Irány az A38-as hajó!
Az agyad is eldobod: koncertezik a Brains
Top Shotta az új lemez címe, amit az elektronikus tánczene élő hangszereléséről híres Brains május végén letesz az asztalra. Május 23-án, pénteken, az A38 hajón a lemez megjelenését beharangozó lemezbemutató koncerten jórészt azok a művészek lépnek fel, akik közreműködtek az albumon.
2008.05.15 17:40ma.huÍgy fellép majd Harcsa Veronika, KRSA (P.A.S.O.) és MC Top Cat (UK) -, de igazi csemegét jelent az est vendégének az osztrák Bauchklang, a-capella-instrumentál-MC csapat koncertje is, akiket sosem láthatott még klubkoncerten a hazai közönség – pedig saját bevallásuk szerint ez az igazi közegük.
A Brains hihetetlen kanyargós pályát tett meg 2006-os Humanual lemezük megjelenéséig: a kilencvenes évek egy korai HC csapatából, némi zenei és emberi behatásnak köszönhetően profi produkcióvá nőtte ki magát, mely mára nem csak egy korban és stílusban igen sokrétű közönséget mozgat meg, de szakmai elismeréseket is szerzett.
A fő zenei csapást a drum and bass gitárokkal és erős ritmusszekcióval hangszerelt verziója jelenti, de zenéjük ennél sokkal színesebb, hisz a dancehall, reggae, ska, punk, rock elemei gyakorlatilag mind fellelhetők a számaikban.
Új anyaguk, a Top Shotta című lemez pedig minden eddiginél tovább megy. Harcsa Veronika ifjú jazzdívával például mindannyiuk számára ismeretlen területre merészkedtek: vérbeli XXI. századi, húzós elektronikus, poppos slágert készítettek. Az albumon vendégszerepelt többek között KRSA a PASO-ból, valamint az ős jungle arc, angol MC, Top Cat. Az említett közreműködők mind ott lesznek az A38 hajón, hogy együtt mutassák be a Top Shotta anyagát, de jelen lesz az Irie Maffia is, ami több szálon is kapcsolódik a Brainshez: egyrészt MC Columbo mindkét formációban meghatározó szerepet tölt be, másrészt a Humanual album egyik legütősebb száma, a Healing of the nation közösen íródott.
Ha ez a felhozatal valakinek még mindig nem lenne elegendő biztosíték egy tökéletes péntek esti táncolós bulihoz, a Bauchklang név hallatán kénytelen lesz minden kétségétől megválni, hisz az osztrák a-capella-instrumentál-MC formáció fellépései közismerten mindenkit levesznek a lábukról. Ennek a ténynek hatását az is fokozza, hogy az utóbbi évek fesztiválfellépései után most egy számukra hangzásban ideálisabb helyszínen, egy klubban léphetnek fel.
Az osztrák csapat a Brainshez hasonló stílusturmixgépként működik (amiket beledobtak: ragga, drum&bass, hip-hop, világzene és elektronika), de egy irgalmatlan nagy hangszerelési csavarral: ők bizony minden hangot a testükkel állítanak elő, legyen szó lábdobról, szubbasszusról vagy fúvósokról. Sikerüket itthon a rádiókban hallható slágereik mellett az elmúlt évek felejthetetlen hangulatú koncertjeinek köszönhetik. Aki egyszer látta őket a színpadon valószínűleg átértékeli, hogy mire képes a tüdő, gyomor és száj nem beszélve a táncparkettet felforgató zenei élményről.
Kapcsolódó írások:
- Szentpéteri Csilla és a 100 Tagú Cigányzenekarral ad közös koncertet
- Képek: Madonna ismét lánnyal csókolózott a koncertjén!
- Színház a vízen - Izgalmas színielőadások és koncertek az A38-on
- Hálakoncert a taxisnak, aki visszaadta a Stardivarit
- Egy nem hagyományos koncert: Gáyan Uttejak Orchestra a Fonóban
- Ingyenes Paul McCartney-koncert lesz Kijevben

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



