Jó estét Nyár!
Siménfalvy Ágota koncertje a Millenárison
Szólólemezének dalai mellett kifejezetten erre az alkalomra készített feldolgozásokat és új, saját dalokat is hallhat a közönség Siménfalvy Ágota Jó estét Nyár! című koncertjén május 18-án a budapesti Millenárison.
2012.04.30 23:38MTIA Millenáris Fogadójába meghirdetett koncert különlegessége az lesz, hogy a közönség ekkor hallhatja először Siménfalvy Ágota új saját számait, a külön erre az estre készített remixeket és ismert zenés színházi darabok betétdalait - tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
Az esten az színész-énekesnő zenekara játszik (tagjai: Schneider Zoltán - gitár, Fehérvári Attila - basszusgitár, Elek Norbert - zongora, zeneszerző, Oláh Gábor - dob, Lukács Levente - zenei vezető, remixek, Simon Edina - vokál, Demeter Tamás - vokál), Siménfalvy Ágota vendége pedig az a Farkas Gábor Gábriel lesz, akivel az Örökre szépek című duettalbumot készítette, így ezekből a dalokból is elhangzik majd egy válogatás.
Siménfalvy Ágota 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja, a Nagymező utcai teátrum meghatározó művésze. Jelenleg a Musicalmesékben, a Rómeó és Júlia című sikerdarabban (Capuletné), a Koldusopera című Brecht-Weill-klasszikusban (Peachumné), a közkedvelt Szabó Magda-regényből készült Abigélben (Horn Mici), a Szépség és a Szörnyeteg című Disney-musicalben (Madame de La Nagy Komód), valamint a Menyasszonytánc című klezmermusicalben (Rózsi) látható.
A színésznő 2010-ben készítette el Ébred valami a szívemben című szólólemezét, melyen zenés színházi darabok betétdalai mellett ismert hazai popslágerek is elhangzanak. A Magneoton Kiadó gondozásában megjelent albumon a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek magyar slágereinek feldolgozásai hallhatók, többek között a Jó estét nyár, jó estét szerelem.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Csang Kiang (Zhang Qiang) a legjelentősebb kínai állami filmvállalat, a China Film Group helyettes vezetője. A filmmágnás a Pierre et Vacances hotellánc egyik rezidenciáján szállt meg a fesztivál idejére.
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:54 A horvát választáson már az első körben eldőltek a "magyar helyek"
- 13:43 Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
- 13:36 A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
- 13:36 Szerbia nem ismeri el Koszovót, de a megállapodást kész végrehajtani
- 13:31 Nem maradt el a német válasz Orbán pénteki kijelentéseire
- 13:20 Újságírónőt vertek - tüntetés az ukrán belügyminisztérium előtt
- 13:16 Az élettárs mentette ki az emésztőgödörből az újszülöttet
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
- Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak2013.05.20 07:45
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


