én este, melyre nemzetközi repertoárral készülünk. A műsor több blokkból áll össze, a magyar népdaloktól, nosztalgia slágerektől indulva egy nemzetközi utazást teszünk, stílszerűen, dalban és táncban. Mindezt, unplugged, élő gitárkísérettel, amit itthon már mindenki jól ismer. "
A koncerten, melyet történetekkel Athina görög nyelven színesít, ezután több nép egy-egy ismert slágere csendül fel, a repertoár ezen része Athina "Végtelen érintés"című albumáról való.
Megidézi Edith Piaf és Frida Kahlo emlékét, majd Görögország előtt tiszteleg egy tradícionális blokkal. Papavasziliu Thanasziosz táncos Görögország különböző részeiről való táncösszeállítással készül, a záró Zorba táncába természetesen Athina is beáll.

Az est külön érdekességeként egyetlen prózai betét szolgál: a Melina című darab, melyben Athina Magyarországon a címszerepet játszotta, egy monológjával emlékezik meg a görög színésznőről, akivel egyébként személyesen is volt alkalma találkozni.
- " Egyszer, amikor Budapest vendége volt Melina Mercouri, jegyezte meg Athina, megnézte az akkori Nemzeti Színházban az "István, a király" előadását és utána mutattak be neki.
Nagyon közvetlen, kedves személyiség volt. Nagy örömmel vállaltam el, hogy megformálom őt a Melina című darabban. Erről a darabról és a hozzá fűződő magánéletbeli kapcsolódásról részletesen írok a hamarosan megjelenő életrajzi könyvemben. A darabot, aminek szerzője Turán Róbert, egyébként görögre is lefordították.
Ezt az alkalmat ragadjuk most meg és a mostani eseményen görögül mondok el el monológot belőle. Nem titkolt tervünk, hogy az egész darabot egyszer Görögországban is bemutathassuk." - mesélte.
Az énekes-színésznő nagy izgalommal készül az estre, noha egyszer már turnézott Görögországban.
- " Erről szintén mesélek a hamarosan megjelenő könyvemben. A mostani alkalom egészen rendkívüli, hiszen jelen lesz a görög miniszterelnök és a kulturális attasé is, akiről most tudtam meg, hogy egy régi görög barátnőm férje. Már régen nem hiszek a véletlenekben, így az sem lepett meg, hogy ez most derült ki, mikor Anna lányom épp ennél a barátnőmnél töltötte a nyár utolsó napjait. E
gy pár nappal az esemény előtt kiutazunk zenésztársammal és produceremmel, bemutatom őket a barátaimnak, talán lesz időnk átugrani Sartiba és megfürdeni a tengerben. Ebből nekem sosem elég, én napelemmel működök.
Munkás nyár után dolgos ősz következik, a könyv megjelenése után októberben a boltokba kerül a "Latin díva" című DVD, a tavalyi MÜPA koncertem felvétele. Decemberben pedig ismét nagy kihívás vár ránk: a Budapesti Operettszínházban tartjuk ünnepi gálakoncertemet, melyet producerem jubileumi koncertnek szán, hiszen az idén 35.éve, hogy a pályán vagyok és talán sosem éreztem ilyen jól magam, mint most." - zárt szavait Athina.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Jókor jön a Balaton vastag jégborítását hozó hideg a nádaratáshoz; a jövő hét elejétől várhatóan már a munkagépeket is elbírja a jégpáncél.
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?
Nem változtatott a jegybank
Maradt az orosz kamat

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Laár a Millenárison
Tovább folytatódik a Kávészünet zenekar irodalmi-zenei koncertsorozata idén a Millenáris Fogadó épületében.
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól

Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Halálos baleset a csúszós 4-es főúton Kisvárda és Záhony között.
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz
Az egyik jármű megpördült, a másik belement
Autók csattantak az M30-ason: egy ember súlyosan megsérült

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
- 14:40 Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
- 14:21 Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
- 13:50 Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
CIB Bank Zrt.Pénzügyi igazgató
Kőrös-KerTÉSZ Zrt.Műszakvezető
Kühne + Nagel Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 12:46
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



