Mission Impossible: Fantom Protokoll

Tom Cruise úgy robbantja fel a világot, mint senki más

Ha karácsony előtt tökös akciómozira vágyik, a Mission Impossible: Fantom Protokollnál jobbat keresve sem találhat.

_{2011.12.18 15:01}_ma.hu

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

Az első rész fifikás thriller, a második zagyva, fehér galambokkal terhelt, John Woo-féle akcióökörség, a harmadik egy meredek, de a teljesen hiteltelen feleség-szállal jócskán belassított adrenalin-hullámvasút - körülbelül ez a mérlege az 1996-ban útjára engedett Mission Impossible franchise-nak. Eddig. Mert negyedjére ugyan elmarad a fondorlat, a forgatókönyv pedig itt-ott szeplős kicsit, ám a Fantom Protokoll alcímmel nevesített epizód szívdobbantásban olyan nagyon erős, hogy annak kifejezésére szavak helyett inkább csak hirtelen felszisszenéseket produkálnánk. Vagy esetleg a kifejezést, miszerint "Azt a teremburáját neki".

Tom Cruise-ra is lehet hányni az ocsút – bájgúnár, félörült, despota, piperkőc - de nehéz tagadni, hogy a hapsi, mese nincs, valamiféle intézménnyé nőtte ki magát az évek során. Színész, az nem lett, de még mindig megvan az a bizonyos zaklatott nézés, meg a kisfiús sárm, ami egy Ethan Hunt-féle, a furvást körégubancolódó cselekményszálból legtöbbször karatéjozva kikapaszkodni igyekvő figura eljátszásához szükségeltetik. Nem véletlen talán, hogy Cruise a Mission: Impossible szériához nyúlt vissza, mikor a mostanság kissé elanyátlanodott karrierjét helyretenni igyekezett – annál meglepőbb, hogy a rendezői székbe egy, a legendás Pixartól leigazolt rajzfilmest képzelt. Jó, Brad Bird a Hihetetlen Családdal voltaképp már bizonyított: a kitűnő animációs mozi egyszerre kacsintott ki a James Bond-filmekre és az amerikai szuperhősmítoszra, mindemellett pedig abszolúte izgalmas volt. Ahhoz pedig szív kell. Érdemes utánanézni valamelyik videómegosztón Bird munkamódszereinek – a manus úgy ugrálja körbe a vágóasztalt, mint masiniszta-hajlamú kiskamasz a villanyvasutat.

A Fantom Protokoll sikere, talán kimondhatjuk, voltaképp az ő érdeme. A forgatókönyv valójában satnya, s a buta logikai buktatók tankcsapdaként akasztanák meg a cselekményt, ha Bird nem varázsolna a gyöngyvászonra nagyjából negyedóránként újabb és újabb elképesztő akcióorgiát. Olyan, hogy „popcornmozi”, lám, már kategóriaként is létezik: ez például az. Erőlködés nélkül, totál lazán szórakoztat, közben humorral fedi el a piszébb részeket, és teszi mindezt anélkül, hogy hülyére venné az embert.

Aki ennél jobbat talál, így, karácsony köldökénél, az tán hazudik.