Jó hír a kultúrakedvelőknek
Az Országos Széchényi Könyvtárban kezdődik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Csillag a holló árnyékában - Vitéz János és a magyarországi humanizmus kezdetei című kiállítás megnyitójával az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) kezdődik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely péntektől két héten át ősbemutatókkal és világsztárok vendégjátékaival várja a kultúrakedvelőket.
2008.03.14 06:43MTIElőször láthatja például a közönség a Szabó Magda Abigél című regényéből készült vadonatúj musicalt, vagy Hans Pfitzner Palestrináról, a reneszánsz zeneszerzőről szóló operáját, amelyet a Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóját ünneplő Reneszánsz Évhez kapcsolódva mutat be a fesztivál. A 4x a reneszánszról című kiállítás-sorozat első darabjaként megnyíló OSZK-kiállítást egy nyitóhangverseny követi pénteken este: a Művészetek Palotájában Kent Nagano vezényletével a Bajor Állami Zenekar lép fel, amelyet még a reneszánsz idején, 500 éve alapítottak.
Szintén a nyitónapon tartják a Katona József Színházban Zsámbéki Gábor új Shakespeare-rendezése, a Macbeth premierjét is, amelyben a címszereplőt Hajduk Károly, Lady Macbethet Fullajtár Andrea alakítja. Másnap egyszerre három világsztár muzsikus hallható a Zeneakadémián: a Budapesti Fesztiválzenekart Pinchas Steinberg vezényli, hegedűn Leonidas Kavakos, gordonkán Perényi Miklós játszik, Brahms nevezetes a-moll kettősversenyét adják elő. A beteg Maxim Vengerov helyett egy másik hegedűvirtuóz, Nigel Kennedy érkezik.
A vendégzenekarok közül mindegyik kiemelésre méltó, a Bambergi Szimfonikusok éppúgy, mint az Angol Barokk Szólisták, a Les Musiciens du Louvre, vagy a Göteborgi Szimfonikusok. Különleges hangot, különleges világot képvisel az olasz Micrologus Együttes. Műsoraikon a középkori hangszeres és vokális zenét szólaltatják meg. Minden fellépésükkel középkori kódexek, ősi rítusok, a középkori mindennapok elevenednek meg, mint ahogy március 21-i budapesti koncertjükön az Olasz Kultúrintézetben is. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében külön műsorsorozat hangsúlyozza az esélyegyenlőség fontosságát, fellép például a Blind Boys of Alabama gospelkórus, amely 1939-ben jött létre egy afroamerikaiak számára létrehozott vakok intézetében. Az értelmi fogyatékos fiatalok alkotta Baltazár Színház a Kőválasz című produkcióval lép színre a Budapesti Kamaraszínházban.
Bozsik Yvette vadonatúj koreográfiája, a Lélektánc premierjén pedig a Bozsik Yvette Társulattal a fogyatékossággal élő művészekből álló Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport lép fel március 21-én a Millenáris Teátrumban. A kortárstánc kedvelői minden bizonnyal nagy érdeklődéssel várják a harmadszor Budapestre látogató Limón Dance Companyt, amely a XX. századi amerikai modernek egyik legnagyobb hatású alkotója, José Limón örökségét gondozza ma is. Nemcsak a reneszánsz, hanem a Puccini évforduló is súlyponti része a BTF-nek. A szicíliai-francia sztártenor, Roberto Alagna először énekel Budapesten, Puccini áriákból ad estet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A 150 éve született zeneszerző fiatalkori operájából, az Edgarból kifejezetten a fesztiválra készített koncertszerű előadást a Magyar Állami Operaház.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig a Gianni Schicchi sajátos modern változatával vendégszerepel. A Bordeaux-i Opera megrendelésére komponálta Tihanyi László François Mauriac Genitrix című kisregénye alapján az Anyaisten című operát, a francia társulat a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában mutatja be a produkciót. A fesztivál minden évben vendégül lát egy várost, idén Mátyás király szülővárosa, Kolozsvár lesz a fő vendég: a Kolozsvári Állami Magyar Színház mellett fellép a város Állami Szimfonikus Zenekara, a Transylvania Barokk Együttes és az Arcadia Vonósnégyes.
Kapcsolódó írások:

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




