Bálint András is újra megkapta
Két színházigazgatói kinevezésről döntöttek
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén döntött a Radnóti Miklós Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről.
2010.08.27 19:00MTI
Bálint András
A Radnóti Miklós Színház vezetője Bálint András lett, aki 1985-től vezeti a fővárosi teátrumot. Most újabb hat évre, 2016. január 31-ig kapott megbízást.
A Katona József Színház vezetőjének Máté Gábort választották, aki 1987-ben szerződött a színházhoz és azóta is az egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színésze, rendezője. Ő is hat évre, 2016. január végéig kapott megbízást. Mind-ketten egyedül pályáztak a tisztségre.
Bálint András 1985-től vezeti a Radnóti Színházat. Mint az MTI-nek csütörtökön elmondta, a közgyűlés a jelenlévők egyhangú szavazatával választotta igazgatónak. "Nem akarok kilépni a cipőmből: 25 éve csinálom, ennyi idő után nem változik meg alapvetően az ember ízlése, erkölcsi rendje. De igyekszem nem klasszicizálódni és nyitni nemcsak a fiatal kollégák, hanem a fiatal nézők felé is, hiszen a közönség öregszik - ez tagadhatatlan.
Nem elsősorban a gimnazistákat, inkább az egyetemistákat venném célba; korábban is erre a célra fordítottuk támogatásaink egy részét" - fejtette ki Bálint András. Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a Radnóti Színház a "jelen hangján" beszél, hiszen Bereményi Géza, Térey János, Spiró György műveit játsszák. A kortárs darabok közé sorolta Szabó Magda gyermekeknek szóló színjátékát is.
Hozzátette: szinte példátlan módon nyolc éve fut sikerrel a teátrumban az ír kortárs szerző, Martin McDonagh alkotása, A kripli.
Bálint András beszámolt arról, hogy az évad első bemutatója Lars von Trier dán filmrendező Főfőnök című komédiája lesz október 17-én a Radnótiban.
Trier azonos című filmjének (2006-ban készült első vígjátékának) forgatókönyvét alkalmazzák színpadra, a rendező Anger Zsolt.
A színház állapotáról szólva megjegyezte: jó gazda módjára mindig megcsináltattak ezt-azt, ezen a nyáron új, korszerű klímaberendezést szereltettek be. Hozzátette: igazi nagy felújításra nincs pénz, de nem is látja, hogy szükség lenne rá.
A Katona József Színház vezetőjének Máté Gábort választották, aki 1987-ben szerződött színházhoz és azóta is az egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színésze, rendezője, legutóbb főrendezője volt. Ő is hat évre, 2016. január végéig kapott megbízást.
A Katona József Színház vezetésére kinevezett Máté Gábor az MTI-nek hangsúlyozta: Ascher Tamást szeretné főrendezőnek megnyerni.
"Természetesen minden értéket meg akarok őrizni, ami annyit jelent, hogy azok az alkotóművészek, akik eddig itt dolgoztak, ezután is itt fognak. A mondat legfőképpen Zsámbéki Gáborra vonatkozik, aki mostanáig igazgatta a Katonát. Ő sem szakítja meg a működését, éppen annyit fog rendezni, amennyit eddig" - mondta a teátrumnál 1987 óta dolgozó Máté Gábor.
Mint kifejtette, Zsámbéki januárban Moliere A mizantróp című komédiáját viszi színre.
"Szinte nem változott a felállás, helyeket cseréltünk, ez az ügy megnyugtató része" - fogalmazott. Máté Gábor arról is beszélt, hogy egy kicsit lendületesebbé tenné a színházat, a közönséggel való újfajta kapcsolat megteremtése, a fiatalabb nemzedékek "beszoktatása" is az elképzelései közé tartozik.
Megjegyezte: már nagyon intenzív előmunkálatok folynak ezen a téren, amelyek a következő évad elején realizálódhatnak.
"Szeretnék kimozdulni a házból, fiatal rendezőket és fiatal színészeket fogok megkérni, hogy készítsenek előadásokat például klasszikusokból egészen minimális díszlettel, jelmezzel és csekély költséggel. Lényeges az új szemlélet. A produkciókkal felkeresnénk iskolákat, hogy a gyerekek megszeressék a színházat és kedvük legyen bejönni a Katona József Színházba is" - jelentette ki az új direktor.
A Katona József Színház új évadjának első premierjét Máté Gábor rendezi: Tersánszky Józsi Jenő és Grecsó Krisztián Cigányok című művét október 15-től játsszák.
"Meglepetés lesz, tulajdonképpen azt szeretném, hogy a néző bejöjjön a Tersánszkyra és hazamenjen a Grecsóval...
Hogy ezt hogy érem el, azt egyelőre szeretném titokban tartani" - mondta Máté Gábor.
Bálint András Pécsett született 1943-ban, a Színművészeti Főiskolát 1965-ben végezte el. Előbb Pécsett, majd a Madách Színházban játszott. 1997 és 1999 között vezetőségi tagja volt a Magyar Színházi Társaságnak, 1985 óta a Radnóti Színház igazgatója.
Színpadi és filmszerepei mellett számos önálló irodalmi estje volt. A Jászai Mari-díjat és a filmkritikusok díját 1977-ben, a színikritikusok díját 1986-ban kapta meg. Érdemes művész 1988-ban lett, egy évvel később a tv-kritikusok díjával tüntették ki. Kossuth-díjat 2003-ban kapott.
Máté Gábor 1955-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a kaposvári Csiky Gergely Színház, majd 1987 óta a Katona József Színház tagja, 2001-től főrendezője.
Színpadi szerepei és rendezései mellett számos mozi és tv-filmben is sikert aratott. 1993-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2007 óta egyetemi tanár, s rektor-helyettes. 1984-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2003-ban érdemes művész címet, 2009-ben Kossuth-díjat kapott.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




