Újra színpadon Eszenyi Enikő
Vígszínház: a következő évad a női szerzőké
A női szerzők jegyében telik, és a generációk harcáról szól majd a Vígszínház 2010-2011-es évada, melynek során a teátrum három játszóhelyén összesen nyolc saját bemutatót tart - mondta el Eszenyi Enikő igazgató.
2010.04.29 18:17MTI - Fotó: MTI"Tele vagyunk tettvággyal és sikerélménnyel" - utalt a rövidesen véget érő, jelenlegi évadra a Vígszínház vezetője, hozzátéve: munkájukat szakmai elismerések, szép kritikák és emelkedő jegy-, illetve bérleteladások igazolták. A most záruló szezonról szólva Eszenyi Enikő kiemelte: az intézmény új arculatot kapott, és megújultak a teátrum Váci utcai játszóhelye, a Pesti Színház belső terei is.
Elindult a Víg Mozi; a társulat nemcsak szakmai, de könnyűzenei fesztiválokon - Sziget, VOLT, EFOTT - is bemutatkozott, és számos új rendezvény keretében találkozott a közönséggel. A következő évadról szólva Eszenyi Enikő elmondta, hogy Csehov születésének 150. évfordulójára emlékezve első bemutatójuk a Ványa bácsi lesz október 1-jén. Egy másik évfordulóban a Vígszínház is érintett: az orosz szerző színművét 90 évvel ezelőtt a teátrum színpadán ismerhette meg először a közönség - jegyezte meg az igazgató.
A Marton László által színre vitt Ványa bácsi főbb szerepeit Bata Éva, Gálffi László, Hámori Gabriella, Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Benedek Miklós alakítják majd. Decemberben a magyar származású francia írónő, Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabját állítja színpadra Kamondi Zoltán. Az előadásban Börcsök Enikő mellett - első alkalommal igazgatói munkája megkezdése óta - Eszenyi Enikő is szerepet vállal. A teátrum vezetője 2011-ben új rendezéssel is jelentkezik; a Vígszínház Shakespeare-sorozatának folytatásaként a Rómeó és Júliát viszi színre Varju Kálmánnal és Bata Évával a főszerepben. Az évad során a nagyszínpad Szőcs Artúr diplomarendezésének és a Természetes Vészek Kollektíva Salto Mortale Frontale című vendégjátékának is otthont ad majd.
Októberben tartja első bemutatóját a Pesti Színház is: az izraeli Hadar Galron különös atmoszférájú, női fürdőben játszódó, Mikve című darabjában Papp Verát, Börcsök Enikőt, Hegyi Barbarát, Igó Évát, Kovács Patríciát, Tornyi Ildikót, valamint Eszenyi Enikőt láthatja a közönség. A kortárs színművet Michal Docekal, a Cseh Nemzeti Színház igazgatója rendezi, a fordító Parti Nagy Lajos.
"Karácsonyi ajándéknak" szánja a teátrum Varró Dániel nagysikerű meseregénye, a Túl a Maszat-hegyen kibővített és átdolgozott színpadi adaptációját, melyhez Presser Gábor írt új dalokat. A fiatal Néder Panni által rendezett produkció főbb szerepeit Molnár Áron, Halász Judit, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia és Csőre Gábor játssza. Henry Fielding Tom Jones című pikareszk regényéből David Rogers készített mesejátékot, melyet Kovács Márton zenéjével Bezerédi Zoltán visz színre 2011 márciusában a Pesti Színházban.
A Házi Színpad két bemutatóval jelentkezik. A teátrum felkérésére írta Kalocsa című verses drámáját Erdős Virág: a "bús őszi pamfletben" többek között Láng Annamáriát és Epres Attilát láthatja a közönség; a rendező Néder Panni lesz. Szepes Mária A vörös oroszlán című misztikus regényéből Lőrinczy Attila készített monodrámát, melyet Bodor Böbe rendezésében, Venczel Verával mutat be a Házi Színpad.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:41 Jogi vita egy tirannoszaurusz-csontváz miatt
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 23:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




