Universal Channel néven születik újjá
Közel a névváltáshoz a Hallmark televíziós csatorna
Péntek este 8 órától a Hallmark tematikus televíziós csatorna neve megváltozik, és Universal Channel néven születik újjá. A szórakoztató, sci-fi és krimisorozatokat, illetve nagyjátékfilmeket vetítő csatorna névváltását erőteljes reklámkampány segíti.
2010.09.02 10:15MTIA Universal Networks International tévés csatornáinak újramárkázása keretében hajtja végre a névváltást - mondta Laxmi Hariharan, a Universal Networks Közép- és Kelet-európai marketingigazgatója Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján.
A csatorna nézői a névváltás után is találkozhatnak a megszokott sorozatokkal, azok új részeivel. A marketingigazgató az MTI kérdésére elmondta, a régióban Romániában és Lengyelországban is heteken belül nevet vált a csatorna, de amíg Romániában a Hallmark a női sorozatokra szakosodott Diva csatorna nevét örökli, addig Lengyelországban a főképp krimisorozatokat vetítő 13th Street névre vált.
Fodor Szilárd, a cég hazai névváltását levezénylő reklámcég vezetője a sajtó képviselőinek azt mondta: a csatorna fő hívószavai továbbra is az izgalom és az általános szórakoztatás lesznek.
A Universal Channel néven péntektől visszatérő csatorna a tervek szerint fiatalosabb lesz, mint a Hallmark, ennek érdekében a fiatal korosztályt célzó reklámkampányba kezdenek szeptembertől. A változtatások hátterében az NBC Universal folyamatban lévő előfizetéses TV-rendszerű terjeszkedése áll.
A szórakoztatóipari hálózat által szolgáltatott műsorok 180 millió nézőhöz jutnak el a világon Európában, Közel-Keleten, Afrikában, Latin-Amerikában és Ázsiában. A Universal Networks International az NBC Universal részeként a világ egyik vezető média- és szórakoztatóipari vállalata, amely hírszolgáltatással, ismeretterjesztéssel és szórakoztatással foglalkozik.
Az NBC Universal tulajdonában találhatóak különböző hírszolgáltató és szórakoztató csatornák, vezető filmgyártó vállalatok, továbbá jelentős televíziós produkciók és világhírű élményparkok is.
Az NBC Universal 80 százalékban a General Electric, 20 százalékban a Vivendi tulajdona.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Jókor jön a Balaton vastag jégborítását hozó hideg a nádaratáshoz; a jövő hét elejétől várhatóan már a munkagépeket is elbírja a jégpáncél.
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?
Nem változtatott a jegybank
Maradt az orosz kamat

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Laár a Millenárison
Tovább folytatódik a Kávészünet zenekar irodalmi-zenei koncertsorozata idén a Millenáris Fogadó épületében.
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól

Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Halálos baleset a csúszós 4-es főúton Kisvárda és Záhony között.
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz
Az egyik jármű megpördült, a másik belement
Autók csattantak az M30-ason: egy ember súlyosan megsérült

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
- 14:40 Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
- 14:21 Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
- 13:50 Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
CIB Bank Zrt.Pénzügyi igazgató
Kőrös-KerTÉSZ Zrt.Műszakvezető
Kühne + Nagel Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 12:46
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



