Nemzetközi fesztivállal ünnepelnek!
Harmincöt éves Újvidék magyar színháza!
Bombasikerrel, Örkény István Macskajátékával kezdte működését 1974. január 27-én a csak magyar nyelven játszó Újvidéki Színház, s most nemzetközi fesztivállal ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
2009.02.05 17:00MTIÍnyencfalatoknak örülhetnek a színházat szerető vajdaságiak. A megemlékezést a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Tanház színészhallgatói kezdték színpadi mozgásimprovizációról szóló vizsgájukkal.
Előadásukat a szabadkai Népszínház, az ugyancsak szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a budapesti Stúdió "K", s a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház fellépése követte.
Az előadásokra megtelt a nagy színházterem, amely 244 személy befogadására alkalmas. Ezen kívül - mint László Sándor igazgató elmondta - van még egy játszóhely, a mozgatható széksorokkal rendelkező kis terem, amely akár 100 nézőt is fogadhat.
Mizantróp
A nézőtér szűkössége csak viszonylagos, mivel a Szerbiában élő magyarok száma 200 és 300 ezer közé tehető. Ez a nagyobb magyarországi városnak megfelelő népesség pedig három magyar színház előadásait nézheti: az újvidékién kívül a mindennap játszó, félig magyar, félig szerb szabadkai Népszínházét, s az ugyancsak szabadkai, kizárólag magyar nyelvű Kosztolányi Dezső Színházét.
A mintegy 15 ezer magyar lakta Újvidék magyar színházának különleges helyzetét részben az adja, hogy a Vajdaság központjában működik, s a szórványban élők számára is elérhető. Huszonnégy fős társulata - ebből 16 színész - havonta 12-15 előadást tart, s igyekszik úgy összeállítani a műsorát, hogy klasszikus és modern, prózai és zenés darab is legyen benne.
A most futó programban például Moliére Mizantrópja, Garcia Lorcától a Bernarda Alba háza, Heinrich von Kleist Homburg hercege című drámája, egy hagyományos kabaré, s Richard O'Brian Rocky Horror Show-ja szerepel. Nem mindig volt így. László Sándor szerint kamara jellegű színházként indultak, amelynek alapító okiratában a "kísérletezés" nagyon fontos kifejezés volt.
Hosszú éveken keresztül "fesztiválszínházként" emlegették őket, rosszindulatúak pedig úgy, hogy "közönség nélküli színház". Az elmúlt 8-10 évben következett be a változás, amelynek eredményeként az Újvidék egyik főutcáján lévő, jelentéktelen épületben működő színházban ma ugyanúgy megfér Samuel Beckett Godot-ra várva című műve és a hozzá hasonló abszurd, mint egy Ábrahám Pál zenéjére épülő operett.
Ahhoz, hogy előadhassák őket, az újvidéki önkormányzattól kapott költségvetés a garancia. László Sándornak - mint minden színidirektornak - természetesen kevesebb a pénze, mint szeretné, de szerinte tisztességes ellátást kapnak. Erre az évre például - kizárólag produkciós költségként - 14 millió dinárt (mintegy 43 millió forintot). "Régebben előfordult, hogy az összeg 20 millió volt, de ha ügyesek, kreatívak vagyunk, tudunk működni" - mondta az igazgató.
Működési tér pedig bőven van. Az újvidékiek az otthoni előadásokon túl rendszeresen fellépnek a magyarok lakta nagyobb vajdasági városokban - Zentán, Szabadkán, Magyarkanizsán, Topolyán -, s különösen szívükön viselik a szórványban élő magyarok közti tájolást.
Azt, hogy olyan - főleg a Bánát déli részén, Belgrád környékén lévő - településekre is elmenjenek, ahol esetleg 20-30 éve nem láttak magyar színházat. A tavalyi év ebből a szempontból különösen sikeres volt, mert a vajdasági művelődési titkárság (minisztérium) támogatásával mind a három magyar színház 13 helyre tudott eljutni.
A színházigazgató szavaiból ítélve szó sincs semmilyen végvári, "halálra ítélten is utolsó csepp vérünkig védjük a magyar kultúrát!" helyzetről. Az Újvidéki Színháznak nagyon élénk kapcsolatai vannak a magyar színházi élettel.
Évek óta minden zenés produkciójukat Nagy Viktor, a győri színház igazgatója állítja színpadra, nemrég alkotott náluk Tóth András - akit László Sándor nagyon tehetséges fiatalnak tart -, de rendezett már Újvidéken Babarczy László, Halasi Imre, Székely Gábor és Zsótér Sándor is.
Szívesen látott, visszatérő vendég az erdélyi Tompa Gábor. Néha a társulat felkerekedik: decemberben a pécsi Nemzeti Színházban játszott, márciusban visszatér a Pécsi Harmadik Színházba, s egy győri vendégszereplés is vár rá tavasszal. A műsorválasztás terén a színház olykor a bőség zavarával küzd, ugyanis nyolc év óta minden szeptemberben, a magyar dráma napján megrendezi a vajdasági magyar drámaíró versenyt.
Erre három személyt hív meg; nem feltétlenül hivatásos írót - van, hogy színész, rendező akad közöttük. Az alkotók egy napot kapnak egyfelvonásos művük megalkotására, amelyet másnap három rendező három csapattal elkészít, rá egy napra pedig egymás után elő is adják őket. Aki győz, azt felkérik egy egészestés darab megírására.
Így mutatták be Verebes Ernőtől a Teremtő hadjáratot, Virág Gábor Hamlet halott című darabját, a 35. évforduló előtt pár nappal pedig Gyarmati Katalin Hét nap a világ című művét - összegezte László Sándor színházigazgató.
Kapcsolódó írások:
- Vérnász- A Honvéd Színház a Merlinben!
- 6. Táncfarsang a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban!
- Kováts Gergely Csanád a Nemzeti Táncszínházban!
- Tünet Együttes -Alibi a MU Színházban!
- A Figura Stúdió Színház két előadása Budapesten!
- Improvizációs Táncszínház a Gödörben!
- Rekordévet zártak tavaly a londoni színházak!

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



