Érkezik a nagysikerű amerikai musical
Tavaszébredés a Budapesti Operettszínházban!
A New York-i sikerszéria, s a londoni West End-premier után alig két héttel Budapestre érkezik a világirodalom egyik igazi remekművéből, Frank Wedekind darabjából írt nagysikerű amerikai musical - a Budapesti Operettszínház és a Nyugati Teátrum közös produkciójában!
2009.01.23 20:30ma.huA Tavaszébredés az utóbbi idők legtöbb Tony-díját, többek között a legjobb musicalnek járót érdemelte ki. Duncan Sheik zeneszerző és Steven Sater szövegíró művét először egy New York-i művészeti iskolában mutatták be, innen került az Off-Broadway-re, majd a hatalmas sikernek köszönhetően a Broadway-re, ahol a 2006-os premier után 888 alkalommal játszották a darabot.
Az egyszerre lírai és felkavaró mű a fiatalok felnőtté válásának problémáiról szól: az első szerelem, az elfojtott érzelmek, a maradandó sebek kérdéskörét boncolgatja. Duncan Sheik és Steven Sater dalai nagyszerűen világítanak rá a kamaszkori problémákra, az illékony ifjúságra, a heves fiatalkori szerelmekre, s a lázongó, megalkuvást nem tűrő kapcsolatra a felnőttek világával.
A musical középpontjában a kitűnően tanuló Melchior, nyugtalan barátja, Moritz és a nővé érés határán álló fiatal lány, Wendla áll. S habár maga a mű a múltban játszódik, a zeneszámok, frissek, modernek, izgalmasak – nem véletlenül nyert az előadásból készült lemez a legjobb musical album kategóriában az ötvenedik Grammy-gálán.
A Tavaszébredés iránt világszerte óriási az érdeklődés. A Broadway-sikerszéria és a londoni West End premier után érkezik a musical Budapestre. Így tehát a Budapesti Operettszínház és a Nyugati Teátrum közös premierje olyan világvárosi előadásokat előz meg, mint Bécs, Malmö, Szöul, Manila, Rio de Janeiro, Tokió, Toronto, Tel Aviv, Düsseldorf, Buenos Aires, Madrid, Párizs, Amszterdam, Koppenhága, Reykjavík, Oslo és Sydney.
Ráadásul a magyar kreatív csapat kapta meg elsőként a jogot, hogy a musicalt úgynevezett non-replika változatban mutassa be! A budapesti előadás magyar szövegét a rendező, Somogyi Szilárd és a művészeti vezető, Kerényi Miklós Gábor – KERO® írták. Az előadás zenei vezetője Riederauer Richárd, a díszleteket és a jelmezeket Bartha Andrea tervezte, a koreográfus Tihanyi Ákos.
A produkcióban a felnőttek szerepét Bajcsay Mária és Szabó P. Szilveszter játssza, a fiatalok között pedig rengeget, még ismeretlen fiatalt láthatunk, akik a legtehetségesebbek voltak azon 300 jelentkező közül, akik a Tavaszébredés szerepeire kiírt háromfordulós castingon részt vettek: Angler Balázs, Baranyai Annamária, Gulyás Balázs, Horváth György,Kádár Szabolcs, Kerényi Miklós Máté, Kiss Tünde, Kocsis Dénes, Kossuth Gergő, Mihálka György, Moravszki Enikő, Pásztor Ádám, Pirgel Dávid, Réder Nóra, Simon Boglárka, Török Anna, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Viczina Dalma, Zádori Szilárd, Zalatnay Flóra Lili.
Bemutató: 2009. február 7., Nyugati Teátrum (Budapest, VI. kerület, Teréz krt. 62.)
Kapcsolódó írások:

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
- 18:14 Bevédi az egészségügyeseket az NGM?
- 18:09 Véres fogak: rettentő sokat haraptak tavaly a cápák
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
- 17:48 Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
- 17:37 Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
- 17:29 Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



