John Adams operája a Chatelet-színházban

Nixon Kínában

A párizsi Chatelet-színházat is meghódította John Adams amerikai zeneszerző 1987-ben született Nixon Kínában című operája, amely tavaly bekerült a New York-i Metropolitan opera repertoárjába.

_{2012.04.15 09:50}_MTI

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

Az új áprilisi produkció érdekessége, hogy Csen Si-cseng (Chen Shizheng) személyében egy kínai rendező állította színre a világ által mindeddig "színtiszta amerikai produkcióként" megismert alkotást.

A ma az Egyesült Államokban élő, 1963-ban Kínában született Csen gyermekkorának java a három évvel később elkezdődött kínai kulturális forradalom (1966-1976) belpolitikailag viharos idejére esett. Jean-Luc Choplin, a Chatelet igazgatója kérte fel erre a munkára a rendezőt, aki éppen 1987-ben, az Adams-opera születésének évében emigrált Amerikába. A a kulturális forradalom, amelynek idején az opera cselekménye játszódik, traumatikus korszak volt számára. Édesanyja is áldozatává vált az akkori felfordulásnak, apja pedig éveket töltött Mao átnevelő táboraiban - idézte Csent a Le Figaro című francia napilap.

Viszont kis srác korában az első olyan fotó, amelyen hús-vér amerikait látott, Nixoné volt, amint éppen kezet fog Maóval. Ez fordulatot jelentett, addig csak véreskezű amerikaiakról szóló karikatúrákat mutattak Kínában. A Nixon-látogatás döntő volt abban a lassú a folyamatban, amely oda vezetett, hogy Kína megnyílt a nagyvilág számára. Másrészt 1987-ben, amikor Csen az Egyesült Államokba érkezett, ott éppen a történelem leggyatrább elnökének tekintették Nixont - holott Kínában Nixont ma is hősnek tartják.

Az opera Richard Nixon amerikai elnök - a maga idejében példátlan szenzációnak számító - látogatását dolgozza fel, amelyet a kommunista Kínában tett. Mao Ce-tung (Mao Zedong) erőinek 1949-es győzelme után Washington hivatalosan nem ismerte el a pekingi vezetést, ám az 1972-es utazás során Nixont rögtön az idős Mao Ce-tung fogadta, ez nyitotta meg az utat a kapcsolatok rendezéséhez.

John Adams művének premierjére 15 évvel később került sor a houstoni operaházban. Ma, újabb 25 év elteltével már nehéz felidézni, milyen óriási hatást gyakorolt ez a bemutató az amerikai zenei és szellemi életre - írta a Le Figaro a párizsi bemutató kapcsán. A mű elütött az 1980-es évek broadway-i átlagtermésétől. Olyan nagyopera született, amely egyszerre volt mahleri ihletésű és ugyanakkor minimalista, ismétlődő motívumokra épülő zene - amely a komponista további alkotásaira is jellemző maradt. A zenei anyagon túlmenően az is fokozta az érdeklődést, hogy a XX. század során először dolgoztak fel egy viszonylag friss és még időszerű világpolitikai eseményt a nagyopera színpadán.

A Nixon Kínában részben dokumentarista jellegű opera, ám ugyanakkor a burleszk és a dráma elemeit is felvonultatja, és megpróbál behatolni a történelmi szereplők pszichológiájába és jellemébe is. Ez a zene mellett a szövegkönyvet jegyző Alice Goodman költőnő érdeme is. A világsiker azonban nem utolsó sorban az eddigi legismertebb előadásokat, így a tavalyi Met-premiert rendező Peter Sellarsnek volt köszönhető.

A mű már megfogalmazódása idején is polémiákat váltott ki, az 1987-es bemutató után akadt, aki gúnyosan a "CNN hírtévé képregényének" nevezte. Ma már a helyzet szinte fordított: a Le Figaro szerint a történelem iróniájaként maga a Nixon-látogatás csaknem feledésbe merült, viszont John Adams operája kitörölhetetlen részévé vált az operairodalom nagy történetének.

Csen Si-cseng, mint elmondta, arra törekedett, hogy a mű szimbolikus tartalmát emelje ki. A párizsi előadáson Franco Pomponi alakítja a néhai amerikai elnököt, feleségét June Anderson testesíti meg, Alfred Kim játssza Maót, Sumi Jo pedig a feleségét, az intrikus Csiang Csinget (Jiang Qing). Henry Kissinger Peter Sidhom hangján szólal meg, Csou En-laj (Zhou Enlai) kínai miniszterelnököt pedig Kyung Chun Kim kelti életre.

Bár John Adams operáját ezúttal már Kínában született rendező állítja színre, Csen Si-cseng kétli, hogy magában Kínában még az ő életében bemutatnák. Igaz ugyan, mondta a Le Figarónak, hogy saját nemzedéke Maót és feleségét kezdi humorral szemlélni, de még nem áll készen arra, hogy felelevenítse a kulturális forradalom fájdalmas eseményeit.