Háromszáz pályázó közül nyert Balázs
Halott porokból mindenféle úrnő - Szálingeré a Quasimodo-díj
Szálinger Balázs zalai származású, jelenleg Kolozsvárott élő költő vehette át a Quasimodo Emlékdíjat a Nobel-díjas olasz lírikus nevével fémjelzett balatonfüredi költőverseny szombati díjkiosztó gálaestjén; a szerző a Halott porokból mindenféle úrnő című versével nyerte el a fődíjat 300 pályázó közül.
2010.09.05 08:55MTI - Fotó: kultura.hu - litera.huA 32 éves, József Attila-díjas költőnek a fődíjat Mezey Katalin költő, a Salvatore Quasimodo Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át. A 18. alkalommal megrendezett nemzetközi költőverseny különdíját Kabdebó Tamás kapta, Róma-amor című verséért, 12-en pedig oklevelet vehettek át.
A Bertha Bulcsú-díjat - az irodalmi publicisztika meghívásos pályázatán - Balogh Elemér, Bartusz-Dobosi László, Kemény Tamás, Kristóf Attila és Majoros Sándor kapta meg.
Az idén rekord számú pályamű érkezett: 282 lírikus összesen 564 alkotással jelentkezett - közölte az ünnepi díjkiosztón Cserép László, a rendező balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője. Megjegyezte, hogy több romániai és szlovákiai magyar költő is küldött művet, de benevezett egy Írországban élő magyar poéta is is.
A Salvatore Quasimodo Költőverseny egy nemzetközi kulturális hálózathoz kapcsolódik, ugyanis a szervezet célkitűzései között szerepel a kultúrák "gyümölcsöző együttműködése" - mondta Katerina Stenou, az UNESCO kulturális igazgatója. Hozzátette: amikor "gyümölcsöző" együttműködésről beszél, akkor a kulturális változatosságra gondol, amelyek tehetségeket, új műveket, új gondolatokat hoznak.
A kulturális különbözőség ugyanakkor egyesít is bennünket, s ezáltal mégis egységesek tudunk lenni a változatosságban - hangsúlyozta az igazgató, megjegyezve, hogy a költészet a kultúrában kitüntetett helyet foglal el. Az emberek között a lehető legrövidebb utat mutatja, és a legjobban köt össze mindannyiunkat - fogalmazott Katerina Stenou.
Alessandro Quasimodo - Fotó: crusm.unimi.it
A balatonfüredi Quasimodo-költőversenynek már nemzetközi híre van, s október 26-30. között a díjnyertesek az UNESCO által szervezett, a Kultúrák Közeledésének Nemzetközi Éve programjai keretében Párizsban egy gálaműsorban mutathatják be verseiket - mondta Bogyai Katalin, Magyarország nagykövete az UNESCO-nál.
Az UNESCO befogadta és pártolja a Quasimodo-költőversenyt, "ezt a különleges rendezvényt, s mi magyarok beszélünk az UNESCO-ban az olasz költőről, Quasimodóról és egy gyönyörű városról a Balaton partján, és mindarról a kultúráról, amely ehhez a városhoz, Magyarország ezen részéhez kötődik" - fogalmazott Bogyai Katalin.
Balatonfüreden "olyasmi jött létre" az elmúlt csaknem húsz év során, amelyre "maga Quasimodo is talán büszkébb lenne, mint akár a Nobel-díjára" - jelentette ki Szőcs Géza költő, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kulturális államtitkára.
Mint mondta, Quasimodo nagyon büszke lett volna arra, hogy Füreden az "élő költők társasága" mind a barátai és tisztelői. Quasimodo köszönetet mondana azért, hogy "úgy emlékezünk rá, s úgy él közöttünk, mintha a barátunk lenne, mint ahogy valóban az is" - fogalmazott Szőcs Géza, aki 2000-ben elnyerte el a füredi költőverseny fődíját.
"Ez a legtöbb, amit egy költő megkaphat halála után évtizedekkel, hogy itt van egy részben virtuális, részben valóságos társaságban közöttünk" - mondta.
A díjnyertes verseket a gálaesten Alessandro Quasimodo színművész, az olasz költő fia és Lukács Sándor, Kossuth-díjas színművész tolmácsolta olasz, illetve magyar nyelven.

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténetét mutatja be az egyik legnagyobb magánkézben lévő európai fegyvergyűjtemény, amely a fraknói (Forchtenstein) vár csütörtökön megnyílt, megújult kiállításán látható.
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel

Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ös autópályán, a férfit a mentők kórházba szállították, utasa nem sérült meg.
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:06 "Argentínában" élt a T. rex rokona
- 19:59 Végleg szétvált az állam és az egyház Norvégiában
- 19:48 Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
- 19:44 Veszélyt jelent Ukrajnára a kettős állampolgárság?
- 19:40 FIFA-kongresszus - Kitüntették Szepesi Györgyöt
- 19:35 Ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó a debreceni Eb-n
- 19:29 18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.24 19:59
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



