Optimista filmesek
Markáns magyar jelenlét Cannes-ban - esélyes Mundruczó Kornél filmje is
Hosszú évek óta nem volt olyan markáns magyar jelenlét a cannes-i filmfesztiválon, mint az idein lesz; a hazai alkotók, gyártók, szakmai szervezetek vezetői optimisták a szerdán kezdődő mustra előtt, amelyen Mundruczó Kornél új mozija a hivatalos versenyprogramban indul.
2010.05.10 15:52MTI"A Magyar Mozgókép Közalapítvány felhőtlenül boldog és büszke erre az elképesztő magyar jelenlétre Európa legnagyobb filmfesztiválján" - fogalmazott Kőrösi Zoltán, a közalapítvány (MMKA) kuratóriumának elnöke a hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyen jelen voltak a filmjükkel Cannes-ba utazó rendezők, producerek.
A 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Mundruczó Kornél a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című új mozija a hivatalos versenyprogramban szereplő 19 alkotás egyike. Kocsis Ágnes Pál Adrienn című alkotása a művészfilmek "Un certain regard" című válogatásában mutatkozik be a mustrán; mindkét filmnek Cannes-ban lesz a világpremierje.
Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmjét - amely kategóriája díjnyertese volt az idei Magyar Filmszemlén - a filmművészeti egyetemek legjobbjait felvonultató szekcióban, a Cinéfondationban vetítik, Ujj-Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmterve a filmtervek fejlesztésére létrehozott L'Atelier válogatásban lesz jelen, Liszka Tamást az ígéretes producerek találkozójára, a Producers on the Move-ra hívták meg, Ferenczi Gábor pedig a ScriptEast forgatókönyv-fejlesztő workshop résztvevője lesz. "Akármi történik Cannes-ban, erre már felfigyel Európa. Külön öröm, hogy a meghívásokat fiatal filmesek kapták" - emelte ki Kőrösi Zoltán. Ő és Loboda Zoltán, a kulturális tárca nemzetközi szakállamtitkára egyaránt hangsúlyozta, hogy a markáns magyar Cannes-i jelenlét 2011, a soros magyar EU-elnökség szempontjából is fontos, mert remek belépő Magyarország számára megmutatni kultúráját, filmművészetét.
Loboda megemlítette, hogy a Cannes Classics válogatásban lesz látható André de Toth (Tóth Endre) 1939-ben készült filmje, a Két lány az uccán, amelyet az Oscar-díjas rendező, Martin Scorsese alapítványa, a World Cinema Foundation támogatásával a bolognai filmlaboratórium újított fel.
Magyar világpremierek a cannes-i filmfesztiválon - Fotó: MTI
Mundruczó Kornél - aki Delta című alkotásával két évvel ezelőtt a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte Cannes-ban - arról beszélt újságírók előtt, hogy a Delta egy korszak végét jelentette számára, a színházi előadás inspirációjából született Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv egy új irányt jelent.
"A Mary Shelley regényéből kiinduló Frankenstein-történet teremtő gesztusa megváltozik: egy filmrendező próbál meg valakit teremteni azzal, hogy megmondja a fiatal színésznek, kicsoda is ő" - mondta Mundruczó Kornél, aki nemcsak rendezte moziját, hanem a rendezőt is maga alakítja. A magyar-német-osztrák koprodukcióban készült filmben - amelyet Magyarországon várhatóan ősszel mutatnak be - a többi szerepben Monori Lili, valamint két amatőr színész, Frecska Rudolf és Csíkos Kitty lesz látható. Az operatőr Erdély Mátyás, a producer Petrányi Viktória.
Kocsis Ágnes már harmadszor szerepel Cannes-ban. A vírus című rövidfilmje 2006-ban harmadik lett a Cinéfondation szekcióban, abban az évben debütált első nagyjátékfilmje, a később számos nemzetközi fesztiváldíjat begyűjtött Friss levegő is. A rendező hétfőn elmondta: a Pál Adrienn a főszereplő, egy túlsúlyos ápolónő belső világát, érzelmi fejlődését jeleníti meg. Hozzátette: másfél évnyi keresgélés után akadtak a főszerepet alakító amatőr színészre, Gábor Évára, "akinek nagyon jó a koncentrációs képessége".
A magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült film operatőre Fillenz Ádám, producere Pusztai Ferenc. A Színház és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmje szemledíjas lett az idei Magyar Filmszemlén. A film főszereplője, Viktor nem tud aludni, ezért a várost járja, bolyongása során ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozik.
"Viktor létező figura a pesti éjszakai életből. Beszédstílusa igen speciális, ez fogott meg benne. Egyébként jól van, jön ki velem Cannes-ba is, és szó van róla, hogy egy játékfilmmé bővítjük ki történetét" - mondta a rendező az MTI kérdésére. Az Itt vagyokhoz hasonlóan egyébként a Cinéfondation szekciójában lesz látható Cannes-ban Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező Köszönöm, jól című filmje is.

Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy több mint száz magyar filmes résztvevője lesz az idei cannes-i fesztiválnak. Kiemelte: jövő hétfőn, május 17-én a fesztivál Európa-napja keretében a leendő EU-elnökségi trojka, Magyarország, Belgium és Spanyolország részvételével tartanak fogadást.
"A cannes-i magyar részvétel költségvetése mintegy 40 millió forint, ennek fedezésére az OKM-től és az MMKA-tól van ígéret. Jelenleg bizonyos adminisztratív akadályok vannak, ezért az MMKA kuratóriuma 27 millió forintot előlegezett meg a Filmuniónak erre a célra" - mondta Vezér Éva.
Hozzáfűzte: Mundruczó Kornél és Kocsis Ágnes filmjének prezentációját a koprodukciós partnerek, köztük a bécsi filmalap is támogatja. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, Cannes-ban bemutatkozik a Hungarian Short Film Agency is, amely tíz filmet nevezett be a fesztivál Short Film Corner vetítésébe.
Ott lesz Cannes-ban az idei Magyar Filmszemle fődíjas alkotásának rendezője, Hajdu Szabolcs is, aki beszámolt arról, hogy a Bibliotheque Pascalt hamarosan a németországi mozik is vetítik.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:41 Jogi vita egy tirannoszaurusz-csontváz miatt
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 23:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




