Mai muzsika: Kispál és a Borz - Jutka
Lovi lesz a prépost: rozsdát ver a szív, kamaszságot temetnek
Sorozatunkban a minden napra egy muzsika elvét maximálisan szem előtt tartván jegyzetelünk, érdekességeket és apropókat fogalmazunk meg játékos kedvvel és közérthető stílusban, valamint együtt örülünk a munkahelyen taktusra taposó lábaknak az olvasóval.
2010.08.03 10:44adamik zsolt - ma.huKispálos őskövületek, dorkós-szimatszatyros exbölcsész-hadak, diákkorukban a Balaton mellett csövező, mainapság elvált értelmiségiek hajlamosak két részre osztani az életművet: volt ugye a Csinibaba előtti Kánaán, aztán jött a Tímár Péter, mire a kerítések visszaváltoztak kolbászból, lett nagy sötét meg sűrű köd meg budiszag. A Kispál is utána kezdett hízni, mint a bálna, merjék csak mondani akkor, hogy nem jelent ez semmit se.
Tájkép, Csülökkel
Nyilván valami kórságról, sznobulásról beszélünk itt. Melynek tünetei, ha el nem is burjánzottak, de Sorok Íróján sajnálatos módon szintúgy felfedezhetők. Bezzeg az én időmben, mondja olykor. Mert elkapta a nosztalgiakór. Sajog a szív, nosztalgiakor. Például akkor is sajog, mikor a Kispál és a Borz névvel felvértezett, számomra akkorában még igencsak rossz szagú zenekarral való első találkozásomra gondolok - hát persze, hogy a Ha az életben volt a nóta. Amitől illat lett a büdösből. Be persze a Holdfényexpressznél korábbi albumokkal nem próbálkozott az akkori nímand én, mondom, büdös volt valahogy - a dolog hangulata? A köré szerveződött alteros hype? Nem tudni már, mindenesetre az őskövület Kispálos virággyerekek (talpig flowerpower és kordnadrág a kor, azóta elvált, szimatszatyros dorkósok egyébként tényleg) ügyesen orronpöcköltek, miszerint ehhez, már a Farkunkra, de szép nagy-nótához képest miféle emberebbeket írt az elején a Lovasi. Kérdeztem: tényleg? És tényleg.
A fene sem érti a lírát.
Mindenkinek ott dörömböl-dorombol a szívében a maga Kispál albuma (még azoknak is, akik tagadják: ilyenkor ez rendszerint a Holdfényexpressz, s bár mondom, be nem vallanák semmi pénzért, de tessék csak megnézni, hogy jár a mutatóujj a kormányon, ha vezetés közben csípi őket fülön az, hogy Lesznek már/a nevetések is/rövidülnek stb.) Sorok Írójánál, mit csináljunk, közvetlenül a Nagy Elhatárólódás előtti Bálnák, ki a partra lett a meghatározó darab. A legszebb nótanovellákból kerekített hangoskönyv, amit életemben. Hajnalban indul, perszehogy a Forever Younggal, álmos vezetés zutyzutyvárosokon keresztül, sietni kell, mert zár az égbolt, később nap által sárgára kicsípett megérkezés holmi házibulikon át az angyalájeres félhomályba, szívpórázon, hol a szájak nyitva állnak, a pop több holdon keresztül a határba dübörög bele, de úgy, hogy E. a gyógyszertárban nospa híján meg is őrül, zsírosszájú-vörösseggű ördögfiókák pedig azokat a kisleányokat fogdossák illetlen helyeken, a pofájukon telivigyorral, akiket mi soha meg nem fogdoshattunk volt, mert azok kiszöktek a markunkból, Afrikába el, s csak a bugyijuk maradt vissza. Ott a vég, ott lakik, mézben él. Ott nyugszik a minden, a fény, az pedig lekacsintana, de inkább csak megcsillan.
Mutass nekem még egy oly nagy ravaszt, aki ennyi paplanmeleg életet 0 óra 2 perctől minden szájig egybesűríteni képes!
