"Új kiegyezés és a nemzeti egység érzése"
Az ELTE tanára nem fogott vele kezet - Kulturális kitüntetéseket adott át Hiller
Egy új kiegyezés és a nemzeti egység érzésének szükségességéről beszélt Hiller István vasárnap a Szépművészeti Múzeumban, ahol a nemzeti ünnep alkalmából kulturális kitüntetéseket adott át vasárnap.
2010.03.14 15:40MTIAz oktatási és kulturális miniszter kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adott át:
APÁTI JÁNOS zeneszerzőnek, az Apáti Dixieland Band együttes vezetőjének; BÓTA ILDIKÓNAK, a Bozsik Yvette Társulat és a társulattal dolgozó fogyatékos emberek táncterápiás szakmai vezetőjének; CSIZMADIA VALÉRIÁNAK, a Nyíregyházi Főiskola osztályvezetőjének; ERNYES LÁSZLÓ kiskunfélegyházi nyugalmazott tanárnak; FARKASNÉ PERLAKI EDITNEK, a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanárának; GICZI IMRÉNÉNEK, a Budai Középiskola igazgatóhelyettesének; GŐBÖLYÖS GYULA festőművésznek, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorló Iskolája nyugalmazott tanárának (egészségi okok miatt lánya veszi át);
HÉCZ PÉTERNEK, a Győri Balett fővilágosítójának (külföldi útja miatt lánya veszi át); HORVÁTH JÓZSEF LÁSZLÓNAK, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettesének; KIS BALÁZSNAK, a kecskeméti Katona József Színház színpadmesterének; DR. KRATOCHWILL FERENCNÉNEK, az ELTE Gazdasági hivatalvezetőjének; MASOPUST PÉTERNEK, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docensének; MERÉNYI JÓZSEF fafaragó népi iparművésznek, a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola mérnök-tanárának; NÁDASDINÉ SZANYI JUDITNAK, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium igazgatóhelyettesének;
NYÍRI TIBORNAK, a szerencsi Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola főigazgató-helyettesének; OLTAI PÉTER építészmérnöknek, építésztervezőnek, az Országos Műemléki Felügyelőség nyugalmazott munkatársának; ŐRI GYULÁNÉNAK, a Radnóti Miklós Színház rendezőasszisztensének; DR. PETES ALIZNAK, a XIV. kerületi Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola tanárának;
PINTÉR ATTILÁNAK, a Kaposvári Egyetem főiskolai adjunktusának; POGÁNY JÓZSEFNÉNAK, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola tanárának; SARKADINÉ VAJKÓ ÉVÁNAK, a miskolci József Úti Óvoda vezetőjének; SCHRICK ISTVÁNNÉNAK, a rácalmási Etalonsport Sportóvoda vezetőjének; SZABÓ IMRÉNÉNEK, a Hajdúnánási Óvoda tagóvoda-vezetőjének; SZABÓ SZILVIA magyarnóta énekesnek, a "Theba" Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatójának; SZABÓ VILMOS tubaművésznek; SZABÓNÉ TOLNAI ERZSÉBETNEK, a II. kerületi Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola tanárának; SZŰCS ANDRÁSNÉNAK, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettesének; TASKÓ MIHÁLYNÉNAK, az ELTE hivatalvezetőjének;
TÓTH ATTILÁNÉNAK, a VIII. kerületi Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Speciális Szakiskola gyógypedagógusának; TÓTH IMRÉNÉNEK, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársának; TÓTHNÉ CZINEGE ILDIKÓNAK, a szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola igazgatóhelyettesének; DR. VARGÁNÉ VIZI CSILLÁNAK, az egri Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium tanárának; VÁRKONYINÉ SUM ANIKÓNAK, az Universum Táncművészeti Stúdió művészeti vezetőjének, koreográfusnak;
WETTSTEIN TIBORNAK, a Madách Színház gazdasági igazgatójának; ZSIFKÓ FERENCNEK, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza műszaki igazgatóhelyettesének. Az oktatási és kulturális miniszter kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést ad át: BALTAVÁRI ANDREÁNAK, a szombathelyi Paragvári Utcai Általános Iskola tanárának, munkaközösség vezetőnek;
BODA JENŐNEK, a Pesti Magyar Színház műszaki menedzserének; BORSÓS LÁSZLÓNÉNAK, a geszti Arany János Általános Iskola tanárának; DR. BURIÁN ANTALNÉNAK, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gazdasági igazgatóhelyettesének; CSOPAKI KATALINNAK, a XI. kerületi Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskola tanárának; CSUKA IMRÉNÉNEK, a Giorgio Perlasca Szakközépiskola gondnokának;
DÉVAY ISTVÁNNÉNAK, a szentesi Kertvárosi Óvoda, Rákóczi Ferenc Utcai Tagóvoda általános vezetőhelyettesének; KÓRÓDINÉ VÖRÖS ILONÁNAK, a siklósi Batthyány Kázmér Általános Iskola tanárának; LAKATOS BÉLÁNAK, a Ternipe Roma Művészeti Egyesület elnökének, zenekarvezetőnek; MAGYAR JÓZSEFNEK, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes táncművészének (külföldi vendégszereplése miatt később veszi át);
MAROS ANNA néptáncművésznek, a Duna Művészegyüttes nyugalmazott tánckarvezetőjének; MENTUSZNÉ NAGY ÁGNESNEK, az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola napközis nevelőjének; MÉSZÁROS TIBORNÉNAK, a kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ igazgatási csoportvezetőjének;
PÉTER MÁRTA tánckritikusnak; PHILIPP GYÖRGYNÉNEK, a XVIII. kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium ELTE Gyakorlóhelye tanárának; SLEZÁK ISTVÁNNAK, a polgári Vásárhelyi Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, Diákotthon tanárának; SZIGETI JÓZSEFNÉNEK, a kálmánházi Benedek Elek Általános Iskola és Óvoda tanítójának;
SZLÁVIK JÁNOSNAK, a Vígszínház színpadmester-helyettesének; TAKÁCS ZOLTÁNNÉNAK, a geszti Arany János Általános Iskola tanítójának; TÓTH MARGITNAK, a szegedi Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola tanárának, munkaközösség-vezetőnek (külföldi útja miatt később veszi át); VARGA ZOLTÁNNAK, a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. hangosítójának, hangtárvezetőnek (külföldi útja miatt sógora veszi át); WACHTLERNÉ ÁDÁM ERIKÁNAK, a Radnóti Miklós Színház öltöztető tárvezetőjének.
![]() | [3/5] | ![]() |

