Elment a pszichoterapeuta
Elhunyt Popper Péter pszichológus, író
Hetvenhetedik életévében elhunyt Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár.
2010.04.16 17:04MTIAz egyik legnépszerűbb magyar pszichológus péntek hajnalra bekövetkezett haláláról Pataki Istvánné, Popper Péter könyveinek kiadója, a Saxum Kiadó irodalmi vezetője tájékoztatta az MTI-t.
Popper, akinek fő kutatási területe a pszichoterápia, a társadalmi beilleszkedési zavarok és a valláspszichológia volt, Budapesten született 1933. november 19-én. Egyetemi tanulmányait az ELTÉ-n és a Lenin Intézetben végezte. 1957-60 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadójaként, majd 1958-60 között a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusaként dolgozott. 1960-tól 1963-ig az ELTE Jogtudományi Karán büntetőjogi tanszékén aspiráns volt. 1963-67 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. Sz. Gyermekklinika pszichológiai osztályának tudományos munkatársa, 1967-80 között főmunkatársa volt.
1980-1992 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE) dolgozott, ő vezette az orvospszichológiai oktatási csoportot, dolgozott klinikai gyermekpszichológusként, majd pszichoterapeutaként. 1980 és 1984 között a SOTE docense, 1984-től 1992-ig egyetemi tanára volt. Popper Péter 1974-90 között a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztője volt. Tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottságának, valamint az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága pszichológiai szakbizottságának.
1989-91 között a Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának elnöke volt. Amikor 1992-ben nyugdíjba vonult, lemondott minden hazai közéleti funkciójáról. 1992-94 között az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora volt. 1994-ben tért haza, és 1996-ig a miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Rabbiképzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskoláján tanított. 1986-1994 között a Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság Végrehajtó Bizottsági tagja volt. A pszichológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1969-ben szerezte meg. 2006-ban Demény Pál-emlékéremmel tüntették ki.
Utolsó előtti könyve, a Hordaléktalajon című kötet tavalyi bemutatásakor Popper Péter felidézte, hogy eredetileg szépírónak indult, de 48 éves koráig eltiltotta magát a publikálástól, és csak az asztalfióknak dolgozott. Az egyetem után Pető András mozgásterapeuta mellett dolgozott asszisztensként. Amikor a neves szakember megtudta, hogy verseket ír, elkérte a szövegeket. Miután elolvasta, azt mondta: "Fiam, ezek jó versek, jól írsz, de van egy baj. Nem írsz jobban, mint Baudelaire" - emlékezett a pszichológus. Hozzátette, hogy néhány nap múlva megértette a főorvos szavait: lehet valakiből másodosztályú orvos, tanár, de másodosztályú művésznek lenni maga a katasztrófa.
Később egy barátja, Gera György író, műfordító tanácsára küldte el esszéinek kéziratát a Magvető Kiadónak. "Miután Gyuri meghalt, végrendeletszerűnek éreztem tanácsát, ezért feloldottam magam a publikálási tilalom alól." A Hordaléktalajon című kötetet, amelybe verseket, színdarabokat, novellákat és naplójegyzeteket gyűjtött össze az elmúlt évtizedekből, Popper Péter szerint az a felismerés hozta létre, hogy rádöbbent: pszichológiai karrierjének a csúcsára ért. "Észrevettem, hogy jó pszichológus vagyok, de jobb már nem leszek. Kerestem, hol lehetne tovább lépni, még egy kis pluszt kicsikarni magamból. Elkezdtem ambícióval írni" - mesélte az író.
Az általa írt számos szakkönyv ellenére úgy érezte, a "pszichológia tolvajnyelvén" bizonyos témákról nem lehet beszélni - ezért fordult a szépirodalom felé. Popper Péter főbb művei: A kriminális személyiségzavar kialakulása (1970), Személyiségünk titkai (Ranschburg Jenővel, 1978), A belső utak könyve (1981), Rorschach-szótár (1981), Az orvosi pszichológia alapkérdései (1983). Szerkesztőként jegyezte például Az orvosi pszichológia speciális kérdései (1990), A jövő orvosai (1990) című kiadványt. 1998-ban jelentette meg Garai Lászlóval közösen a Sajtópszichológia című művét. 2001-ben látott napvilágot A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről című könyve.
Szépirodalmi művei és esszéi: Színes pokol, Az önmagába térő ösvény (1990), Hogyan öljük meg magunkat? (1991), Az Istennel sakkozás kockázata (1995), Istenek órája (1996), Peloni avagy Pilátus testamentuma (1997), Fáj-e meghalni? (1999), Hazugság nélkül (1999), Felnőttnek lenni... (2000), Út a tükrökön át. Izraeli napló és elmélkedések (2000), A meghívott szenvedély (2000), Holdidő (2001), Van ott valaki? (2001), A tigris és a majom (2002), 666 - A sátán a XXI. században (2002), Lélek és gyógyítás (2002), Ők - én vagyok (2003), Az Írás (2004), Szeretet, szerelem, szexualitás (Bagdy Emőkével és Belső Nórával, 2004), "Részemről mondjunk mancsot!" (2004), Titok, elhallgatás, őszinteség (Csernus Imrével, Kígyós Évával, 2004), Kinyílt az Ég? Profán verseskönyv (2005), Az önmagába térő ösvény (2005), Az Istennel sakkozás kockázata (2005), Mi az élet étterme? (2005), Lelkek és göröngyök. Pszichológiai írások (2005), Várj, amíg eljön az órád. Rekviem Indiáért (2005), Egy illúzió halála (2005), Mit tehetünk magunkért? (Balogh Bélával, 2005), Lélek és gyógyítás (2005), Kizökkent az idő. Drámaügyi mosolygások és mérgelődések (2006), Napidő (2006), Vallásalapítók (2006), Láthatatlan ellenségek (Pándy Máriával, Ranschburg Jenővel, 2006), Hazugság nélkül (2006), Praxis - avagy angyalok a tű fokán (2007), Út az istenektől Istenhez (2007), A széthasadt kárpit (2007), Ingovány (2007), Pilátus testamentuma (2007), A nem értés zűrzavara (2008), Ne menj a romok közé! A megszakadt kapcsolatok tragikuma (2008), Hordaléktalajon (2009), Válság és megújulás kívül és belül (2009). Foglalkozott szépirodalommal is, írt néhány színdarabot: Isten komédiásai (1985), Útvesztő (1987), Kék balett (1988).
Kapcsolódó írások:

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 23:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