Az a baj a Lovasival, hogy nem tud egyértelműen szart írni (ha valaki, éjfélkor, a füstbe borult kiskonyhában, holmi házibuli felénél kitenné a kérdést, miszerint akkor a Bandi az költő, avagy sem, vágjuk csak a viaszkosvászonra, a borfolt mellé a Perszét, és tegyük még hozzá bátran azt is, hogy "bazdmeg"). Ellenben tény, hogy afféle biztonsági játékot nyomott az utóbbi időkben, akár a McDonalds - hiába gyúrták a hamburgerhúst, megváltás nincs. Csakis apróra. Ezt vette észre nagyon szépen a Lovi (sznobulás, kórság, megvan?): elébb csak elszökött, göröngyös utakon a címzetes Kiscsillag hobbizenekarba esztrádkodni, idén beszopta a Kossuth-díjat, végezetül "kirúgta a sámlit" a túlhízott seggével rajta csücsülő, befáradt többi muzsikusok alól. "A pesti est, mint tudjuk, igen tarka, a Kispál-, az Anima- és a Hiperkarma-tengely" - ekképp slam poetryztek gúnyosan a Ludditák, de mármost nekik nincs igazuk. Mert - kis szerencsével - nem lesz több. Augusztus 9.-én, a Szigeten elbúcsúzik a zenekar, melyre lehet mutogatni a fityiszt, meg szórni az ocsút, csak nem érdemes, mert hülyeség.
Sokkal többet adtak ők, mint amennyit elvettek, például az ifjúságunkat sem ők lopták el, azt most csak úgy képzeljük, sértődöttségből, hogy elmúlt, Mert igazából vége, csak nem vettük észre, Mikor és hogy fogyott annyira el szegény, Hogy most ünneplőt kell húzni,
berúg majd sok legény.
Apropó: pont mához hat napra bőgjük tele majd a zsebkendőnket a Hajógyárin.
1. Jutka átúszott a folyón, Elvitte a fényképét innen a házból, A fűthető álmokat a képcsőből. Fehér fény úszik a kávéscsészén.
2. Maradjunk még a vasárnapnál, Ránctalan keddről álmodik a hétfő, A szerda csak egy szerda, A csütörtök jelzőt se kap, Ő hajat mos pénteken, És szombatra megszárítja a nap.
3. Itt senki nincsen, Itt senki nincsen, Itt senki nincsen Úgy, ahogy te itt nekem.
4. És amikor egy érzés a teraszra vitte őket, Látták, hogy ott alant kétszázzal előznek Ferrarik Porschékat és Porschék viszont.
5. Gondolták, a lüktető élettel a viszonyt Ideje elkezdeni, és rögtön szaladtak Oda, ahol a legtöbben ettek, ittak vagy csak Feküdtek egymáson - hívhatjuk b***ásnak, De olyan ritka, amit az emberek együtt csinálnak.
6. Az emberek és 'Ne dumálj bele!' - a szex, Régi harcostársak, testi jó barátok. És a lelki világnak, csontot dobnak olykor, És szerelemnek hívják, ha a kijön a lélek az ólból. Oly korban értem én a tréfát, Mikor mindenki annyira vicceseket élt át, Hogy aki számít, vagy számol, az magának világít.
7. Pár öböl lángol, Leverem a hamut, aki velem smárol, Az a korral jár hazulról el, Már hosszan jövünk, mikor egyszer Megszólal hej, hej, hej, Meg kéne üzenni annak, akit illet, Ha az élet megy is tovább, vegyen tiszta inget.
8. Mert igazából vége, csak nem vettük észre, Mikor és hogy fogyott annyira el szegény, Hogy most ünneplőt kell húzni, berúg majd sok legény. A lányok lúdbőröznek, és aggódnak, hogy lomhák, Hátha elhúzott az élet, míg a hajukat fonták. A bálra, ahová fehér ruhába bementek rég, Poharakat fogtak, tréfákon nevettek.
4. 1. 'Látásra! -mondta Jutka, és átúszott a folyón, Elvitte a fényképét innen a házból, A fűthető álmokat a képcsőből.
Fehér fény úszik a kávéscsészén.
Kapcsolódó írások:
- A geekség motorságában a mindenható birizga az úr
- 8 bittel hatalmas, mechanikus szív dobog
- Zongoramánia: film nemcsak zenebarátoknak
- Pixelből nyomják le torkunkon a 21. századot
- A gátlástalanság nevében együtt vonyítunk a Holdra
- Ördögbőr-kabát alján vigyorog a sajtójegy
- Szalonnazsírban fiatalodik a vén Európa
- Együtt röhögni kínai eladóval a plasztikkabáton
- Durva lőreszagban pompáz a punkkorszak

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
A cégek alkalmazottakhoz való pozitív hozzáállása kedvezően befolyásolhatja a dolgozók egészségi állapotát, amely közvetetten kihat az eredményességre is.
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
- 20:19 Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 00:02
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 22:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