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter

A Wizz Air tíz új célállomásra indít járatot
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója közölte: a már bejelentett bukaresti mellett további kilenc új célállomásra indít járatot Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság, és az idén 2,3 millió utassal számol.
Megkezdődtek a kifizetések
NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
A jogszabályok gátolják a privatizációt
Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
Kevesebb érkezik
Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
Megszűnik, módosul
Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
Vádol az LMP
"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban

Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
A Bálint-nap közeledtével aktuális kérdés, minek is örülne egy nő, illetve egy férfi a szerelmesek napján. A pasinak adott ajándék sokat elárul a hölgy vágyairól.
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Keresztbe fordult kamion lassítja a forgalmat a fővárosban, a Bécsi úton - közölte a rendőrség kedden.
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét

VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Soha nem hitte volna VV Fecó felesége, hogy a nagyobb és dúsabb keblekért miféle kínokat kell kiállnia, de pár nap múlva már azt mondta: újra belevágna, még ha tudná is előre, mi vár rá.
Előzetesben a fiatal elkövetők
Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon
Nem a hideg tehet róla
Gyerekek okozták a gázszivárgást Cibakházán
Traffipax "csípte el" az égen átsüvítő kődarabot
Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
Még csak ülni tud, de remekül ping-pongozik a baba
Videó! Vírusként terjed, mégsem árt: 18 hónapos a jövő bajnoka
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Kórházba kerültek a gyerekek
Ölt a szén-monoxid Bordányban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:52 Későn érkezett a segítség: kihűlt az idős férfi
- 14:46 Egyszerűbb lesz az otthoni fegyverkezés
- 14:38 Békén hagyják a Dopeman "himnuszát"
- 14:32 Kiborulhat a bili: mi történik Afganisztánban?
- 14:29 VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
- 14:25 Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
- 14:25 NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
Interchange Kft.Web Developer
Hays HungaryProjektmenedzser
Exelect HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.07 14:54
- Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon2012.02.07 14:54
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 14:31
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.07 14:13
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



