Dunakanyar: te varázsos szépségű táj

50 éve halt meg Szőnyi István Kossuth-díjas festő

Ötven éve, 1960. augusztus 30-án halt meg Szőnyi István, a plein-air irányzat kiemelkedő magyar képviselője, a Dunakanyar varázsos szépségű tájainak festője.

_{2010.08.28 14:39}_MTI

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

_hirdetés

1894-ben született az akkor még önálló város Újpesten. 1913-ban nyert felvételt a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, első mestere Ferenczy Károly volt, ő ismertette meg a nagybányai körrel.

Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, nyári eltávozásait Nagybányán töltötte. Mivel szimpatizált a Tanácsköztársasággal, 1920-ban el kellett hagynia a főiskolát és egyre gyakoribb vendége lett a kecskeméti művésztársaságnak.

Életének vízválasztója 1923, Zebegénybe költözése lett. A táj, a vidéki élet, a zavartalan természet mély benyomást tett a művészre, ekkor született a Zebegényi temetés, a Zebegényi est, a Behavazott falu című képe. 1929-ben a Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasai között jutott el Olaszországba, de néhány hónap után hazatért, az itáliai tájak helyett inkább Zebegényt választotta.

Színpalettája fokozatosan változott, világosabb, fehér árnyalattal megtört fényesebb színek jelentek meg képein. Új technikát talált belső világának kifejezésére: a tojástemperát a kémiai érdeklődésű művész mindig maga készítette. A harmincas évek elején keletkeztek "legsugárzóbb" képei, az Este, a Vörös fejkendős akt, a Szürke a Duna, az Esernyők, a Kerti pad. 1937-től tanított a Képzőművészeti Főiskolán, az 1940-es évektől szabadiskolát vezetett Zebegényben. Akvarellek festésébe is kezdett, és főleg a vázlatok készítésekor alkalmazta a gouache elnevezésű technikát - ezzel több réteg vízfestéket lehet egymásra festeni.

A második világháború alatt számos zsidót és üldözöttet bujtatott, látott el hamis papírokkal. 1945 után két évig (meghívottként) nemzetgyűlési képviselő volt.

Utolsó éveiben gyakran betegeskedett, 1958-59-ben lánya meghívására Olaszországba utazott, ahol Fiumicino kék ege nyűgözte le.

Olaszországban készült képeiből készült kiállítására készülve írta: "Rosszul van kitalálva az öregség. Az ember elveszti a még nem egészen kifejlett oroszlánkörmeit".

Néhány nappal később, 1960. augusztus 30-án halt meg zebegényi otthonában.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1941-ben Corvin-koszorút, 1949-ben Kossuth-díjat kapott, 1952-ben érdemes művész, 1956-ban kiváló művész lett. Mellszobra a budapesti Markó utcában áll, zebegényi műterme emlékmúzeum, ahol nyaranta szabadiskolát rendeznek. Halálának ötvenedik évfordulóján, június 4-én Zebegényben tárlat nyílt utolsó olaszországi útján festett, de soha ki nem állított alkotásaiból Itáliai képek címmel.