Vissza a gyökerekhez, vissza a dalokhoz
Demis Roussos az Arénában!
A görög szülőktől Egyiptomban születetett világhírű énekes ismét a színpadon! Több évtizeden át tartó sikerrel a háta mögött, ismét visszatér a rajongóihoz - új albummal és egy élő turnéval. Demis című albumának mottója - vissza a gyökerekhez, vissza a dalokhoz - , sokat elárul arról, mire számíthatunk a világsztártól.
2009.08.25 14:50ma.huRoussos már örökre letette a névjegyét a rocktörténelemben az Aphrodite’s Child tagjaként, de azzal is, hogy dalait megszámlálhatatlan nyelven adta elő.
A hatvanas években az egyik legütősebb rockénekes volt. Mostani albuma is ezt a stílust hozza vissza, hiszen a dalokat hallgatva eszünkbe jutnak az olyan slágerei, mint az It’s Five O’clock, az I Want To Live vagy az End of the World.
Az Aphrodite’s Child elég hosszú ideig volt sikeres ahhoz, hogy mintegy 240 televíziós szerepléssel, három lemezzel büszkélkedjen és azzal, hogy világhírűvé tett két görög művészt: Demis Roussost és a billentyűs-zeneszerzőt, Vangelis Papathanissiou-t. Roussos karrierje a zenekar feloszlása után is szárnyalt, hiszen további ötven millió lemezt adott el. Fiatal kora ellenére egyik slágert írta a másik után.
Kevesen voltak, akik nem ismerték a My Reason-t, a Forever and Ever-t, a Goodbye My Love, Goodbye-t, az I Need You-t, a Lost in Love-ot. Az énekes nehezen tudott egy helyben maradni. Egy időre például az Egyesült Államokba költözött, ahol az ott készített albumával azonnal az amerikai TOP40-es listára került. Amikor visszatért Európába, egy olyan egyedi kísérlettel állt elő, amely a new age sítlust keltette életre öt földrész tradicionális hangszereivel.
Ekkor lettek jóban Marc di Domenico producerrel, akit leginkább a Chambre avec vue hatalmas sikere kapcsán ismerhetünk, ami újra elindította Henri Salvador karrierjét. Az elmúlt időszakban pedig nem más, mint Micky Green and BB Brunes lehet hálás neki. ”Ez a pasas felébresztett” – nyilatkozta róla Demis.
Sok évvel azután, hogy egyetlen felvételt sem készített, a producer rábeszélte, hogy térjen vissza a gyökereihez, és adjon ki egy rockalbumot. Azt ajánlotta az énekesnek, hogy hallgasson meg néhány szerzeményt olyan fiatal, tehetséges, de még ismeretlen zenészektől, mint Picci, Almo és Nenad Barbulovic.
Ezek a fiúk modern hangszereléssel ruházták fel a tradícionális Beatles és Aphrodite’s Child hangzást, miközben a ritmusszekciót kissé felrázták Little Barrie-vel és a Dirty Feel-lel. Roussos a színpadon is hasonló kíváló zenészekkel lép fel. A zenekar tagjai közt van a dobos Virgil Howe, a basszusgitáros Lewis Reuben Wharton, a gitáros Nicholas Ryness Hirsch és a billentyűs Jessica Lauren.
Az albumot Tina Turner, Quincy Jones, Lenny Kravitz zeneszerzőjének, Terry Brittennek a londoni stúdiójában vették fel. Demis és a zenekar ősszel kezd turnézni, és a programból természetesen nem hagyják ki az Aphrodite’s Child dalait sem, sőt Demis ezen kívül még egy meglepetést is tartogat a rajongóinak!
Demis Roussos
2009. szeptember 29.
Papp László Budapest Sportaréna

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Közös traktor- és mezőgazdasági munkagép gyártás lehet a kínai-magyar agrárgazdasági együttműködés következő lépése.
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak

Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
Mint tudjuk, a szerelem vak. De mennyire? Vajon mennyire veszi számításba az ember a pénzügyi helyzetét, mielőtt házasodik?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:05 Benedek Tibor visszavonul
- 18:59 Történészek tanácskoznak a száz éve született Kádárról
- 18:56 Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
- 18:55 Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
- 18:44 A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
- 18:39 Cseh László negyedszer is aranyérmes 200 m vegyesen
- 18:31 Romagyilkosságok: a festő nem látta, mi van a rács mögött
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



