Hazai sztár a neves olasz zenésszel!
Nicola Contéval lép fel Budapesten Harcsa Veronika!
Május első három napján a neves olasz zenésszel, Nicola Contéval lép fel Budapesten Harcsa Veronika. A Take Five jazzklubban hallható koncerteken Nicola műsorát, köztük pár vadonatúj dalt játszik majd a Veronikával kiegészült, egyébként olasz tagokból álló zenekar.
2009.04.27 22:10ma.huSorsszerű volt, hogy a mai nu-jazz szcéna eme központi figurája előbb vagy utóbb találkozni fog a műfaj határainkon túl is egyre nagyobb nevet szerző ifjú sztárjával, Harcsa Veronikával.
A két művész útjai végül a tavalyi Balaton Sound Fesztiválon keresztezték egymást, ahol egymás utáni idősávban léptek fel, és bár Nicolát sürgette a repülőgép-indulás, gyakorlatilag úgy kellett elrángatni a színpad mellől Veronika az Erik Sumo Banddel adott koncertje alatt.
Utolsó erejével egy névjegyet nyomott a színpadmester kezébe, hogy adja át Veronikának. Néhány hónappal és tucatnyi emaillel később immáron együtt álltak Rómában a Micca Klub színpadán, azóta pedig számos koncertet adtak Európa legjobb jazzklubjaiban Leuventől Bécsig. A budapesti bemutatkozás sem várat sokáig magára: rövid szervezés után a háromestés koncertnek a Take Five ad otthont.
A koncertekre érdemes mielőbb jegyet venni - a Harcsa Veronika Quartet júniusi, első önálló, a Művészetek Palotájában rendezendő estjére a koncert előtt hetvenkét nappal fogyott el az utolsó jegy.
Nicola Conte olasz gitáros a nu-jazz mozgalom meghatározó alakja, aki zenészként, producerként és DJ-ként egyaránt a legjazzesebb tánczene, illetve a legtáncosabb jazz létrehozásán dolgozik. Közel egy évtizedig aktív tagja volt szülővárosa, Bari legismertebb fiatal művészkollektívájának, mielőtt kilépett a nemzetközi porondra a kilencvenes évek végén.
Azóta is a színtér vezéralakjai közé számít: saját felvételei, remixei világszerte milliónyi válogatáson kapnak helyet (pl. a The Kings Of Jazz című, Gilles Peterson és a Jazzanova által összeszedett áttekintésen), sőt, azon kiváltságosok egyike, akinek a patinás Blue Note kiadónál jelenhetett meg albuma.
A zenekar tagjai: Nicola Conte (gitár), Harcsa Veronika (ének), Pietro Lussu (zongora), Pietro Ciancaglini (nagybőgő), Daniele Scampicco (szaxofon), Fabrizio Bosso (trombita, szárnykürt), Lorenzo Tucci (dob).
Nicola Conte Jazz Combo feat. Harcsa Veronika
Május 1;2;3. (péntek, szombat, vasárnap)
Kezdés: 21.00
Helyszín: TAKE FIVE Budapest VI., Paulay Ede u. 2.
Kapcsolódó írások:
- Jazzmajális a Kodolányi János Főiskolán!
- Jelentős jazzverseny fináléjában Oláh Tzumo Árpád!
- A legendás Magyar Jazz Quartet koncertje a Budapest Jazz Clubban!
- Balázs Elemér Quintet a Colombus Jazzklubban!
- Újabb világhírű jazz-zenész a Budapest Jazz Clubban!
- Harcsa Veronika Red Baggage lemezbemutató koncert!

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Közös traktor- és mezőgazdasági munkagép gyártás lehet a kínai-magyar agrárgazdasági együttműködés következő lépése.
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak

Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
Mint tudjuk, a szerelem vak. De mennyire? Vajon mennyire veszi számításba az ember a pénzügyi helyzetét, mielőtt házasodik?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:05 Benedek Tibor visszavonul
- 18:59 Történészek tanácskoznak a száz éve született Kádárról
- 18:56 Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
- 18:55 Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
- 18:44 A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
- 18:39 Cseh László negyedszer is aranyérmes 200 m vegyesen
- 18:31 Romagyilkosságok: a festő nem látta, mi van a rács mögött
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



