Megtelt a "hosszú lista"
Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeit
Tizenhárom regény került fel idén a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) "hosszú listájára". A jelöltek között szerepel a kétszeres Booker-díjas Peter Carey legutóbbi kötete és három olyan szerzőé is, akik korábban már eljutottak a szűkített listáig.
2010.07.28 14:42MTIAz Andrew Motion vezette öttagú bizottság, amely kedden este hozta nyilvánosságra a 13 címből álló listát, összesen 138 kötetből válogatott.
"Az idei válogatás széles területet ölel fel, nemcsak földrajzi szempontból, hanem tematikailag is. Nagy hatású történetekről van szó, amelyek az ismerős világot idegenné teszik, és hatalmas történelmi, illetve érzelmi távlatokat fognak át. Biztosak vagyunk abban, hogy provokálni és szórakoztatni fogják a közönséget" - mutatott rá Andrew Motion, aki 1999 és 2009 között Nagy-Britannia koszorús költője volt.
A díj honlapja, a www.themanbookerprize.com szerint a listán szerepel Peter Carey legújabb kötete, a Parrot and Olivier in America. Az ausztrál író egyike annak a két szerzőnek - J. M. Coetzee-vel együtt - akinek eddig kétszer is sikerült elnyernie a Booker-díjat, 1988-ban Oscar and Lucinda, 2001-ben pedig a True History of the Kelly Gang című kötetével, amely magyarul Ned Kelly balladája címen jelent meg. Illywhacker című könyve 1985-ben szerepelt a szűkített listán, a Theft: A Love Story pedig 2006-ban felkerült a hosszabb jelölti listára.
Az idei esélyesek közül három szerző már szintén eljutott korábban a "rövid listáig", volt aki többször is. David Mitchell, aki most The Thousand Autumns of Jacob de Zoet című könyvével versenyez 2001-ben és 2004-ben is bekerült az utolsó körbe, de bejutott már a legjobbak közé Damon Galgut, akinek In a Strange Room című műve szerepel az idei "hosszú listán" és Rose Tremain is, akinek Trespass című kötetét sorolta a legjobb 13 közé idén a zsűri. (Rose Tremain, akinek 1989-ben jelölt könyvéből, a Restoration-ből készült a Változások kora című amerikai film, és akinek Színarany címmel magyarul is megjelent egyik regénye, a The Colour, két alkalommal a Booker-díj zsűrijének munkájában is részt vett.)
Howard Jacobson neve sem új a Bookerért folyó versengésben: a brit szerző, akinek The Finkler Question című könyvét válogatták be idén, Who's Sorry Now? című kötetével 2002-ben, a Kalooki Nights-cal pedig 2006-banmár eljutott a "hosszú listáig".
Az idei jelöltek között van még Emma Donoghue Room, Helen Dunmore The Betrayal, Andrea Levy The Long Song, Tom McCarthy C, Lisa Moore February, Paul Murray Skippy Dies, Christos Tsiolkas The Slap és Alan Warner The Stars in the Bright Sky című regénye. A szűkített listát, amelyre a tizenháromból hat kötet kerülhet fel, szeptember 7-én, a győztes mű címét pedig október 12-én hozzák nyilvánosságra.
Az első alkalommal 1968-ban kiosztott Booker-díjat annak idején azzal a céllal hozták létre, hogy az angolszász nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló presztízsű elismerésben.
Az eredetileg 21 ezer, ma már 50 ezer font pénzjutalommal és nemzetközi hírnévvel járó kitüntetést Nagy-Britannia, Írország és a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok azon állampolgára kaphatja, akinek regényét az adott évben a legjobbnak ítéli a szakmai zsűri.
Kapcsolódó írások:

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténetét mutatja be az egyik legnagyobb magánkézben lévő európai fegyvergyűjtemény, amely a fraknói (Forchtenstein) vár csütörtökön megnyílt, megújult kiállításán látható.
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:48 Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
- 19:44 Veszélyt jelent Ukrajnára a kettős állampolgárság?
- 19:40 FIFA-kongresszus - Kitüntették Szepesi Györgyöt
- 19:35 Ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó a debreceni Eb-n
- 19:29 18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
- 19:26 Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
- 19:21 Navracsics részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.24 19:48
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



