hirdetés

Új minőségben állnak közönség elé!

Jazzékiel koncert a Szeparéban!

A jazzhiphopos, meg a hiphopjazzes jelzőket jobb, ha hagyjuk most már, sőt, felejtsük is el őket egyszer és mindenkorra. A Hegyi Áron és Jakab Péter vezette zenekar Holy Shit című második sorlemezével új minőségben áll a nagyközönség elé.

2009.01.23 18:00ma.hu
hirdetés

A Jazzékiel 2001-ben alakult Dunaújvárosban. A nagyközönség számára az Utolsó Lemezlovag című szám tette ismertté az együttes nevét, mivel a dal hónapokig előkelő helyen állt a Radio Café játszási listáján, és bekerült a 2007-ben indult országos sugárzású MR2 Petőfi Rádió műsorába is. 

A zenekar évek óta rendszeresen koncertezik Budapesten (Gödör, Zöld Pardon, A38, Trafó) és vidéki fellépéseik mellett meghívást kaptak a legjelentősebb nyári bulikra, (Sziget 2006-2007-2008, EFOTT 2006-2007-2008, Művészetek Völgye 2006-2007, AZFeszt 2007), valamint Csehországba is, ahol a United Islands of Prague (2006) fesztiválon a Tito és Tarantula előtt léphettek színpadra! 

A Jazzékiel hangzásvilága Hegyi Áron és Fürge (Jakab Péter) vezetésével alakult ki. Áron a zenékért, Fürge a szövegekért felelős. A harmadik alapító és oszlopos tag, Molnár István (Pityus) a zenén kívül lelte meg hivatását, így kivált a zenekarból, de barátságuk töretlen. 

Kisebb jövés-menés után alakult ki a mostani, stabil felállás:. Jakab Péter, Fürge – ének, szöveg Hegyi Áron - zongora, zene Miklós Milán - basszusgitár Nyírő Áron – dob

Helyszín: Szeparé Bisztró 
Időpont: 2009. január 27, kedd
Cím: Bp, 1062, Teréz krt. 55.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Láz és lázcsillapítás
2012. febr. 7. 14:37

Táplálkozás sztómával
2012. febr. 7. 12:37

Tizennyolc évesen még nem menstruálok, mi az oka? - Az orvos válaszol
2012. febr. 7. 11:11

Túlzott energiaital-fogyasztás miatti rosszullét
2012. febr. 7. 09:26

Kleinefelter-szindróma
2012. febr. 7. 07:38

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.