Mai Muzsika: Frenk - Nagyvárosi éjszakák
Magyarosan funkba fulladni ennél szebben nem is lehet
Sorozatunkban a minden napra egy muzsika elvét maximálisan szem előtt tartván jegyzetelünk, érdekességeket és apropókat fogalmazunk meg játékos kedvvel és közérthető stílusban, valamint együtt örülünk a munkahelyen taktusra taposó lábaknak az olvasóval.
2010.09.08 11:06adamik zsolt - ma.huAz, hogy Dunaújváros alatt, jó mélyen nyirkos és betonszagú komplexumok húzódnak, ahol a hetvenes évek végétől az Argentínában összefogdosott, náci doktorok Kádár János parancsára holmi popszérum kikuktáskodásán ügyködtek volt (vö. Erdős Péter: "tíz éven belül világsztárunk lesz!"), már régen nyilvánvaló. Tény továbbá: a szérum ürgebőrbe vont amerikai spionok szabotázsát követően a helyi vízhálózatba lötybölődött, a csatornaszagban meghúzódva szépen lila UV-fénybe vonta be Pentelét, amit a lakosság engedelmesen szippantgatott, megfigyelők szerint még a borospoharak fölött is Bowie-t danásztak a muslincák. Ekképp lett a magyar zeneipar csudaszép Dunaújváros-Dunaújváros tengelye, azzá, ami: szív, meg lélek, meg jó zsíros dagadó. Más magyarázat egyszerűen nem létezik.
Született Torma Gábor.
Frenk 1977. július 25-én született, bele a nevezett tengely közepébe: a biográfia szerint előbb a nagyi lábosán verte a tamtamot, aztán kapott egy gitárt, kitanulta, majd egy zongorát, és kitanulta azt is. Persze, hogy jött a konzervatórium, onnan kicsapták, majd a Jazz tanszak, ahonnan szintén. Tiszta a rock and roll, zmeg. Csak amolyan first class-módra: van pia, meg koktél jege, meg belebúgás a csajok fülébe, meg bugyigumi-pattintás, mellette viszont ott figyel az, hogy sör helyett pezsgőtől ragad a fej, a csajt ellenben legkevésbé sem ördögbőrkabátban, hanem taxival viszem haza, és.
Egy igazságos világban minden hétvégére esne egy efféle Frenk koncert.
Sorok írója a Hiperkarmában ismerte meg a tárgyalt előadót: nyegle fazon, előkecmereg a dobok mögül elnyekeregni a Raindrops keep falling-ot, milyen gáz már. Aztán Sorok Írója oldalra pillantott, és bugyik hevertek a parketton, mint a pipacs meg az ibolya, textiltenger, csakhogy abban nem mi, többi fickók fürödtünk meg: bugyimezőt szántott magának a Frenk, a dobos, zmeg, akinek normál esetben-más formációkban nemhogy asszonyi alsónemű, de kiskabát nem jut! Ez meg jött, aztán búgott.
Forrtunk az irigységtől. Ez valami képesség, már a női nyakak szóval való megpihésítése, ez neki megy. És mondjon a Tisztelt Olvasó még egy olyan esztrádhőst, aki ezt a durván kihasználatlan (vö.: bugyiledobdós) piaci rést kis hazánkban ilyen hévvel becsókolná!
A Nagyvárosi Éjszakák a második album (volt slágergyanú az elsőn is, Szívzörejek a címe), és annak ellenére, hogy a címadó nótában jómagunk "nyomott arcú mozgalmi (vö.: Kádár János) ku*vákat" értettünk, a dal maga a tökéletes glam: flitteres, rockos agyameldobom. Szétspeedelt fúvósok, egyszerű, tökös riffek veszettül frappáns dumával megstuccolva ("érezd az aurám, kicsi Laurám, s megemelem a térded" = vö.: FASZIIRIGYSÉG!), a háttérvokál eszméletlen váp-vápja - csupa csettintés minden sor. Tökéletesen laza, mégsem gejl: John Travolta mulathatott ekképpen, mielőtt a Ponyvaregényben pár pirítós zajára agyon nem lőtte a Butch.
Az, hogy a Nagyvárosi Éjszakákhoz még mindig nem készült tisztességes videóklip, amit agyonjátszhatnának a zenetévék (a nóta simán MTV gyanús egyébként - nem a kirúgós, a másik), és hogy a rádiók zömmel csesznek Frenket nyomni az éterbe: botrányos és megfizethetetlen veszteség. Érthetetlen, hogy a menedzsment miért tojik ennyire magasról a magyarféle "Sinatra reunion" hihetetlen ziccerére - ámbátor lehet, hogy nekünk a legjobb, ha mindez így marad, ahogy most csajtszédít.
Most már indulhatnánk bele
az éjszakába
világító árnyakat nézni,
Miit vegyek fel és kit hívjak fel?
A férfi bennem mindig ezt kérdi.
Hatalomba öltözök
és majd lelövök egy gondolatot
neked az égből.
Én a kába arisztokrata
-asztronauta
mit hozhat ki még ebből az éjből?
Nagyvárosi éjszakák még mit adhatnak nekem?
Italok, szex és félhomály, átgondolom újra az életem.
Értelmetlen sztorizás, valami mozizás
és
megemelem a térded,
de egyet tudnod kell
ha nem is érdekel,
hogy nem szeretlek téged.
Gátlástalan hercegek és bárók
és vörös ajkú nyolckarú kurvák,
akik a könnyen megszerzett szex közben
a saját nevüket sikoltják.
A taximat várom,
egy helyre vágyom
ahol a gondolat kifut a fejemből.
Én a kába arisztokrata
-asztronauta
mit hozhat ki még ebből az éjből?
Nagyvárosi éjszakák még mit adhatnak nekem
Italok, szex és félhomály, átgondolom újra az életem.
Érezd az aurám, kicsi Laurám
és
megemelem a térded
de egyet tudnod kell
ha nem is érdekel,
hogy nem szeretlek téged.
Kapcsolódó írások:
- Lovi lesz a prépost: rozsdát ver a szív, kamaszságot temetnek
- A geekség motorságában a mindenható birizga az úr
- 8 bittel hatalmas, mechanikus szív dobog
- Pixelből nyomják le torkunkon a 21. századot
- Ördögbőr-kabát alján vigyorog a sajtójegy
- Szalonnazsírban fiatalodik a vén Európa
- Együtt röhögni kínai eladóval a plasztikkabáton

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténetét mutatja be az egyik legnagyobb magánkézben lévő európai fegyvergyűjtemény, amely a fraknói (Forchtenstein) vár csütörtökön megnyílt, megújult kiállításán látható.
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel

Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ös autópályán, a férfit a mentők kórházba szállították, utasa nem sérült meg.
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:18 Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
- 20:06 "Argentínában" élt a T. rex rokona
- 19:59 Végleg szétvált az állam és az egyház Norvégiában
- 19:48 Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
- 19:44 Veszélyt jelent Ukrajnára a kettős állampolgárság?
- 19:40 FIFA-kongresszus - Kitüntették Szepesi Györgyöt
- 19:35 Ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó a debreceni Eb-n
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.24 19:59
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



