Két keréken gurul végig a városon a Király
Elvis Budapesten éli ki magát
A Kép keréken akció rendhagyó sajtótájékoztatója 2010. április 6-án kerül megrendezésre 10:30-kor a Műcsarnok lépcsőjén. A mozgó kiállítást megnyitja Elvis Presley. Ennek kapcsán 5 kérdést tettünk fel a projekt gazdájának, Weiler Péternek
2010.04.03 09:25ma.huMiért Elvis Presley szerepel a budapesti képeken?
Elvis soha nem járt Magyarországon, éppen ezért eljátszottam a gondolattal, hogy váratlanul megjelenik Budapest legkülönbözőbb ismert, és kevésbé ismert helyszínein. Van benne némi abszurditás, hiszen a fellépő jelmezében egy tőle teljesen idegen környezetben megpróbál helyi lakosként viselkedni, vagy éppen pózolni az ismert mozdulatokkal. És különben is Elvist imádjuk, és ha más módja nincsen, hogy Budapestre csábítsuk, akkor most ezzel a sorozattal megelevenedik. Igaz, egyesek úgy tartják Elvis él, és ha így van, akkor sosem tudhatjuk nem ő-e az, aki a kiállítást megnyitja majd 6-án. Kép keréken a kiállítás alcíme.
A képek biciklis futárok hátizsákjain utazzák majd be a várost egy hónapon keresztül.
Hogy jött ez az ötlet?
Egyszer összeszámoltam, hogy naponta tizenkét alkalommal találkoztam a városban dolgozó biciklis futárokkal. Mindenhol ott vannak, és talán senki nem ismeri náluk jobban a várost. Ez a kiállítás pedig Budapestről szól, így büszke vagyok, hogy a Hajtás Pajtás örömmel támogatta az ötletet, és felajánlották a zsákokat a mozgó kiállítás helyszínéül. Van még két másik ok is. Az első, hogy én hiszek a városi biciklizésben. Ha tehetem én is azzal járok, és azok a napok mindig mások. Többet látok az emberekből, a városból. A kocsiból rendszámtáblákat és a térből csak egy kis szeletet kapok, míg a biciklivel az enyém az egész város. Felfedezhetem a legkisebb utcákat, kávézókat és ahol gondolom, leteszem a bringát.
A második ok, és talán a legfontosabb volt, amiért a Hajtás Pajtást választottam, hogy ők egy sziget a városban. Egy olyan közösség, akik minden tiszteletünket megérdemlik. Valahol romantikus lázadók, akik dacolva az időjárással és a hegyekkel, kitartanak a pedál mellett, és akár naponta 80-100 kilométert is megtesznek csomagokkal a hátukon. Egyéniségek, érem nélküli sportemberek, a teljesítmény bajnokai. Szabadok, akik a nehezebb utat választják.
Az Elvis Budapesten képeiből a Százszorkép kiadó képeslapokat és poszterek gyártott. Hogyan lehet majd ezekhez hozzájutni?
A kollekció a kiadó felkérésére készült, így az első pillanattól kezdve a képeslapokban és a poszterekben gondolkodtam. Valójában a képek nem is készültek el más formában, mind a kilenc grafika a számítógépemből egyből a nyomdába ment. Szerintem fantasztikus dolog, ha az ember alkotása sok ezer otthonba juthat el ilyen formában. Nyilván ez egy reprodukciós műfaj, de mivel az Elvis képek soha nem is léteztek „eredetiben”, így mindenki, aki vásárol majd a kollekcióból, végeredményben mégsem egy másolt alkotás, hanem egy eredeti tulajdonosa lesz.
Hála a Százszorkép országos terjesztésének, a képeslapok és a poszterek a jobb könyvesboltokba, papír és írószer, és egyéb művészeti tárgyakat árusító üzletekbe is eljutnak. A forgalmazást április elején kezdik meg.
Az akciót összekötöttétek egy jótékonysági árveréssel is, erről mesélnél?
Ez már csaknem hagyomány, hogy a kiállításaim révén megpróbálok segíteni. Nagyon büszke vagyok a 2009-es Képet kenyérért kezdeményezésre, aminek keretében hajléktalanok kaptak tőlem sorszámozott nyomatokat, hogy azokat az utcán saját hasznukra árusítsák. A Menhely alapítványon keresztül összesen 3000 nyomatot osztottam szét, és volt olyan hajléktalan, aki húsz ezer forintot kapott egyetlen képért. Idén a Látó-tér kiemelten közhasznú alapítványt támogatjuk, aki a vakok segítésén dolgozik.
Ezen belül is nagyon megtetszett a „tandem” projektjük, ami arról szól, hogy egy látó ember vakot visz biciklizni. A vakok soha nem élvezhetik a képzőművészetet, de a biciklizésből ilyen formában kivehetik a részüket. Május 3-tól 9-ig rendezzük a Vaterán a jótékonysági árverést, amin az Elvis poszterek első példányait árverezzük majd el, remélhetőleg nagy sikerrel.
Lesz-e folytatása Elvis magyarországi történetének?
Én nagyon szeretném. Elvis elképzelhető, hogy a nyarat majd a Balatonon tölti, és főtt kukoricát vásárol a strandon a triciklis úrtól. Komolyan, rengeteg ötletem van még, és az elvisinthecity.com oldalon majd rendezünk szavazást is, hogy az elkészült grafikák közül melyikből nyomtassunk posztert vagy esetleg naptárt. A közönségen múlik majd, hogy Elvis-szel mi történik.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 23:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




