Itt a nagysikerű képregénykötet második része!
Homokot a szemnek - Neil Gaiman magyarul mesél
A napokban kerül a boltokba a világszerte elismert fantasy-szerző, Neil Gaiman Sandman sorozatának második kötete. Ennek kapcsán kicsit utánajártunk a szerző munkásságának.
2010.03.23 14:13adamik zsolt/ma.hu„… hát mit gondolsz, ki vagy te, kicsi szellem?”
Ott látta meg a napvilágot, ahol könnyű meséset álmodni a ködben: Neil Richard Gaiman 1960-ban született az angliai Portchesterben. Eleinte újságírásból él, kritikusként működik, rock-bandákat filéz. Aztán 1987-ben barátjával, a festő-grafikus Dave McKeannel közösen megalkotja a Violent Cases - t (Erőszakos Ügyek), mely vitathatatlanul az egyik első üveg hatvanfokos szilvapálinka az addig leginkább csak tejhez meg kakaóhoz szoktatott comics életében. Ebben a füzetben egyesül minden, amit Gaiman a felnőtt képregényről gondol: sehol egy szuperhíró, a színek szabadságoltak, McKean, a kezdettől örök alkotótárs egy hiperaktív, zsírkrétafetisiszta óvodás ravaszságával ollózza fecnikre a családi fényképalbumot… pedig csak egy négyéves kisfiú és egy öregember kvaterkája ez, laza ötven oldalon.
Igazi elismertségét mégsem ennek (sőt, még csak nem is a hasonló megbecsülésnek örvendő Black Orchid-nak) köszönheti, mint inkább egy igen szerencsés felkérésnek a képregénymogul DC-Comics cég részéről. Ők a harmincas-negyvenes évek klasszikus szuperhőse, a megbízás idején igencsak megkopott fényű Homokember (Sandman) renoméjának helyreállításával bízták meg Gaimant. A leporolásból így lett upgrade: az eredeti Homokember, a gázmaszkban-ballonkabátban éjjelenként bitang gengsztereket vegzáló Wesley Dodd helyébe a német-amerikai folklórból ismerős álomhozó lépett.
Az új Sandman csipetnyi poppal fűszerezett mítoszkaleidoszkóp, jó spájznyi frissen tartott világi és urban legend ízléses egyberántása - ugyanúgy megfér itt a DC történelem Marsbéli Vadásza és Dr. Destiny, mint William Shakespeare, a Bolygó Hollandi, a Biblia, meg a macskák. Szuperhőssztori és mégsem az; képregény, illetve egy kicsit több annál. Számunkra már csak azért is, mert a történet "paprikás mitizálása" érdekében egy ponton írónk még a magyar nyelvet is beveti - igaz, a "galambot etetni tilos" táblaszöveg a nyomdai macerákból kifolyólag két kiadásban is hibásan szerepel.

Persze bajos lenne beállítani Neil Gaimant egy konkrét céhbe, a képregény-forgatókönyvek csak az életműnek egy lépcsőjét jelentik (mitagadás persze, igen széles fokról beszélünk itt, gondoljunk csak a Marvelnél megjelent Marvel 1602 című comics-folyamra, a legendás Varázskönyvekre - melynek kapcsán még maga Harry Potter is plágiumgyanúba keveredett, ám ezt Gaiman egy nagystílű legyintéssel intézte el - vagy a Miracleman-re).
A Sandman 1988-tól 1996-ig tartó történetének egységes keretbe rendezését követően születnek meg lökött hangulatú, színpompás képes-mesekönyvei: a Stardust, a Mr. Punch, a Wolves in the Walls, a The Day I Swapped my Dad for Two Goldfish, illetve a Hugo- és Nebula díjas Coraline, s ezeknek legtöbbjét (akárcsak az eredeti Sandman borítókat) ismét Dave McKean illusztrálja.
Gaiman tehát kipörög kicsit, majd papírra veti, hogy fest a világ szédülés előtt - később aztán az is előfordul, hogy inkább filmre írja, amit a forgás után, fektében lát. A filmkészítésbe elsőként a BBC kínálására kóstol, ennek a rövid kalandnak az eredménye az 1996-os Neverwhere című fantasy-sorozat (mellyel olyannyira elégedetlen, hogy - a kényszerűségből kimaradt részekkel felturbózva - könyv formában is piacra dobják). 2005-ben következik a McKeannel közösen rendezett (Magyarországra DVD-n becsorgó) Tükörálarc (MirrorMask), majd a Robert de Niro és Michelle Pfeiffer nevével fémjelzett, igen finomra sült Csillagpor (Stardust). A Coraline-ból a Karácsonyi Lidércnyomás rendezője, Henry Selick gyúrt sötét és különös hangulatú stop-motion bábmozit 2008-ban.
Mikor nem a rendezéssel kacérkodik (már 2009-re beígérték a Sandman sorozat mellékszereplőjéről főcímezett Death-mozit), itt-ott a forgatókönyvírásba is besegít: a Ponyvaregény kapcsán ismerős Roger Avery-vel közös keze munkáját dicséri például a Beowulf szkriptje, melyet végül Robert Zemeckis vitt filmre.
Két óra múlva érünk elibe.
Gaiman (akit értesüléseink szerint Guillermo del Toro hívott meg a nálunk forgó Hellboy – The Golden Army forgatására) fura fazon, cseppet olyan, mint a Homokember maga. Fekete, cipzáras bőrkabátban feszít, fekete répafarmer, meg a szeles magyar valóságba fáradt lebernyeghaj teszi idézőjelbe a művész-zseni-isten kifejezéseket, mely hármas felmérésünk szerint legtöbbször szalad ki az egybegyűltek száján.
Maddy az utolsó méternél körbekínál, a csillagcsoki kicsit száraz ugyan, de a csepp fogszabályzós lányka olyan kedvesen nyújtja, hogy manó, aki nem fogadja el; közben remegős barátunk előrelendül, a könyveit sütiajándékozás közben jól ráejti Gaiman kezére: „Gosh, no problem.” – mondja ő, majd firkál, megköszöni a sütit, és hoppá.
Mi jövünk.
- Mr. Gaiman, igazán örülünk a találkozásnak.
- Ó, hát köszönöm szépen. Mit szeretnél, mit írjak?
- Hát, talán ha egy jó képregény-receptet, azt igen megköszönném.
- Na persze. Ha tudnám, se írnám le, de valószínűleg igen egyszerű: csinálj úgy képregényt, mintha csakis magadnak csinálnád. Akkor szuper lesz.
- Számított ekkora érdeklődésre? Tekintve persze, hogy körülbelül két napja terjed a találkozó híre.
- Igazából nem az a csodás, hogy milyen rövid idő alatt terjednek a hírek, hanem hogy mennyien ismernek itt nálatok. Azt hittem, leszünk vagy húszan, és most nézz körül. Álmomban sem hittem volna.
- Persze az álmok. Gyerekkorában valami hasonlót álmodott meg magának?
- Reméltem, hogy szeretni fogják, amit csinálok, naná. És minden író szeretne ekkora közönséget a háta mögött tudni, úgyhogy… mit szeretnél, mit írjak a Sandmanedbe?
- Hát, mondjuk kívánjon jó éjszakát, Mr. Gaiman.
- Oké.
Úgy is néz ki egyébként.
| [1/2] | ![]() |
|
|
||

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 23:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




