Demokratizálnák a filmszakmát
Indul a nagyon rövid filmek fesztiválja
Negyvenhét kisfilm versenyez a 14. Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiválján, amelyet május 3. és 13. között tartanak a világ tizenöt országában. A filmeket a budapesti Művész moziban és öt vidéki nagyvárosban lehet megtekinteni.
2012.04.28 13:50MTITizenegy napon keresztül 15 országban, 80 városban tekinthetik meg az érdeklődők a nagyon rövid filmeket és szavazhatnak kedvencükre a vetítések után - áll az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben, amely emlékeztet: a seregszemlére "nagyon rövid", maximum háromperces alkotásokkal nevezhettek profi filmesek és amatőrök.
A fesztivál koordinációs szerepét a Kolozsvári Francia Intézet látja el Romániában, Moldovában, Szlovákiában és Magyarországon. A romániai intézménynek és a Budapesti Francia Intézetnek köszönhetően idén Budapesten kívül öt magyar városban is látható lesz a mustra: Debrecenben és Nyíregyházán május 3. és 5. között, Pécsett május 10. és 12 között, Szegeden május 10. és 13. között, Miskolcon pedig május 11. és 13. között.
A közlemény kitér arra is, hogy a rendezvény célja "kapcsolódási pont létrehozása" különböző kultúrák között, valamint a filmszakma "demokratizálása". "Mindannyian egyenlő esélyekkel indulnak a nagyon rövid formátumnak köszönhetően, amely olcsón előállítható és könnyen terjeszthető sokféle hordozón (mobiltelefon, televízió, mozi, internet...)" - áll a dokumentumban.
A fesztivál honlapja szerint az idén a magyar települések mellett svájci, szerb, szlovák, szingapúri, román, holland, moldovai, libanoni, spanyol, brazil, kínai, belga, marokkói és palesztin városokban lesznek vetítések.
Kapcsolódó írások:
- Ewan McGregor és Jean-Paul Gaultier is bírál Cannes-ban
- James Cameron is "beugrik" Pekingbe a filmfesztiválra
- A varsói mustra igazgatója hisz a mozi varázsában
- Független filmesként szeretné folytatni pályafutását Jelinkó Márton, a Tartozás rendezője
- Titanic: Bemutatkozott a Kodály Method
- Titanic Filmfesztivál - kulturális sokszínűség jellemzi a mustrát

Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
II. János Pál pápához, és Francois Mitterrand egykori szocialista francia köztársasági elnökhöz hasonlította Vlagyimir Putyint Gérard Depardieu francia színész, aki januárban szerezte meg az orosz állampolgárságot.
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő

3,25 százalékig csökkenhet az MNB alapkamata
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB)legalábbis erre számítanak jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésük szerint londoni pénzügyi elemzők.
Áprilisban
Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség
Erős indexek Ázsiában
Ötéves csúcson zárt a tokiói tőzsde
Devizapiac
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
Tárki
Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
A Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót Kolozsváron.
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket

Kamion ütközött motorral a 44-esen
Halálos baleset történt a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között hétfő délután: kamion ütközött motorral, a motoros a helyszínen meghalt.
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros

18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
Nikki Benz nagyon kényes az egyenletesen barna bőrére, nem viseli el, ha csak egy egészen falatnyi rész is fehéren marad a bikini miatt. Naná, hogy meztelenül napozik!
A Római-partnál
Dunában landolt a kajakos
A való világ valódi hősei
Névtelen hősök: fantasztikus videó az emberi bátorságról
Mentőhelikopter a helyszínen
Földhöz csapódott a kisrepülő - a pilóta és tanítványa is megsérült
Besenyőd
Az élettárs mentette ki az emésztőgödörből az újszülöttet
Durva díjátadó
Majdnem kitörte a nyakát: rajongója fejére esett a híres zenész - VIDEÓ!
Meghalt a megkötözött áldozat
Brutális rablógyilkosság Egerszalókon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:37 Sírkő dőlt a gyermekre, súlyosan megsérült
- 20:18 Messi: nem tudok más klubban futballozni
- 20:05 11. Magyar Biodiverzitás Napok: csaknem 1000 fajt azonosítottak Cserkúton
- 19:49 Pedofíliával, gyermekkereskedelemmel vádolják a gyemekvédelmi szervezet alapítóját
- 19:33 Börtönbe vonul a politikus-futballmecénás
- 19:30 Videó: pár méterre a férjtől mászik ki az ablakon a rajtakapott alsógatyás szerető
- 19:15 A Yahoo felvásárolja a Tumblr-t
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
- Brutális rablógyilkosság Egerszalókon2013.05.20 18:02
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.20 15:40
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


