Csütörtökön este adják át
Alternatív Kossuth-díj Szvorák Katalin népdalénekesnek
Szvorák Katalin Liszt-díjas népdalénekesnek ítélték oda idén az Alternatív Kossuth-díjat, amelyet csütörtökön este adnak át a művésznek a budapesti Pintér Galériában.
2010.03.17 19:17MTIMint azt az elismerést odaítélő Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriumának egyik tagja, Jankovics Marcell animációs filmrendező az MTI-nek szerdán elmondta, Szvorák Katalint régóta ismeri, s úgy véli, a Kossuth-díjat eddigi munkásságáért nagyon is megérdemelte volna. A kuratóriumi tag - aki a szavazáson más elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni - örömét fejezte ki, hogy a testület választása a népdalénekesre esett.
Szvorák Katalin a Losonc közeli Pinc faluban született, Füleken járt iskolába, majd Budapesten az ELTE magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. 1996 óta a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanszakvezető tanára, 2010-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének vendégtanára. Munkásságát több más díj mellett Liszt Ferenc-díjjal is elismerték. Az elmúlt 30 évben több mint háromezer koncertet adott három kontinens 31 országában. Legújabb lemezével, A nap megszentelése című albummal március végén indul koncertkörútra. Az Alternatív Kossuth-díjat minden évben az Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriuma ítéli oda, amelyet öt, Kossuth-díjjal kitüntetett művész alkot: Makovecz Imre építész, kuratóriumi elnök, Jankovics Marcell filmrendező, Melocco Miklós szobrászművész, Schrammel Imre keramikus és Szőnyi Erzsébet zeneszerző.
Az alapítványt Balogh Gyula vállalkozó, Vaja község egykori polgármestere és Földváry Györgyi hozta létre.
A díj első kitüntetettje 1996-ban Hernádi Gyula író volt, őt 1997-ben Bertha Bulcsu író, újságíró, 1998-ban pedig Mészöly Dezső író követte. Azt követően négy évig nem ítélték oda a díjat, mivel - mint azt Földváry Györgyi az MTI-nek korábban elmondta - úgy érezték, hogy olyan kormány van az ország élén, amely megpróbálja azokat a művészeket értékelni, akik megérdemlik a díjazást.
2003-ban Wass Albert erdélyi magyar író emléke előtt posztumusz elismeréssel tisztelegtek, majd 2004-ben Döbrentei Kornél költőnek, 2005-ben Berecz András mesemondónak, 2006-ban Szalay Károly írónak és Nagy Ervin építésznek, 2007-ben Reviczky Gábor színművésznek, 2008-ban Medveczky Ádám karmesternek, tavaly pedig Kubik Anna színművésznek ítélték oda a díjat.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Jókor jön a Balaton vastag jégborítását hozó hideg a nádaratáshoz; a jövő hét elejétől várhatóan már a munkagépeket is elbírja a jégpáncél.
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?
Nem változtatott a jegybank
Maradt az orosz kamat

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
- 14:40 Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
- 14:21 Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
- 13:50 Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
CIB Bank Zrt.Pénzügyi igazgató
Kőrös-KerTÉSZ Zrt.Műszakvezető
Kühne + Nagel Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 12:46
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



