Tizenkilencedik századi falfestményekre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki épületeiben

A Simon Ház a veszprémi várnegyed kanonoki épületei közé tartozik, ezekben éltek a püspök tanácsadó testületéhez, a káptalanhoz tartozó magasabb rangú katolikus papok, a kanonokok.

Súlyos balesetet szenvedett a Nemzeti Színházban Bodrogi Gyula

A 89 éves Kossuth-díjas színész a Nemzeti Színházban elesett és megrepedt a bal karjában az egyik csont.

Újra rekordot dönt a Most vagy soha! - már több mint 100 ezer néző váltott jegyet a Petőfi-filmre

Rákay Philip kreatív producer hálásan köszöni.

Nárciszünnep Kaposváron

Színes programokkal várják az érdeklődőket a kaposvári Nárciszünnepen, amelyet március 23-án tartanak a Rippl-Rónai Emlékházban és Látogatóközpontban, valamint annak parkjában.

A cannes-i fesztiválon lesz az új Mad Max-film világpremierje

A Furiosa: Történet a Mad Maxből című film a 2015-ben bemutatott Mad Max - A harag útja című produkció előzményfilmjeként készült.

Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

Vasárnap kezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.

Több mint száz program a Szombathelyi AGÓRA tavaszi kínálatában

A programok között minden szombathelyi, de akár a városba érkező turista is találhat számára érdekeset, értékeset.

Felavatták a magyar gyökerű hollywoodiak falát Budapesten

Csaknem ötszáz, magyar gyökerű hollywoodi filmes neve olvasható azon a falon, amelyet csütörtökön avattak fel Budapesten, a XV. kerületi Origo Filmstúdióban.

Utolsó útjára kísérték Szilágyi István erdélyi magyar írót Kolozsváron

A nemzet művészét a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Dinoszauruszkiállítást is magában foglaló látogatóközpont létesült Komlón

Dinoszauruszkiállítás is helyet kapott a városi könyvtárnak és múzeumnak otthont adó, több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatással létesült Komlóverzum Látogatóközpontban. Az épületet ünnepélyes keretek között adták át szerdán.

EFOTT: a családok felé nyit a fesztivál

14 év alattiaknak szülői felügyelettel ingyenes lesz a belépés.

Sziget - Világhírű party brandek érkeznek az idei fesztiválra

A világ legismertebb party brandjei, köztük az elrow, a Q-Dance, az Awakenings, a STMPD és a Rampage váltja egymást a Sziget fesztivál legnagyobb elektronikus party helyszínén.

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat online galériája

A képek között természetfotók, tájképek, épületfotók és közösségeket ábrázoló alkotások, amatőr, profi és világversenyeken díjazott fotósok képei is helyet kaptak.

Gyerekprogramokkal várják a látogatókat húsvéthétfőn a pécsi kultnegyedben

Egyebek mellett tojáskereső detektívjátékkal, kézműves húsvéti játszóházzal és Gryllus Vilmos koncertjével is várják a gyerekeket és szüleiket húsvéthétfőn a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

Elhunyt Gát György, a Linda és a Família Kft. rendezője

77 éves volt.

Elhunyt Szilágyi István

A Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője 85 éves volt.

Melanie C, a Spice Girls sztárja is fellép a szegedi Deja Vu Fesztiválon

Melanie Chisholm, azaz Melanie C - vagy Sporty Spice - minden idők legsikeresebb lánybandája, a Spice Girls tagjaként vált híressé.

Emlékérmét bocsátott ki az MNB Kincsem születésének 150. évfordulója alkalmából

1874. március 17-én jött világra a kivételes magyar versenyló.

Elhunyt Kévés György

A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a nemzet művésze 88 éves volt.

Oscar-díjat nyert Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák magyar berendezője

Fantasztikus magyar siker.

Első világháborús karabélyokat adtak át a tűzszerészek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak

A karabélyokat még 2022-ben találták a bakonyi vármegyeszékhely várában tartott ásatásokon.

Ganxsta Zolee és a Kartel 30 jövőre a Sportarénában

Harmincadik születésnapját látványos koncerttel ünnepli jövőre a Ganxsta Zolee és a Kartel. A gengszter hiphop csapat az egykori tagokkal kiegészülve 2025. január 17-én a Budapest Sportarénában lép fel.

Holttestet találtak egy kiégett zuglói lakásban

A 35 négyzetméteres lakás teljes terjedelmében égett.

Elhunyt Torijama Akira, a Dragon Ball alkotója

Torijama halálát agyi vérömleny okozta, 68 éves volt.

A KIM saját halottjának tekinti Vadász György építészt

A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vasárnap hunyt el.

Ünnepi programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

A gyerekeket már a március 24-i megnyitón, majd azt április 1-jéig minden nap népi játékok várják.

Bélyegblokk köszönti az idén 50 éves Edda együttest

A magyar rockklasszikusok sorozat legújabb darabjait hétfőn mutatták be Budapesten.

Elhunyt Vadász György építész

A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész 91 éves volt.

Magyar rekorder lett a Dirty Slippers

Magyar Rekorder címet kapott a Dirty Slippers zenekar Suliturné programjáért, amelynek keretében könnyűzenei koncerttel egybekötött, drog, alkohol és HPV elleni prevenciós előadásokat tartanak közoktatási intézményekben.

Pécsre került Benkő Dániel lant- és gitárművész hagyatéka

A 2019-ben elhunyt művész nagy értékű hagyatékát megőrzésre, használatba kapta meg a pécsi művészeti kar.

Demeter Szilárd lesz a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Csák János kulturális és innovációs miniszter jelentette be.

A Toto és Gregory Porter is fellép jövőre a VeszprémFesten

A Toto, Gregory Porter, Paloma Faith, a Milky Chance és a Caravan Palace lép fel jövőre július 16. és 20. között a VeszprémFesten, amelyen Snétberger Ferenc három koncerten ad keresztmetszetet művészetéből.

Reigl Judit egyik festménye is szerepel a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

Az ünnepi aukciós anyag egyik kiemelt tétele lesz Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült, vörös és fekete pászmákból álló darabja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.