Két Figaro, ha egymásra talál!
A sevillai borbély bemutató februárban a Magyar Állami Operaházban!
Barbaja úr Milánóban, a hadsereg nyomában lebzselő, fél évenként tönkremenő majd ismét lábra kapó francia hadiszállítók körében tanulta ki az üzletet, s nem tagadhatni meg tőle bizonyos éleslátást.
2009.02.02 20:00ma.hu
Abból, ahogyan Rossini hírneve kezdett meggyökeresedni, nyomban megsejtette, hogy akár jó, akár rossz, akár méltán, akár tévesen, ez a fiatal komponista lesz zenei téren a nap hőse; postakocsiba ült, és megkereste őt Bolognában. Rossini megszokta, hogy az impresariók, akikkel dolga akadt, többnyire szegény ördögök s állandóan a csőd szélén táncolnak; most elképedt, látva, hogy egy milliomos lép be hozzá, aki kétségkívül méltóságán alulinak találná, hogy húsz zecchinót kilopjon a zsebéből.
A milliomos szerződést kínált neki, s ő nyomban elfogadta. Később Nápolyban Rossini többéves scritturát írt alá. Kötelezte magát, hogy évente két új operát ír Barbaja számára; ezen fölül át kellett írnia minden olyan operának a zenéjét, amelyet Barbaja jónak látott színre hozni akár nápolyi nagy színházában, a San Carlóban, akár a del Fondónak nevezett másodrangú színházban.
Mindezért Rossini tizenkétezer frankot kapott évente, továbbá részesedést a Barbaja úr által fönntartott játéküzemből. A San Carlo és a del Fondo színház vezetése, amit Rossini oly könnyedén elvállalt, óriási munka, valóságos igavonás volt: egy halom elképzelhetetlenül rossz zenét kellett átírnia és tűrhetővé tennie, az énekesek hang-igényei vagy a protektorok jelentősége szerint. Már ez is elég lett volna ahhoz, hogy meghervasszon egy melankolikus, gyöngéd, állandó idegfeszültségben remegő tehetséget. Mozart megsínylette volna: Rossinit merész és vidám természete fölülemeli minden nehézségen, éppúgy, mint minden kritikán. Egy-egy ellenfélben soha nem lát mást, mint új alkalmat arra, hogy megtréfáljon és falhoz állítson valakit.
Rossini úgy vállalta ezt a nyakába szakadt hatalmas munkát, ahogyan borbélya, Figaro vállalja a mindenfelől reá záporozó megbízatásokat. Nevetve, és főként az egész világra fittyet hányva végezte el; ez aztán rengeteg ellenséget szerzett neki; akik között a legádázabb 1823-ban Barbaja úr – vele ugyanis azt a rossz tréfát csinálta, hogy feleségül vette a szeretőjét.
Nagy szükség volt már erre a felújításra. Az Operaház előző Sevillai-produkciója 1951. október 21-én került bemutatásra és az 1983/84-es évadig, tehát több mint harminckét évig volt műsoron. Ez volt a fiatal Mikó András első igazi operarendezése, eredetileg tisztán értelmezett és felépített, jó humorú, mulatságos, vidám előadás, amely, ha nem is mindig szerves kapcsolatot, legalább egyensúlyt teremtett az akkoriban fő követelménnyé váló realista figura- és szituációelemzés és játékmód, valamint a darab nemzetközi és hazai előadási hagyományai, ezen belül a nem mindig feddhetetlen magyar vígjátékstílus között.
Mikó rendezése kezdettől fogva nagymértékben, Oláh konstruktív és Nádasdy mágikus rendezőművészeténél sokkal nagyobb mértékben számított a közreműködő művészek önmagukból kiinduló aktivitására, alkotó hozzájárulására, személyes érvényességére, egyszerűen szólva: nagyságára. A Sevillai-produkció színvonalát is egy „nagy csapat”: Gyurkovics, Székely, Melis, majd Réti és László Margit biztosította.
