A képeslap világa
Balog Zoltán: Kultúra nélkül nincs semmi
A kultúra részének nevezte a képeslapot is Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szerencsen pénteken A képeslap világa című állandó kiállítás megnyitóján.
2012.06.15 19:28MTIA szaktárca vezetője úgy fogalmazott: "kultúra nélkül nincs semmi, kultúra nélkül a dolgoknak nincs igazi, valóságos értéke, mert a kultúra emel föl bennünket". Mint mondta: a kultúra adja meg önbecsülésünket. A szerencsi Rákóczi-várban lévő Zempléni Múzeumban a világ második legnagyobb képeslapgyűjteménye található. Jelenleg több mint egymillió darabot őriznek, a kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériumának Alfa-programja és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 23 millió forintos támogatásával újult meg és bővült ki.
Balog Zoltán hangoztatta: a képeslap kimondottan a családnak szól, márpedig családi emlékezet nélkül nemzeti emlékezet sincs. Mint mondta: "nem akárkik vagyunk ezen a tájon", a kultúra feladata, hogy ezt tudomására hozza mindenkinek, ugyanakkor az is cél, hogy a kultúrának köszönhetően befektetők, turisták jöjjenek ide, hiszen Zemplénnnek, Abaújnak, Borsodnak hatalmas szerepe volt és van a kultúrában. A szerencsi képeslap-gyűjtemény Petrikovits László helybéli orvos nevéhez fűződik, aki 1966-ban 400 ezer darabos kollekcióját a településnek adományozta. Az első képeslapot 1869 októberében adták postára.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
A második negyedévben 115 076 darab, jelzáloggal terhelt lakóingatlan esetében állt fenn több mint 90 napos fizetési késedelem.
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint
Évi 2-3 százalékkal
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk
Hamarosan döntés születhet
Reklámadó - közzétették a törvényjavaslat munkapéldányát
Az NGM-nél már készülnek
Új adó: még nem reklamál a Reklámszövetség
Kevesebb MNB-kamatcsökkenés várható
Londoni elemzők: javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Palócföldi táncháztalálkozó
A magyarországi és szlovákiai területeken élő palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összefogva második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete.
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért
Bihardiószegen
Idén sem maradhat ki a Borfesztivál
Egy teljes héten keresztül
Túrák, játékok, programok - nemzeti parkok ünnepe júniusban
50 percben
A mi székelyeink - dokumentumfilm a román-magyar együttélésről
Nem maradhat következmény nélkül
Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság

Nincs garantálva a pole - Rosberg
Hiába futotta a csütörtöki nap abszolút leggyorsabb körét Nico Rosberg, a Mercedes német pilóta kicsit óvatosan nyilatkozott az első két szabadedzést követően. A Monacói Nagydíj szombaton folytatódik a harmadik tréninggel, majd az időmérővel.
A British Airways jóvoltából
Két londoni járat indult Budapestről
A kilépő oldalon
Péntek van - Záhony ismét "bedugult"
Senkinek nem lett baja
Égett az autóbusz Cseszneknél
Hármas karambol
Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül

18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Csak dicsérni tudjuk Gisele éles helyzetfelismerő képességét, amivel még időben rájött, hogy a fehér pólója alatt elég feltűnő az a rózsaszín melltartó, úgyhogy jobban is tette, hogy levette. A többi ruhadarabbal együtt.
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
Családi ház kertjében
100 éves puskagránátot találtak Kispesten - még akár múzeumba is kerülhet
"Nem okozott fizikai kárt a gyerekeknek"
Leragasztotta az ovisok száját, mégsem büntették meg
Leszámolás
Kézi súlyzó rúdjával gyilkolta le füvet nyíró feleségét
Egyházasfalun
Kerti tóba esett a gyerek - újra kellett éleszteni
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:59 Iráni kiberszabotázstól tartanak az amerikai hatóságok
- 9:45 Sugárzó anyag szabadult ki egy laboratóriumból
- 9:30 Júliusban 5297 trafik nyit ki
- 9:15 Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
- 8:59 Iszapömlés: polgármesterek és MÁV-dolgozók a bíróság előtt
- 8:50 Man. City: Aguero marad, új társakat kap
- 8:49 Nincs garantálva a pole - Rosberg
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 10:10
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 09:43
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 21:28
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


