Jön a sajátos allűröktől sem mentes zenekar!
The Sisters of Mercy az A38-on
Április 3-án három évvel ezelőtti koncertje után ismét Budapesten játszik a túlzás nélkül zseniális, egyben sajátos allűröktől sem mentes angolszász zenekar, a Sisters of Mercy, amely maga mögött hagyva nem mindennapi múltját, ezúttal egyszerű rockandroll-bandaként jellemzi magát.
2009.03.23 20:00ma.huPedig a Sisters of Mercy nevű zenekar és egyszemélyes motorja (énekese-zeneszerzője-szövegírója-producere), Andrew Eldrich múltját nem olyan könnyű elhagyni. Az immár majdnem harminc éve, 1980-ban alakult leedsi együttes egy teljes irányzatnak, a komor hangulatú, újhullámos alapokkal elegyített rockzenének mutatott utat és vált legfontosabb képviselőjévé.
Pedig a Sisters of Mercy a kezdetekben vajmi kevés küldetéstudattal rendelkezett, az alapítók (a dobos Eldrich és a gitáros Gary Marx) egyetlen célja az volt, hogy valamilyen módon híres rocksztárok legyenek, és ennek egyetlen útja tűnt járhatónak: bekerülni a kor kulcsfontosságú, John Peel által szerkesztett rádióműsorába.
Nem sokkal később Craig Adams basszusgitáros és Ben Gunn gitáros (őt később a Dead or Alive-ból érkező Wayne Hussey váltotta) csatlakozott a zenekarhoz, Eldrich pedig az éneklésre koncentrált, ezért kiszállt a dobok mögül.
Az élő dobot dobgéppel cserélték fel: azóta is ez a Doktor Avalanche-nek nevezett dobgép Eldrich egyetlen "hű társa" a Sisters of Mercyben A Sisters of Mercy kacskaringós pályája során mindösze három sorlemezt készített, ezek közül az első, az 1985-ben megjelent First and Last and Always egyben az induló felállás utolsó albuma volt.
A lemezhez kepacsolódó turné során a tagok úgy öszevesztek (egészen pontosan Eldrich veszett össze a többiekkel), hogy a Sisters of Mercy azonnal ketté is vált. A tagok nagy része The Sisterhood néven kezdett koncertezni (elsősorban a Sisters of Mercy számára írt, ám meg nem jelent számaikat játszva).
Eldrichnek sem kellett több, ő is alapított egy Sisterhood nevű zenekart, gyorsan meg is jelentetett egy nagylemezt, így jogi úton tette lehetetlenné a többiek működését.
Akik viszont válaszul The Missonre keresztelték együttesüket, és ezen a néven futottak be meglehetősen fényes karriert. Ám Eldrich nem csak a jogi csűrcsavarokban alakított elsőrangút, hanem - mint azt következő lemezével bebizonyította - a zenében is.
Az 1987-ben megjelent Floodland lemez azóta is a műfaj egyik csúcsteljesítménye: a háttérbe zorult gitárokat éteri billentyűsfutamok, hideg, feszes ütemek váltották fel, egyvalami maradt csak a régi: Eldrich komor hangulatú, jellegzetes éneke és szövegei. A Sisters of Mercy a továbbiakban már csak egyetlen lemezt jelentetett meg, az 1990-es Vision Thinget, de ez nem jeleti azt, hogy megszűnt volna a zenekar. Andrew Eldrich, állandóan változó felállásban bár, de folyamatosan koncertezik a Sisters of Mercyvel, és - mint mondja - megtehetné, de nem sürgős számára az új lemez.
Könnyen mondhatja: valóságos rock and roll-idolként egéz korszakokat határozott meg személyisége. E személyiség varázsát és a Sisters of Mercy zenéjének brutális erejét tapasztalhatja meg a budapesti közönség is, április 3-án az A38 Hajón.
Sisters of Mercy koncert
2009. április 3., péntek 21h
Belépő elővételben: 5000 Ft, a koncert napján: 5900 Ft.
Kapcsolódó írások:
- Santa Macairo Orkestar és Goulasch Exotica az A38-on!
- Rockandrollba oltott popzene- Elvis Jackson az A38 Hajón!
- Braindogs - Tom Waits dalok az A38-on!
- Videó! Nouvelle Vague koncert az A38 Hajón!
- A barcelonai Che Sudaka zenekar lép fel az A38-on!
- A moldáv Zdob şi Zdub az A38-on!
- Dj Bootsie lemezbemutató az A38-on!
- Richard Bona Band koncert az A38-on!

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Közös traktor- és mezőgazdasági munkagép gyártás lehet a kínai-magyar agrárgazdasági együttműködés következő lépése.
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak

Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
Mint tudjuk, a szerelem vak. De mennyire? Vajon mennyire veszi számításba az ember a pénzügyi helyzetét, mielőtt házasodik?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
A szuperhősök világának első melegházasságára készül idén júniusban az amerikai X-Men képregénysorozat két szereplője.
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:05 Benedek Tibor visszavonul
- 18:59 Történészek tanácskoznak a száz éve született Kádárról
- 18:56 Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
- 18:55 Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
- 18:44 A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
- 18:39 Cseh László negyedszer is aranyérmes 200 m vegyesen
- 18:31 Romagyilkosságok: a festő nem látta, mi van a rács mögött
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



