Debreceni Jazznapok (szeptember 4-7.)
A jazzdíva, Stacey Kent Debrecenben
Debrecenben koncertezik a világ vezető jazzénekesei között számon tartott Stacey Kent. A Debreceni Jazznapok egyik éke a káprázatos hangú amerikai énekesnő estje lesz, akit olyan legendákkal említenek egy napon, mint Ella Fitzgerald és Billi Holliday.
2008.09.02 19:50ma.huSzeptember 5-én, pénteken este nyolc órától, a Debreceni Jazznapok programsorozatán belül hallgathatjuk és nézhetjük meg a világhírű Stacey Kent-et. A jazzénekesnő született romantikus alkat, aki varázslatos személyiségével, behízelgő tónusával, az iróniát sem nélkülöző előadásmódjával közönségét mindenütt elbűvöli, így azokat is, akik e napon Debrecenbe látogatnak.
A New York-i születésű jazzdíva tehetsége véletlenül tört a felszínre. Összehasonlító nyelvészetet tanult az egyetemen, amikor európai útján találkozott Jim Tomlinson angol szaxofonossal. A találkozás sorsszerű volt, ugyanis a fiatalember nem csak a zene iránti szeretetet ébresztette fel a művésznőben, hanem a kapcsolatból együttműködés, majd később házasság lett. Stacey Kent első lemeze 1997-ben jelent meg, de az igazi hírnevet, és népszerűséget egy televíziós fellépés alapozta meg 1999-ben.
2001-ben és 2002-ben a BBC a legjobb énekesnek választotta, 2004-ben Backstage Bistro-díjat kapott a legjobb koncertért. 2006-ban férjének – Stacey közreműködésével készült – Lyric című albuma lett az év lemeze Angliában. Nagyon egyéni és széles repertoárral rendelkezik.
Olyan lemezei teszik, és tették – nem véletlenül – népszerűvé, mint a Tander Trep, a Let Yourself Go, a Dreamsville vagy az eddigi legszemélyesebb albuma a The Boy Next Door
Többek között ezekkel a jazz dalokkal is várja a debreceni közönséget az énekesnő. Debreceni koncertjén Stacey Kent mellett közreműködnek: Jim Tomlinson (szaxofon), Dave Newton (zongora), Dave Chamberlain (bőgő), Matt Skelton (dob).

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
A Nokia komáromi gyárából 2300 embert küldenek el idén, és a költségvetés valamint a város is jelentős bevételkiesést könyvelhet majd el.
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs
Alaposan meggyengülhet a dollár
Globális tartalékvalutává válik a kínai jüan?
Megbénult az ország
Izrael sztrájkol
A cég 2.300 főt bocsát el
Komoly leépítések a komáromi Nokia gyárban

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:29 Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
- 17:26 Szájer: Budapest kész a változtatásokra
- 17:13 Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
- 17:09 Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
- 16:57 Közszájon forog a következő Btk.
- 16:55 A tanulás jutalma nulla vőlegény?
- 16:41 Fiatalkorú médiahasználók védelmében jönne létre az oktatóközpont
Hungrana Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Eladó
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.08 14:30
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



