John Adams operája a Chatelet-színházban
Nixon Kínában
A párizsi Chatelet-színházat is meghódította John Adams amerikai zeneszerző 1987-ben született Nixon Kínában című operája, amely tavaly bekerült a New York-i Metropolitan opera repertoárjába.
2012.04.15 09:50MTIAz új áprilisi produkció érdekessége, hogy Csen Si-cseng (Chen Shizheng) személyében egy kínai rendező állította színre a világ által mindeddig "színtiszta amerikai produkcióként" megismert alkotást.
A ma az Egyesült Államokban élő, 1963-ban Kínában született Csen gyermekkorának java a három évvel később elkezdődött kínai kulturális forradalom (1966-1976) belpolitikailag viharos idejére esett. Jean-Luc Choplin, a Chatelet igazgatója kérte fel erre a munkára a rendezőt, aki éppen 1987-ben, az Adams-opera születésének évében emigrált Amerikába. A a kulturális forradalom, amelynek idején az opera cselekménye játszódik, traumatikus korszak volt számára. Édesanyja is áldozatává vált az akkori felfordulásnak, apja pedig éveket töltött Mao átnevelő táboraiban - idézte Csent a Le Figaro című francia napilap.
Viszont kis srác korában az első olyan fotó, amelyen hús-vér amerikait látott, Nixoné volt, amint éppen kezet fog Maóval. Ez fordulatot jelentett, addig csak véreskezű amerikaiakról szóló karikatúrákat mutattak Kínában. A Nixon-látogatás döntő volt abban a lassú a folyamatban, amely oda vezetett, hogy Kína megnyílt a nagyvilág számára. Másrészt 1987-ben, amikor Csen az Egyesült Államokba érkezett, ott éppen a történelem leggyatrább elnökének tekintették Nixont - holott Kínában Nixont ma is hősnek tartják.
Az opera Richard Nixon amerikai elnök - a maga idejében példátlan szenzációnak számító - látogatását dolgozza fel, amelyet a kommunista Kínában tett. Mao Ce-tung (Mao Zedong) erőinek 1949-es győzelme után Washington hivatalosan nem ismerte el a pekingi vezetést, ám az 1972-es utazás során Nixont rögtön az idős Mao Ce-tung fogadta, ez nyitotta meg az utat a kapcsolatok rendezéséhez.
John Adams művének premierjére 15 évvel később került sor a houstoni operaházban. Ma, újabb 25 év elteltével már nehéz felidézni, milyen óriási hatást gyakorolt ez a bemutató az amerikai zenei és szellemi életre - írta a Le Figaro a párizsi bemutató kapcsán. A mű elütött az 1980-es évek broadway-i átlagtermésétől. Olyan nagyopera született, amely egyszerre volt mahleri ihletésű és ugyanakkor minimalista, ismétlődő motívumokra épülő zene - amely a komponista további alkotásaira is jellemző maradt. A zenei anyagon túlmenően az is fokozta az érdeklődést, hogy a XX. század során először dolgoztak fel egy viszonylag friss és még időszerű világpolitikai eseményt a nagyopera színpadán.
A Nixon Kínában részben dokumentarista jellegű opera, ám ugyanakkor a burleszk és a dráma elemeit is felvonultatja, és megpróbál behatolni a történelmi szereplők pszichológiájába és jellemébe is. Ez a zene mellett a szövegkönyvet jegyző Alice Goodman költőnő érdeme is. A világsiker azonban nem utolsó sorban az eddigi legismertebb előadásokat, így a tavalyi Met-premiert rendező Peter Sellarsnek volt köszönhető.
A mű már megfogalmazódása idején is polémiákat váltott ki, az 1987-es bemutató után akadt, aki gúnyosan a "CNN hírtévé képregényének" nevezte. Ma már a helyzet szinte fordított: a Le Figaro szerint a történelem iróniájaként maga a Nixon-látogatás csaknem feledésbe merült, viszont John Adams operája kitörölhetetlen részévé vált az operairodalom nagy történetének.
Csen Si-cseng, mint elmondta, arra törekedett, hogy a mű szimbolikus tartalmát emelje ki. A párizsi előadáson Franco Pomponi alakítja a néhai amerikai elnököt, feleségét June Anderson testesíti meg, Alfred Kim játssza Maót, Sumi Jo pedig a feleségét, az intrikus Csiang Csinget (Jiang Qing). Henry Kissinger Peter Sidhom hangján szólal meg, Csou En-laj (Zhou Enlai) kínai miniszterelnököt pedig Kyung Chun Kim kelti életre.
Bár John Adams operáját ezúttal már Kínában született rendező állítja színre, Csen Si-cseng kétli, hogy magában Kínában még az ő életében bemutatnák. Igaz ugyan, mondta a Le Figarónak, hogy saját nemzedéke Maót és feleségét kezdi humorral szemlélni, de még nem áll készen arra, hogy felelevenítse a kulturális forradalom fájdalmas eseményeit.

Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
2010-ben az egész világot megrázta a hír, amikor chilei bányászok egy omlás miatt a föld alatt rekedtek. A 33 férfi megpróbáltatásairól már elkezdődött a dokumentum jellegű film forgatása.
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!

Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
A Pekingben selyemként árult termékeknek csaknem a fele nem selyem - derült ki egy nemrégiben készült felmérésből.
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás
Stabilitási jelentés
MNB: rosszabb helyzetben is kezelhető lenne a bankrendszer tőkeigénye
Éjfél a határidő!
Négy és félmillió szja-bevallás hiányzik!
Azért javul a helyzet
40 milliárdos kárt okozott a madárinfluenza
A hitelkínálat visszafogott
MNB: stabil a hazai pénzügyi rendszer

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Egy pelotajátékos több mint ezeréves életnagyságú szobrára bukkantak egy vízvezeték lefektetése közben Mexikói délnyugati részén.
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény

Biciklistákat gázolt a teherautó
Bicikliseket gázolt egy teherautó az 1-es főúton, Vértesszőlős és Tata között. Az egyik biciklis a helyszínen meghalt, társát kórházba szállították.
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son
Egy ember megsérült
Kamionok ütköztek - félpályás útzár
A motoros nem élte túl
Kamion ütközött motorral a 44-esen
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton

Megskalpolta a barátja péniszét, mert nem volt kedve szexelni
Rátört a vágy a 19 éves nőre, ám párjának aznap este valahogy nem akaródzott szexelni és minduntalan visszautasította a felajzott szerelmét. A nő erre megdühödött és megharapta a pénisze végét.
Eljárás indult az állatkinzó ellen
Vaslapáttal verte, majd árokba dobta az eszméletlen kutyát a kegyetlen férfi
A nő könnyebben sérült
Nyakon szúrta élettársát a hajléktalan férfi
Ezt ne próbálják ki otthon!
Videó - Rosszul sült el a kémiaórán a kísérlet
A támadó szabadlábon védekezik
Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
15-25 perces várakozással kell számolni
Késések a ceglédi vonalon - a kábeltolvajoknak "hála"
Sarah Willman retteg a ráktól
Nem tud leállni: betegesen szoláriumfüggő a Barbie baba
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:02 Biciklistákat gázolt a teherautó
- 13:00 Videó: élve került elő az idős nő egyetlen társa a romok alól
- 12:53 Magatehetetlen öregember vált a Cosa Nostra egykor nagyhatalmú vezéréből
- 12:44 Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
- 12:32 Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
- 12:29 Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
- 12:22 Itt az idei bérajánlás
top fórum témák:
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