A jelmezeket Wieber Mariann tervezte, ugyancsak vendégként és ugyancsak igényesebb szakmai standardokból ás funkcionálisabb gondolkodásmódból adva ízelítőt, mint az operaházi jelmeztervezés szokott. Már az is feltűnő, hogy noha a díszlettervező és a jelmeztervező nem egy személy, a két tevékenységi kör kapcsolódik egymáshoz, és egységtörekvést mutat: a nyitójelenetben Fiorillo és a zenészek fekete-fehér jelmeze a díszlet főmotívumát ismétli.
De még fontosabb, hogy a főszereplők ruhái nem a Sevillai esetében különösen uniformizálódott viseleteket prezentálják újra, hanem ennek az előadásnak a figuráit segítik megszületni – eredetiek, karaktert teremtenek és artisztikusak, s ami operaházi jelmeztervezésben már régen ismeretlen: egyfelől határozott szerkezetük van, amelyhez valamilyen cselekvési séma, mozgás-viselkedés, tartás és gesztusrendszer kapcsolódik, másfelől részletező leleménnyel vannak kitalálva, s ennek megfelelő aprólékos pontossággal és gonddal lettek kidolgozva – ezek a jelmezek nem adják ki magukat teljesen az első pillantásra, hanem sok-sok kis titkuk marad, sok mindent „tudnak”, újabb és újabb hatásokra képesek és játéklehetőségeik mutatkoznak meg, egyszerűen szólva: mindvégig együtt játszanak a szereplőkkel.
Békés András láthatóan abból indult ki, hogy az Operaházban ma van egy olyan fiatal művészgárda, amely hivatott a mű újraértelmezésére és korszerű megelevenítésére – az öt főszerep közül hármat a legfiatalabb operaénekes-nemzedék tagjai alakítanak. Nem emlékszem Budapesten olyan operarendezésre, amely a kialakult művészi fiziognómiák és a hozzávetőleg előre tudható és várható eredmények helyett ennyire a tehetségre, tehát az énekesek nyitottságára, teljesen soha be nem látható lehetőségeire épített volna.
A játék, amelyre Békés András a szereplőket inspirálta, s amelyet a szcenika mozgalmas és ötletes működtetésével is összekapcsolva színjáték-egésszé kerekített, attraktívan fiatalos: dinamikus és felszabadult. Mindennek legtisztább és legérzékletesebb megnyilvánulási formája a mozgás.
Ebben a színjátékban a mozgás a domináns funkció; mozog a díszlet minden eleme folyton mozgásban vannak a szereplők, sőt még a bútorok nagy része is kerekeken gördül ide-oda. Kiélezetten fogalmazva azt lehet mondani, hogy az előadás főszereplője maga a mozgás, a produkció – mint színházi műalkotás – formája azonos a mozgásformájával. S a mozgás nemcsak szakadatlan, hanem olykor a turbulenciáig is fokozódik. A mozgás mint a darab létezési módja egyáltalán nem idegen Rossini zenéjétől, sőt annak egyik legfontosabb attributumát jeleníti meg a színpadon.
Az előadás esztétikai szerkezete összevág a Rossini-opera esztétikai alkatával. Rossini, bár kritikátlan szenvtelenséggel viszonyult a restaurációs időszak szelleméhez, mégis részese volt egy korszellemnek, amelyet a környezettől való rezignált elkülönülés jellemzett; vidám-szkeptikus módon távolságot tartott az emberektől vagy dolgoktól, sőt saját zenéjétől is, ez a meghasonlottság fejeződik ki műveinek játékos karakterében és hanghordozásának iróniájában – mintegy a zenéről írt zenét.
Bemutató: 2009. február 13., 14. Magyar Állami Operaház
Kapcsolódó írások:
- Anna Karenina - balettdráma az Operaházban!
- Hófehérke és a hét törpe az Operaházban!
- Együtt áll színpadra a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Magyar Jazzművészek Társaságának tagjai
- Két táborban az Operaház közönsége?
- Megnyílt a 125. évad a Magyar Állami Operaházban
- Gyönyörű lesz a felújított Operaház!

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



