
Az előadás zenei világát a Parno Graszt alkotta!
Jean-Marc Torres: Gypsi Planet táncelőadás a Gödörben!
Június 12-én 19 órától kerül bemutatásra Jean-Marc Torres Gypsi Planet című kortárstánc darabja a Gödör Klub Színháztermében. A Gypsi Planet az első olyan táncprodukció, mely a Gödör Klubban fogant, és ott is teljesedik ki, hiszen a próbákra és az ősbemutatóra is ott kerül sor.
2009.06.08 14:00, ma.hu
Az előadás zenei világát a Parno Graszt, vizuális világát Cakó Ferenc homokanimációi határozzák meg. Jean-Marc Torres fiatalabb korában a Párizsi Opera táncosaként, Maurice Béjart, Robert Hossein, és többek között Roland Petit darabjaiban első táncosként tündökölt. Később megalapította a Le Zebre nevű színházat, valamint számos egész estés produkciót koreografált.
A Gypsi Planet előadásban Jean-Marc és Mahji Torres által alapított Torres Balett Budapesthez a hazai kortárstánc világban ismert magyar táncosok csatlakoznak, többek között Baranyai Balázs, Zambrzycki Ádám, Grecsó Zoltán, Hucker Kata, Sebestyén Tímea, Fülöp Tímea. A Gypsi Planet egyedülálló produkcióként varázslatos világba repíti az érdeklődőket. Az emberiség története, valamint a fejlődéstörténetbe csöppentett pillanatképek a cigány nép vándorlásáról elevenednek fel szemünk elött a kortárstánc és Cakó Ferenc által kifejlesztett, a világon egyedülálló homokanimációs betéteknek köszönhetően. A gyűjtögetés, vadászat, és letelepdés momentumai mellett a darabban helyet kap természetesen a szerelem, a harc, míg végül megérkezünk egy civilizált, indusztriális társadalmi végkifejlethez.
Torres a Gödör Klubban az Athe Sam! Fesztivál keretén belül ismerkedett meg a Parno Graszt zenekarral, ezért természetesnek tűnt, hogy az előadás ősbemutatójára is az Athe Sam! Feszivál keretén belül kerüljön sor.
Az előadás után a darabban felcsendülő dalokat meghallgathatjuk élőben is a az este folyamán szintén színpadra lépő Parno Graszttól.
Torres Limited a Culture Cherry és a Gödör Klub bemutatja
Jean-Marc Torres: Gypsi Planet c. Táncelőadását
Az előadásra és az Athe Sam fesztivál teljes programjára a belépés ingyenes!
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Bozsik Yvette: Lélektánc- tíz előadásos országjáró körút!
Szex és lelki vívódás, de főként szex a Madách Színházban!
Négy előadással zárul a Bukaresti Nemzeti Táncközpont évada!
Koncertalbumot rögzít a Budapest Bár az A38-on!

Képek: Toplessben a világsztárok!
Van, akiben órákig lehetne gyönyörködni, mások jobban tették volna, ha felöltözve maradnak - ízlések és pofonok, avagy hogy strandolnak a sztárok?
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent
Mitől vannak a pattanások, ráncok, vörös foltok?
Az öt legnépszerűbb bőrszépség-tévhit
A színész barátnője kábszerterjesztő luxusprosti?
Képek: Kokainbotrány George Clooney körül!

A Shell kártérítést követelhet a BP-től
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás
Baji Csaba az új vezérigazgató
Visszahívják Mártha Imrét az MVM éléről!
Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Kalmár István pénzintézetek érdekeit sértette?
A bankok útjában állhatott a lemondott postavezér
Lesz tető a fejük fölött?
Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe

Debrecenben beindul az őssejterápia
Magyarországon is vezető halálokként tartják számon az előrehaladott perifériás artériás érbetegséget (PAD)
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség
Küzdjük le a fájdalmat élelemmel
Mit együnk migrén ellen?
Napi horoszkóp - 2010. július 30.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Túlterhelt dolgozók
A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért

Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, a Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény Galériájában pénteken.
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Kató néni a neten szerez barátokat
Az egykor Kató néni szerepben tündöklő művész akkora internet lázban ég, hogy szinte a fél életét a közösségi portálok előtt tölti.
Ötszáz tőből álló marihuánaültetvény
Újabb vietnámi drogültetvényt számoltak fel Budapesten
Nem tudták azonosítani a nőt
Hónapok óta lehetett már a Marosban
"Kár volt elhagynom az első férjem"
Athina életét pokollá tette férje féltékenysége
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra
40 ezer forintos kár
Fémtolvaj vitte el a temető kapuját
Modellkarrierért hurcolta meg a sztárszakácsot?
Szerelmi bűbájt kért Lázár szeretője
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 19:56 Akcióban a Greenpeace - két magyar a rács mögött
- 19:36 Válságban az olasz kormánypárt
- 19:28 Félmillió éves koponyát tártak fel Spanyolországban
- 19:17 Képek: Toplessben a világsztárok!
- 19:12 Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
- 18:53 Cserbenhagyta a kerékpárost a gázoló
top fórum témák:
- Itt tartunk2010.07.31 00:03
- Szabó Dezső intelmei2010.07.30 23:44
- A biblia2010.07.30 23:32
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.07.30 23:24
- Akár száz évig is élhetünk nemsokára?2010.07.30 19:03
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!





