Hitchcock irigy

Bemutatják a Rebecca című musicalt

A Lévay-Kunze szerzőpárostól már a harmadik musical került színre: az Elisabeth és a Mozart! után a Rebeccát mutatják be a Budapesti Operettszínházban.

_{2010.03.19 08:55}_MTI

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

_hirdetés

A zenés játék Daphne du Maurier-nek a harmincas évek végén kiadott regényéből készült. A történet ismerős lehet a filmbarátoknak is, Alfred Hitchcock A Manderley-ház asszonya címmel vitte vászonra. A premier előtt találkoztunk a világjáró zeneszerzővel, a Szabadkán született, Németországban élő Lévay Szilveszterrel.

- A finisben megjelenő szerzőtől rendszerint tartani szoktak.

- Tudom, általában nem szoktak örülni annak, hogy igényes vagyok. De március 15-én, amikor megérkeztem zenekari próbára, roppant kellemesen meglepődtem, talán csak két-háromszor kellett tempóváltást vagy dinamikai frazírozást korrigálni. A zenekar csodálatosan felkészült, homogén módon szól, örömmel tapasztalom, hogy értik a muzsikámat.

- Az Elisabeth 1992 óta tartó országos sikere - hiszen nem csak a fővárosban játszották - magyarázható Erzsébet királyné magyarországi kultuszának növekedésével. De mit vár a Rebeccától, amelynek nem is a Rebecca nevű halott asszony, hanem Maxim de Winter második felesége, Én a főszereplője, miként a regényben?

- Nem tudom megjósolni, hogyan fogadja a darabot a budapesti publikum, de vannak külföldi, osztrák, japán és finn tapasztalataim. Főként a nők éreztek együtt Énnel, a könyvben ő meséli el a sztorit, nálunk is ő a központi figura. Ez a becsületes, szerény és okos lány sarokba szorítva él Manderleyben. Nem dáma típus, hanem intellektus, a regényből kiderül például, hogy ő nem a színes társasági magazinok olvasója, hanem a könyveké. Michel Kunzéval azt akartuk megjeleníteni, hogy a szeretet mindennél nagyobb energia, hogy a szerelem úrrá lehet a társadalmi konvenciókon. A második felvonásban bontakozik ki teljesen jellemének pozitív mivolta, amikor ráébred, hogy szeretve van. Erőt kap ettől a felismeréstől, és ezt a fordulatot - mondhatom - nagyon jutalmazzák a nézők. Persze az intrikus Mrs. Danvers dalait is megtapsolják, de hát sok színész mondja, hogy egy intrikus figurát egyszerűbb fölépíteni, mint egy pozitív hőst izgalmassá tenni.

Michael Kunzéval úgy szoktuk, hogy minden friss előadásba komponálunk egy új számot. Megírtunk egy kis dalt Maximnak, amelyben kis bepillantást engedünk az ő legbensőbb érzésvilágába. Sajnos ez egyelőre nem kerülhet be a produkcióba, mert megnyújtaná az első felvonást, talán később beilleszthető, vagy a zenei anyag felvételébe integrálható. Nagyon szigorúan vesszük az időkorlátot, amelyet részben a színházi követelmények, részben magunk szabtunk. Arra törekszünk a darabírásban, hogy az első felvonás sose legyen több 75 percnél, de jobb, ha 70, és a második rész csak 60 percre kerekedjen ki. - Jó régen beszélt először arról, hogy tervezi a Rebecca című musicalt, hány évig dolgoztak rajta?

- Az Elisabethet 4 és félév, a Mozart!-ot 5 és fél és a Rebeccát 6 és fél év alatt hoztuk tető alá. Ahogy a nagy előadóművészek érzik, minél régebben vannak a pályán, annál nagyobb súllyal nehezedik rájuk a felelősség a közönséggel szemben, és ezt alkotóként mi is átéljük.

- Közben egy másik munkájuk is "vándorútra" kelt a nagyvilágban, a hősnő ezúttal is történelmi személy, Marie Antoniette, a szerencsétlen francia királyné, Mária Terézia lánya.

- Bármilyen furcsa, Japánban nagy érdeklődés övezi Marie Antoniette alakját. Japán partnereink kértek föl bennünket a zenés játék megírására, a produkciót a tokiói Imperial Garden Theaterben Tamija Kurijama, a japán Nemzeti Színház igazgatója rendezte. Minthogy ő igencsak "valaki" otthon, kicsit hosszabbra sikeredett az előadás, mint mi szeretjük. A tavalyi első németországi, brémai premierre jó 10 perccel lerövidítettük, ami jót tett a produkciónak, feszesebb, dinamikusabb lett. A rokokó környezet nem akadály abban, hogy mai konfliktusokat ábrázoljunk. Egy japán novella adta az inspirációt, hogy megteremtsük Margrid Arnaud figuráját, aki a királyné ellenlábasa, hasonlít rá, ugyanolyan szép, mint ő. És mindig igyekszik bosszantani Marie Antoinette-et, elmegy például forradalmárnak. A fináléban, a királyné lefejezése előtt kibékülnek, mert mindketten belátják, hogy hibáztak.

- A zene utal a korra?

- Épp csak jelzésszerűen, van egy pici, rokokó stílusú motívum az egyik jelenetben, amikor a versailles-i udvari szokásoknak megfelelően Marie Antoinette nyilvános reggeli öltöztetése zajlik. Ez a dallamfoszlány azután visszatér egy párizsi mode boutique-ban, ahol már nem csak a tollakat, szalagokat, kalapokat árulják, hanem a jakobinusok frígiai sapkáit is, elvégre itt a forradalom.

- Vajon Marie Antoinette is megérkezik Budapestre?

- Elképzelhetőnek remélem, és szívemből kívánom. Nem titok, hogy említettük Kerényi Miklós Gábornak, a Budapesti Operettszínház igazgatójának, hogy szeretnénk, ha megcsinálná. Mert meggyőződésem, hogy akkor létrejöhetne a darab legjobb verziója. Viszont tudjuk, hogy egy repertoárszínházban nem könnyű új, nagyszabású produkciót műsorra venni. Türelmesen kivárjuk...

-Dolgoznak-e újabb musicalen?

- A gondolkodást sosem szabad abbahagyni, két témán is "csámcsogunk". Mi úgy dolgozunk, hogy egy héten át beszélünk egy tervről, Michael elkezd jeleneteket fölvázolni, én zenei témákat skiccelek föl a stúdiómban, aztán kis szünet után újra összeülünk, és tovább csiszoljuk az elképzeléseinket. A két új téma egyre reálisabb formát ölt, az egyik a régmúltban játszódna, a másik meg minden - úgy fogalmazom - minden időben. De többet még nem mondhatok róluk.